Skip to content

október 2021

Samhain, Halloween, október 31. az Átjáró időszaka - az Ősvallás ünnepei

Samhain, Halloween, október 31. az Átjáró időszaka – az Ősi vallás ünnepei

Az Átjáró ősi szakrális ideje október 31. napnyugta és november 2. napnyugta közötti időszakra esik. Az ősvallásban ezt a három napos időszakot tekintették úgy, mint a lelkek eltávozásának idejét.

Október 31. napnyugtával kezdődik az a szakrális időszak, amit az Átjáró idejének nevezünk és egészen november 2. napnyugtáig tart.

Az Átjáró ideje az ősvallásban

Ezen három napos időszak az, amikor a lelkek szabadon távozhatnak a túlvilágra, illetve azon nyolc alkalom egyike, amikor a létsíkok közötti átjárás könnyeddé válik.

A lelkek csak az Átjáró idején távozhatnak?

Szó sincs róla! A lelkek, a test halála után, bármikor átjuthatnak a túlvilágra, ám a tapasztalatok azt mutatják, ez gyakorta nem valósul meg. Habár van rá mód, hogy átjárót nyissunk az év bármely szakában, az Átjáró ideje az, amikor ez magától is megnyílik.

Ilyenkor tehát, az ősvallás tanai szerint, a feladatunk utat mutatni azoknak a lelkeknek, akik még nem távoztak el.

Az utódvallásokban, mint a kelta hitvilágban vagy éppen a kereszténységben, másként nevezik ezt az időszakot.

Samhain, Halloween, október 31. az Átjáró időszaka - az Ősvallás ünnepei
Samhain, Halloween, október 31. az Átjáró időszaka – az Ősvallás ünnepei

Read More »Samhain, Halloween, október 31. az Átjáró időszaka – az Ősi vallás ünnepei

Free Guy – spirituális filmajánló

A Free Guy valójában egy modern spirituális film, amely igencsak mély mondanivalóval és ősi mitikus áthallásokkal bír.

Habár hivatalosan (romantikus) akció vígjáték, amelyben Ryan Reynolds hozza a szokásos formáját, ami a Deadpoollal elhozta számára az igazi ismertséget, de ez csupán az a felszíni réteg, ami a filmben a játékbeli npc-k realitása.

Másként mondva az a szósz, amivel nyakon öntötték a filmet, hogy eladhatóbb legyen. És milyen jól tették! A Free Guy ugyanis igencsak mély theológiai mondanivalóval bír, sőt mezopotámiai, sumer mitikus elemekkel is, amik egy része visszaköszön a Bibliában.

Ugyanakkor még ennél is több van a filmben.

A Free Guy az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb ébresztő filmje, ami leginkább a Mátrixhoz mérhető

A Free Guy egyszerre akció vígjáték, társadalomkritika, Disney-kritika, eklektikus alkotás és spirituális tanítómese.

Csak azért nem emlegetik a Mátrixszal egy szinten, mert valószínűleg nem értették meg a mondanivalóját és nem ismerik az alapfilmeket, amikből felépül az egész alkotás.

Holott van annyira fajsúlyos alkotás…

A most következő részek spoilert tartalmaznak, így ha még nem láttad a Free Guyt, előbb feltétlenül nézd meg!

Free Guy – spirituális filmajánló
Free Guy – spirituális filmajánló
Read More »Free Guy – spirituális filmajánló
2021 utolsó Tízmilliószoros napja 10.27. a Lhabab Düchen, Buddha Alászállásának Ünnepe

2021 utolsó Tízmilliószoros napja 10.27. a Lhabab Düchen, Buddha Alászállásának Ünnepe

2021.10.27. a negyedik tízmilliószoros nap 2021-ben. Te milyen manifesztálásokkal készülsz?

A tízmilliószoros napok a buddhizmusból erednek, ahol minden évben, a holdnaptár szerinti dátumok idején emlékeznek meg Buddha egy-egy életeseményéről.

A buddhista hit szerint ilyenkor minden cselekedet tízmilliószoros erővel hat

A negyedik tízmilliószoros nap 2021-ben október 27-ére esik. Ez a Lhabab Düchen, amely a tibeti naptár szerint a kilencedik holdhónap 22. napja, és megünneplik szerte Tibetben és Bhutánban.

A fesztivált más buddhista ázsiai országokban is ünneplik, köztük Sri Lankán, Mianmarban, Thaiföldön és Laoszon, ahol néhány héttel a tibeti és a bhutáni alkalom előtt ülik meg.

2021 utolsó Tízmilliószoros napja 10.27. a Lhabab Düchen, Buddha Alászállásának Ünnepe

2021 utolsó Tízmilliószoros napja 10.27. a Lhabab Düchen, Buddha Alászállásának ÜnnepeRead More »2021 utolsó Tízmilliószoros napja 10.27. a Lhabab Düchen, Buddha Alászállásának Ünnepe

Gábriel arkangyal az angyalmágiában – miben segít Gábri’él arkangyal

Gábriel arkangyal (Gábri'él arkangyal) az angyalmágiában éppen olyan fontos szerepet tölt be, mint Mihály (Mikhá'él) arkangyal.

Dániel könyve szerint (8. fejezet) Gábriel angyal “úgy néz ki, mint egy ember”. A keresztény művészetben Gábrielt néha férfi jellegzetességekkel és vonásokkal, néha nőként, néha pedig androgünként ábrázolják.

Jellemző rá a fehér liliom, amellyel őt ábrázolják, amikor Jézus születését jelenti be Máriának, Jézus anyjának. A fehér szín itt a spiritualitás és a tisztaság szimbólumaként jelenik meg.

Gábriél arkangyalról röviden

Gábriel arkangyal neve azt jelenti: „Isten az én erőm/erősségem”, vagy röviden: „Isten ereje”.

Héberül גַּבְרִיאֵל (Gábri’él), az egyik legismertebb arkangyal, akinek Magyarországon a Hősök terén áll a szobra. Ő a Nyugat angyala és Víz őselem felügyelő arkangyala.

Gábri'él arkangyal az angyalmágiában
Gábri’él arkangyal az angyalmágiában

Read More »Gábriel arkangyal az angyalmágiában – miben segít Gábri’él arkangyal

Kik azok a dalai lámák és mi a dalai lámák története?

Kik azok a dalai lámák és mi a dalai lámák története? [o]

A dalai láma rangja és munkássága közismert. A nevét azonban valószínűleg jóval kevesebben tudják: Tendzin Gyáco. Szathmári Botond tanulmánya a dalai lámák történetét mutatja be.

“Minden vágyat beteljesítő
drágakőnél is értékesebb,
legmagasabbrendű célra törekvő tudattal
gondoljunk az összes érző lényre!”
(A tudat gyakorlatának nyolc verse)

Az európaiak szemében úgy tűnhet a dalai lámák intézménye, mintha az Tibet ősi hagyománya lenne, pedig nem így van.

Ahhoz képest, hogy a tibetiek honfoglalása és államalapítása jóval megelőzte a magyarokét és sok más európai nemzetét – hiszen a VII. század első felében zajlott – e cím 1578-as megjelenése későinek nevezhető.

Kik azok a dalai lámák és mi a dalai lámák története?
Kik azok a dalai lámák és mi a dalai lámák története?

Read More »Kik azok a dalai lámák és mi a dalai lámák története? [o]

Angyalmágia - A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével

Angyalmágia – A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével

A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével egy olyan angyalmágikus szertartás, amit mind az önmagunk egysége, mind a bőség megvalósítása érdekében alkalmazhatunk.

Lelki békénk meglelésében a kulcs a múlt nehéz energiáinak az elengedése. Ha folyton a múlt keserűségén és nehéz pillanatain rágódunk, meggátoljuk a spirituális fejlődésünket, és korlátozzuk a jövőbeli boldogságunk kibontakozását.

Minden, ami lehúzó, visszatartó érzés, a saját haladásunkat gátolja

A bűntudat, elhagyatottság, veszteség érzet, lelki ismeret furdalás és hasonló múltbéli életesemények energetikai lenyomatai, lecsökkentik a rezgési frekvenciánkat, és a tudatunkat a régi energiákban tartják.

Ha a múlt által okozott sebek miatt mélyponton vagyunk, hathatós segítséget nyújthat a következő meditáció, amelyet a négy arkangyal segítségével végezhetjük el.

Angyalmágia - A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével
Angyalmágia – A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével

Read More »Angyalmágia – A múlt elengedése a négy arkangyal segítségével

A Telihold mindig a beteljesülés időszaka.

Telihold és elengedés, Vérhold októberben. Ezeket tedd meg a boldogabb életért

Az októberi telihold különleges lehetőséget kínál mindannyiunk számára, hogy elengedjük a múlt terheit és felszabadítsuk önmagunkat a korlátozó energiáktól. 
Ez a spirituális időszak arra hív minket, hogy mélyebbre tekintsünk és tisztítsuk meg a szívünket, hogy helyet teremtsünk az új energiáknak. A telihold ereje most felerősíti belső vágyainkat és segít bennünket, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgál minket.
Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan használhatjuk ki ezt az időszakot az elengedés és a megújulás folyamatában, hogy igazán kiteljesedhessünk és összhangba kerüljünk a Kozmosz áramlataival.

A Telihold mindig a beteljesülés időszaka.

A mostani októberi Telihold annyiban több ennél, hogy egyszersmind az elengedés és a Vérhold időszaka is. Az októberi Teliholdat is az Elengedés határozza meg.
Az a közel tizenegy hónap, ami eltelt az évből, tisztán megmutatta nekünk, ki az, aki velünk tart és ki az, akinek búcsút intünk

Mitől különleges a telihold?

Akár elfogadjuk a Hold ezoterikus-spirituális (okkult) szerepét, akár nem, akár hiszünk az asztrológia valamely iskolájában, akár nem, a Hold mindenképpen hatással van az életünkre.

A Telihold mindig a beteljesülés időszaka.
Kép: A Telihold mindig a beteljesülés időszaka.
Read More »Telihold és elengedés, Vérhold októberben. Ezeket tedd meg a boldogabb életért

Raya és az utolsó sárkány – spirituális filmajánló

A Disney "Raya és az utolsó sárkány" című filmje egyszerre komoly spirituális tanítás, csodálatos kaland és politikai propaganda. A Raya és az utolsó sárkány pont olyan, mintha a druunok már kővé dermesztették volna és emlékeztető lenne egy valaha szebb világra, amely most a politikai propaganda démonainak áldozatául esett.

A Raya és az utolsó sárkány spirituális filmként is megállja a helyét. Három olyan tanítást is tartalmaz, amely felett hajlamosak elsiklani a kritikák, mert a politikai propagandára összpontosítanak – rendszerint éltetve azt, ami egyébként pusztítja a társadalmunkat.

Ha mindig is tudni akartad, milyenek a démonok, vagy miért léteznek sárkányok, ez a film neked való!

A Raya és az utolsó sárkány, tradicionális-spirituális szempontból nézve egyszerre örömteli, ébresztő és elkomorító

A Raya és az utolsó sárkány örömteli tradicionális-spirituális szempontból, mert valósan mutatja be a sárkányokat és démonokat, emellett a női szereplők nem csak bábuként szerepelnek a történetben.

A Raya és az utolsó sárkány ébresztő hatású, mert valós veszélyre (démonok) és lényeges irányra (egység) hívja fel a figyelmet.

Raya és az utolsó sárkány - spirituális filmajánló
Raya és az utolsó sárkány – spirituális filmajánló

Read More »Raya és az utolsó sárkány – spirituális filmajánló

A tudat valódi ereje, avagy a pozitív gondolkodás hatalma

A tudat valódi ereje, avagy a pozitív gondolkodás hatalma

A tudat valódi ereje egyaránt megmutatkozik a pozitív és negatív gondolkodásban. Valójában mindkettő ugyanannyi energiát igényel. Csak éppen a pozitív gondolkodás sokkal hasznosabb.

Közkeletű tanítás, hogy a tudat megváltoztatja a világot. Amire figyelünk, annak adunk energiát, azt valósítjuk meg – ahogy a félelmeink pedig bevonzzák a félelem tárgyát?

Nem éppen! Ez olyan tévhit, amit kiemelten fontos cáfolni.

A félelem csak egy jelzőrendszer, nem vonz és nem teremt semmit

Tényleg mindenható a pozitív gondolkodás, vagy inkább tévút? Ami biztos: a pozitív gondolkodásról sokan és sokat írnak és vélhetően fognak is írni.

A tudat valódi ereje, avagy a pozitív gondolkodás hatalma
A tudat valódi ereje, avagy a pozitív gondolkodás hatalma
Read More »A tudat valódi ereje, avagy a pozitív gondolkodás hatalma
Layer 1
Belépés Kategóriák