Skip to content

2021

Szodoma pusztulását egy ősi, égből érkezett kataklizma okozhatta – megtalálhatták Szodomát és Gomorrát

Szodoma pusztulását egy ősi, égből érkezett kataklizma okozhatta – megtalálhatták Szodomát és Gomorrát

A tudósok megtalálták Szodomát – de legalábbis egy olyan romvárost, amire tökéletesen illik a Bibliából ismert kataklizma leírása.

„A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét „ Ter 19,23-25.

Persze akár lehet egy puszta mítosz is Szodoma és Gomora pusztulása, ám amikor a régészet kézzel fogható bizonyítékokat hoz, akkor a kételkedésnek túl sok helye nem marad.

3600 éve városok és falvak sokasága néptelenedett el teljesen és váratlanul

A régészek pár éve Tall el-Hammamnál ástak, amikor egy 3600 éves, faszénben gazdag, szokatlan pusztulási réteget fedeztek fel.

Ennél is rejtélyesebbnek tűnt azonban, hogy minden jel szerint azt a középső bronzkori városi központot hirtelen hagyták el a Jordán-völgyben, közel a Holt-tenger északi végéhez – pedig addig kifejezetten dúskált a földi javakban.

Read More »Szodoma pusztulását egy ősi, égből érkezett kataklizma okozhatta – megtalálhatták Szodomát és Gomorrát

Angyalmágia és angyaloltár - mire figyelj, hogyan készítsd

Angyalmágia és angyaloltár – mire figyelj, hogyan készítsd

Az oltár éppen úgy része az angyalmágiának, mint bármely vallási szertartásnak.

Az oltár az a központi hely, ahol a szakrális energiák összpontosulnak, egyfajta kaput biztosítva a síkok között.

Angyalmágia művelhető oltár nélkül is, ám jelentős előrelépést tehetünk saját angyaloltár készítésével

Az angyalaink körülöttünk vannak. A kapcsolatfelvétel velük mindenki számára adott, mindannyiunk számára elérhető lehetőség, amellyel ha szeretnénk, megváltoztathatjuk az életünket.

Read More »Angyalmágia és angyaloltár – mire figyelj, hogyan készítsd

A legelső (ismert) templom 12000 éves és ezt egy katasztrófa is bizonyítja

A legelső (ismert) templom 12000 éves és ezt egy katasztrófa is bizonyítja

Az eddig ismert legelső templom-komplexumot 12000 éve kezdték építeni az Ősvallás követői, az Istennő hívei. A templom kormeghatározását egy ősi kataklizma tette még pontosabbá.

Az Anatóliában, a mai Göbekli Tepében található őskori templom tájolásáról itt írtunk már korábban.

Az ősvallás legalább 16000 éves

Ez alapján bizonyos, hogy az ősvallás követői már legalább 16000 évvel ezelőtt gyakorolták vallásukat, hiszen a Deneb, vagy a csillagászati nevén Alpha Cygnus (a Hattyú csillagkép legfényesebb, az éjszakai égbolt harmadik legfényesebb csillaga) ekkoriban töltötte be a sarkcsillag szerepét, azaz az éjszaki égbolt középpontját.

A legelső (ismert) templom 12000 éves és ezt egy katasztrófa is bizonyítja
A legelső (ismert) templom 12000 éves és ezt egy katasztrófa is bizonyítja

Read More »A legelső (ismert) templom 12000 éves és ezt egy katasztrófa is bizonyítja

A bőség áramlásának alapja a bőségtudat

A bőség áramlásának alapja a bőségtudat

A bőség áramlásának alapja a bőségtudat. Olyan alaptétel ez, amelyet számtalan eset bizonyít.

Történt már veled olyan, hogy leültél egy nyugodt fél órára, és elgondolkodtál azokon a dolgokon, amiket el akarsz érni?

A bőségtudat a fejben kezdődik és a szív erősít rá. Ez a teremtés titka is egyébiránt

A bőségtudat a teremtő képesség alap tudatállapota.

A bőség áramlásának alapja a bőségtudat
A bőség áramlásának alapja a bőségtudat

Read More »A bőség áramlásának alapja a bőségtudat

A Zen buddhizmus és a nyugati gondolkodás

A Zen buddhizmus és a nyugati gondolkodás

‘A Zen és a nyugati gondolkodás’ azon intellektuális területekhez tartozik, amelyeket a mai világban mindenképpen tanulmányozni és tisztázni kell. Mindamellett egy roppant nehéz témáról van szó.

E téma, lévén szerteágazó, oly messze vezet és lényege oly nehezen megragadható, hogy túlhaladja e sorok íróinak lehetőségeit.

Így a továbbiakban csak nagy vonalakban fogom felvázolni, remélve, hogy a jövőben átvizsgálhatom még, amint hozzáértő kritikusaim véleményét kiérdemeltem.

Úgy a jelenben, mint a múltban, úgy Nyugaton, mint Keleten, az ember nem érte be avval, hogy csupán a közvetlenül adottban, csupán az érzékelhető jelenségekben, csupán a jelenvaló világban éljen.

Az ember még a lehulló sziromlevélben is az örök szépséget látja. A csillagos égre feltekintve egyetemes törvényt érzékel.

Az önmagában és másokban lévő gonoszt észlelve az ember eszményi formáját kutatja.  A halállal szembesülve, mely véget vet az életnek, egy soha el nem múló világra vágyik.

A Zen buddhizmus és a nyugati gondolkodás
A Zen buddhizmus és a nyugati gondolkodás

Read More »A Zen buddhizmus és a nyugati gondolkodás

9 dolog, amit eddig csak a Mesterek tudtak az angyalokról

Az angyalok körülöttünk vannak, folyamatosan figyelnek a teremtett világra, védelmezik az embereket és harcolnak értük.

Az angyalokkal foglalkozó tudományág neve az angelológia. Olyan tudás halmozódott fel, amely a legritkább esetben jut el a vulgárezotéria világába.

Főként azért, mert az emberek egy része képtelen (még) befogadni, hogy a valóság nem egy dimenziós, Jó-Rossz felosztású duális rendszer, hanem számos “oldalból” áll.

Következzen most kilenc olyan dolog, amit feltétlenül tudnod érdemes az angyalokról

9 dolog, amit eddig csak a Mesterek tudtak az angyalokról
9 dolog, amit eddig csak a Mesterek tudtak az angyalokról

Read More »9 dolog, amit eddig csak a Mesterek tudtak az angyalokról

Az évszakok arkangyalai Neked is segítenek I. Alapvető angyaltan

Az arkangyalok, vagy más szóval főangyalok felügyelik a Teremtés egy-egy részét. Ezen hit szerint minden évszak és hónap rendelkezik saját arkangyallal.

Az ezoterikus gondolkodás szerint minden évszakhoz hozzárendelődnek bizonyos mágikus erők. Öt részes cikksorozatunk első írásában az alapokkal ismerkedhetsz meg.

Ily módon az évszakoknak is megvannak az arkangyalai, amelyek az adott időszakban közelebb kerülnek a föld szférájához, ezért a kozmikus energiát erősebben tudják közvetíteni.

Az angyaltan az analógiákra is épít

Az ősidők óta létezik a mágiának olyan formája, amelyet analógiás mágiának nevezhetünk. Ehhez kapcsolódik az Életfa is, amely egyszerre elvont és létezik a fizikai síkon is.

Lényege, hogy két dolog közötti kapcsolatot nem szigorú logika vagy a fizika ismert törvényei határozzák meg, hanem szellemi síkon, szubsztanciálisan kapcsolódnak, mert valamilyen lényegi tulajdonság közös bennük.

Az évszakok arkangyalai Neked is segítenek I. Alapvető angyaltan
Az évszakok arkangyalai Neked is segítenek I. Alapvető angyaltan

Read More »Az évszakok arkangyalai Neked is segítenek I. Alapvető angyaltan

Holonizmus, azaz minden egy helyett minden együvé tartozik

Holonizmus, azaz minden egy helyett minden együvé tartozik

"Minden egy" tartja a modern ezotéria, holott ez tévedés. Aki először tapasztalja meg az együvé tartozást, azt annyira elvakítja a valóság ragyogása, hogy törvényszerűen félreérti azt, ami van.

Minden ősi vallás és hitvilág közös tapasztalata, hogy az itt és az ott közötti távolságot megfelelő térben és időben, megfelelő lépésekkel lehet áthidalni.

Ősi, közös tapasztalat: létezik elkülönülés

Bárki, akinek valós tapasztalata van a mindenség felépítéséről, pontosan tudja, hogy még annál is több dimenzió/létsík létezik, mint amennyi életek egész során át bejárható.

Ezen létsíkok pedig lehatároltak, elkülönülnek, úgy, mint a sejtek a testben: van átjárás, ám ettől még önálló egységek.

Holonizmus, azaz minden egy helyett minden együvé tartozik
Holonizmus, azaz minden egy helyett minden együvé tartozik

Read More »Holonizmus, azaz minden egy helyett minden együvé tartozik

Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek!

Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek!

Az "ámen" szót évezredek óta használják, és egészen a közelmúltig minden rendben volt vele, de aztán valaki kitalálta, hogy mennyire negatív szó. 
Tette ezt azért, hogy félelmet keltsen, és negatív, lehúzó energiákkal támadja az embereket.

Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek! podcast

Írásunkat egy 6 perces hangzócikk formájában is meghallgathatod, kattints ide:

Az ámen szó eredete ugyanis nem a sötét erőknek ad utasítást! Aki ezt kitalálta, összehallucinált mindent a szabadkőművesektől a hüllőkön át egészen a közkeletű tévedésig, hogy Jahve és Jézus ‘Atyja’ nem azonosak.

Ezek a hazugságok egy célt szolgálnak: hogy Téged negatív energiákkal bombázzanak

A szívedben azonban ott a szeretet, amely a helyes tudással együtt legyőzhetetlenné tesz Téged! Igen, érteni és érezni, tudni és szeretni egyformán, egyaránt fontos.

Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek!
Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek!

Read More »Az ámen szó valódi eredete, avagy ne dőlj be a negatív, félelemkeltő cikkeknek!

Layer 1
Belépés Kategóriák