Skip to content

2019

Céltudatos céltalanság: az Íj és a Kard útja, azaz a Kyūdō és Iadō művészete

Céltudatos céltalanság: az Íj és a Kard útja, azaz a Kyūdō és Iadō művészete

Ismerd meg a japán céltudatos céltalanság művészetét, hogy hatékonyabban élhesd a saját életed.

A japán harcművészetekre használt általános gyűjtőnév a būdō, a „harcos út”. A japán szó magyar megfelelője az út (dō, 道) kifejezést, helyesen a művészet szóval helyettesíti.

Ugyanis a japán hagyomány akármelyik útján is induljunk el, mindenkép tanösvényre lépünk, és a cselekvés bármely formáját gyakoroljuk is, a cél, a helyes erőkifejtésen keresztül végzett gyakorlás által megvalósított mélyebb belátás, önmegismerés.

A megannyi út, mind az élet művészetének egy-egy ága, amely önvalónkhoz vezet.

A küzdelemről és a harcról vallott keleti felfogás sokban más, mint ahogy erről mi nyugati kultúránk gondolkodik.

A harc (bū,武), a pusztulás és születés, tág értelemben véve, az átváltozás egyik módja. A būdō (武道) pedig ennek az átváltozásnak az útja. Bármilyen japán harcművészeti ágat is nézzünk, mindig megtaláljuk benne a teljesség két arcát, a lebontó és építő elemeket, a kínai tai-csí szimbólum két tagját a jint és a jangot (japánul in és yō).

Céltudatos céltalanság: az Íj és a Kard útja, azaz a Kyūdō és Iadō művészete

Read More »Céltudatos céltalanság: az Íj és a Kard útja, azaz a Kyūdō és Iadō művészete

Közérthetően a karmáról, avagy ne dőlj be a szegény ember remény-meséinek!

A karmáról súlyos, ezospiri tévhitek terjengenek, amelyek több homályt gerjesztenek, mint amennyit eloszlatnak. Ideje tehát világosan és közérthetően beszélni a karmáról!

Vannak, akik nevetségesnek tartják azt a régi elképzelést, hogy a jobbágy csak tűrjön, ne tegyen semmit, majd a gazdagok, elnyomók a pokolra jutnak, visszakapják, amit másoknak okoztak.

Közben meg fennen hangoztatják, hogy Te csak tűrj, ne tegyél semmit, majd a gazdagokat, elnyomókat utoléri a karma, visszakapják, amit másoknak okoztak.

“Majd a… majd a valaki elintézi, Te csak nyughass”

Vedd észre, hogy pontosan ugyanaz a vágybeteljesítő önhitegetés, a szegény, tehetetlen, erő nélküli kisember érzelmi mákonya, amely egyetlen célt szolgál: maradj nyugton és ne tegyél semmit.

A karma jelentése kauzalitás, okság, tett
A karma jelentése kauzalitás, okság, tett

Read More »Közérthetően a karmáról, avagy ne dőlj be a szegény ember remény-meséinek!

Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását

Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását

Az életerő titkát fontos, hogy megismerje minden ember, mert ezáltal is valósíthatja meg az örömteli, kiegyensúlyozott életet.

Amióta léteznek magasrendű emberi kultúrák a földön, azóta ismeri és tudja minden szellemi ember, hogy létezik valamilyen éltető energia, amely áthatja fizikai világunk, mintegy átjárja testünk, noha jelenléte túlmutat az emberi test szigorúan értelmezett határain.

Ezt az éltető erőt a kínaiak chi-nek, az indiaiak práná-nak, az egyiptomiak ká-nak, a görögök pneumá-nak, a szufik barakká-nak nevezték.

Hippokratész „a természet gyógyító ereje”-ként említette, Paracelsus numia-ként, Hermész Triszmegisztosz telesma-ként, Franz Anton Mesmer mágneses fluidium-ként, Dr. Wilhelm Reich orgon-ként, stb.

Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását
Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását

Read More »Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását

Szenzációs felfedezés, ami mindent megváltoztat: egy magyar kutató megfejtette a Lineáris A írást!

Szenzációs felfedezés, ami mindent megváltoztat: egy magyar kutató megfejtette a Lineáris A írást!

A Lineáris A írás a görögök előtti Kréta írásrendszere volt, amit a nem-indoeurópai minósziak használtak. Eddig megfejthetetlennek tartották.

Dr. Révész Z. Péter, a Nebraska-Lincoln Egyetem informatikai kutatója azonban úgy tűnik, megfejtette a Lineáris A írást. 2017-ben publikálta az eredményeit a WSEAS informatikai folyóiratban.

Miért fontos a Lineáris A írás?

A Lineáris A írás közvetlenül a Krétai Hieroglif írásból fejlődött ki, és bár a jelek nagy része azonosítható a Lineáris B írásban is, a hangértékük nem volt megfejthető eddig.

A fontosságát leginkább ahhoz mérhetnénk, mintha ismernénk több száz rovásírásos szöveget – de nem tudnánk elolvasni, mert a futhark jeleit ismernénk csak.

Szenzációs felfedezés, ami mindent megváltoztat: egy magyar kutató megfejtette a Lineáris A írást!
Szenzációs felfedezés, ami mindent megváltoztat: egy magyar kutató megfejtette a Lineáris A írást!

Read More »Szenzációs felfedezés, ami mindent megváltoztat: egy magyar kutató megfejtette a Lineáris A írást!

A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet

A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet

A Fa földangyal teremt harmóniát a kozmikus és a földi energiák között, Eget és Földet összeköti.

Földelés, állandóság, tartás, alkalmazkodás a főbb jelszavai. A Fa földangyal energiája bátorságot önt belénk, harmóniát teremt, megerősít, nyugodttá tesz, a kozmikus és a földi energiákat összekapcsolja.

A fa a Fa földangyal hatását testesíti meg.

Egyrészt gyökeret ereszt a földbe, ahol támaszt, élelmet és erőt talál a növekedéshez. Másrészt ágait az ég felé nyújtja, a napfényt és a kozmikus energiát is felhasználva a növekedéshez. Ezzel tökéletes egyensúlyt teremt a Föld és az Ég erői között.

Azt is megmutatja, hogy ennek a két erőnek a test számára egyensúlyban kell lenni: ha a fakorona magasabbra nyúlna, mint amennyire a gyökerek meg tudják tartani, nem lenne tartása és kidőlne. Ha a gyökerek nagyobbak lennének a koronánál, nem tudna elegendő napfényt felvenni a növekedéshez. Ezeknek a tápláló energiáknak a hatására növekszik, fejlődik, virágzik, hoz gyümölcsöt és szaporodik a fa.

A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet
A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet

Read More »A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet

7+1 technika, hogy biztos léptekkel haladhass az utadon. A negyedik különösen tetszeni fog!

7+1 technika, hogy biztos léptekkel haladhass az utadon. A negyedik különösen tetszeni fog!

Ma talán közhelynek számít a „létbizonytalanság”. Egyre több ember éli úgy az életét, hogy nem tudja meg tud-e élni keresetéből, hogy munkahelye megszűnik-e, miből fogja finanszírozni az élet fenntartásához szükséges anyagi javakat.

Ha kicsit tágítjuk a perspektívát, rá kell, hogy ébredjünk: a létbizonytalanság ennél sokkal, de sokkal több!

Valójában az ember, megjelenése óta, sohasem volt biztonságban.

Tizedelték a természeti csapások, a betegségek, a ragadozó állatok, a konkurens fajok, és persze a más embertársak. Amióta ember él e Földön, azóta az élete, a létért való küzdelemről szól.

Nyugodtan mondhatjuk az ember valóban küzdve-küzd és bízva-bízik a kezdetek-kezdete óta. Valami belső meggyőződés hajtja, hogy küzdelmeinek van célja és értelme a puszta létfenntartáson túl.

Ha ez a belső hajtóerő nem lenne, már rég kipusztult volna.

7+1 technika, hogy biztos léptekkel haladhass az utadon. A negyedik különösen tetszeni fog!
7+1 technika, hogy biztos léptekkel haladhass az utadon. A negyedik különösen tetszeni fog!

Read More »7+1 technika, hogy biztos léptekkel haladhass az utadon. A negyedik különösen tetszeni fog!

Amióta malát hordok és használok, két csodálatos változást tapasztalok

Malát, avagy imafüzért azért kezdtem el hordani és használni, mert ilyen sugallat érkezett. Mint a megérzéseim többsége, ez is igaznak bizonyult. Azóta csodás változásokat tapasztalok minden nap!

A mála eredetileg hindu imafüzér volt, ami Indiából terjedt el világszerte.

Használni mégis amiatt kezdtem, mert hallgatok a megérzéseimre.

Az európai hagyományban rózsafüzérként ismerik

A mála változatai, mint például a közismert rózsafüzér is, mára már szinte minden nagyobb vallásban megtalálható imaeszközök.

Amióta malát hordok és használok, két csodálatos változást tapasztalok
Amióta malát hordok és használok, két csodálatos változást tapasztalok

Read More »Amióta malát hordok és használok, két csodálatos változást tapasztalok

Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy?

A különböző rendekbe tartozó angyalok közül sokan járnak ma a földön emberi alakban. Lehet, hogy Te is egy vagy közülük?

Sokan úgy gondolják, hogy az „Angyalok” Isten legtisztább részei, és nem inkarnálódnak emberi testbe.

Bár azt mondják, változnak az idők, és ki az, aki pontos válaszokat adhatna erre. Ha valóban egy forrásból származunk, és Isten rajtunk keresztül is tapasztal, miért ne küldhetne ilyen különleges időben, mint a mostani is, több speciális feladattal megbízott „Angyalt” a földre, hisz egy bizonyos nézőpontból Jézus is az volt.

Hogyan lehet a Mester-rezgést elérni? Mégis csak inkarnálódhatnak az Angyalok?

Minden energia egy bizonyos frekvencián rezeg. Ez az alapelv legtöbb nép számára még ismeretlen, de amint elsajátítják, egy egészen „új világ” mutatkozik meg.

Ebben az új világban rejlik annak az oka is, amiért épp most megjelentünk a ezen bolygón. A felemelkedés e kulcsfontosságú szakaszában jelen vannak az úgynevezett „Rezgés Mesterei” is, hogy megtanítsák, hogyan kell ezen elvek alapján megemelni a saját rezgésünket.

Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy?
Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy?

Read More »Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy?

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Tavaszi napéjegyenlőség és Szuperhold egyszerre? Igen, pont most zajlik! Elképesztő hatásukat már egy ideje érezni. Mutatjuk, mire figyelj.

A tavaszi napéjegyenlőség (itt olvashatsz az ősi titkáról többet) március 20-án következett be csillagászatilag, a Szuperhold pedig fél napra rá vált láthatóvá.

Szuperholdat ritkán láthatunk az égen Magyarország felett.

Több cikk is foglalkozott az asztrológiai, energetikai vonatkozásával, azonban egy igazán lényeges dolgot senki sem mondott el a szuperholddal kapcsolatban.

A telihold Magyarországról nézve március 21-én 2:43-kor fog legfényesebben ragyogni. Ez lesz az év utolsó szuperholdja egyébként, tehát a jelentősége sokszoros!

Mielőtt rátérnénk a titokra, nézzük meg kicsit alaposabban a tényeket.

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!
Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Read More »Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Tavaszi napéjegyenlőség ősi ünnepe

A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Az ősi hitben a tavaszi napéjegyenlőségnek kiemelt szerepe volt. Ekkor azonban nem az újjászületést ünnepelték eredetileg, hiszen az a téli napforduló idejére esett. Hanem a fogantatást.

Igen, bizonyos értelemben valóban az életünnepe – csakhogy a hangsúly egészen máshol van. A fogantatáson.

A szakrális születés, az újraszületés kezdő pillanata december 21, a tél napforduló

Ez az az időpont, amikor a szakrális felfogás szerint a lélek újra testet ölt. Az ősi hitben ez a világlélek, a Föld éltető lelke, amely ekkor, a téli napforduló idején tér vissza a föld-testébe.

A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe
A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Read More »A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Layer 1
Belépés Kategóriák