Skip to content

A halogatás a boldogság lassú gyilkosa

A halogatás az öröm, a boldogság lassú gyilkosa.

Aki mindent halogat és csak vár a sült galambra, az azt veszi majd észre, hogy elment az élet mellette és ő még mindig csak vár. Megkeseredve, magányosan, szegényen.

Pedig olyan türelmesen várt…

A halogatás a boldogság lassú gyilkosa
A halogatás a boldogság lassú gyilkosa

Ahogy Kelet a 19. században elemi erővel szivárgott be a Nyugat hagyományai közé (és a spiritiszta szalonok, titkos társaságok és ezoterikus közösségek elképzelhetetlenek voltak kínai, indiai, olykor japán tárgyak és eszmék nélkül), úgy jelent meg néhány, máig közkedvelt kifejezés. Karma, Taó, csakra, mandala, mudra, és társai.

A halogatás lassan öli meg a boldogságot
A halogatás lassan öli meg a boldogságot

Bár eltelt közel két évszázad és könyvtárnyi szakirodalom, mesterek számos generációja és az élet kőkemény tapasztalatainak rengetege áll rendelkezésre, az elemi tájékozatlanság mind nagyobb teret nyer.

Mintha az emberek szándékosan tagadnák meg a valóságot, hogy saját elképzeléseiket állíthassák be valóságosnak. Az egó diadala, hogy egy közkedvelt frázist pufogtassunk.

Aki mindent halogat és csak vár a sült galambra, az azt veszi majd észre, hogy elment az élet mellette és ő még mindig csak vár.

Megkeseredve, magányosan, szegényen. Pedig olyan türelmesen várt…

A lényegi különbséget Kelet és Nyugat között sokan látták, látják (gondoljunk csak a hazai spirituális mesterek közül Hamvas BéláraWeöres SándorraBaktay Ervinre vagy Szepes Máriára):

Kelet alapvetően, elemi szinten és szubsztanciálisan Passzív, míg a Nyugat Aktív.

Minden keleti tan, eszme, erkölcs és szakrális, spirituális kifejezés erre az őspasszivitásra épül.
Emellett jelen van az aktivitás is, de csak annyira, amennyire a Nyugati hagyományokban a passzivitás.

És ennek ellenére sokan a Nyugati világban nevelkedve akarják a Kelet tétlen nézelődését erőltetni – hibásan, mert a wu-wei, a meditáció Keleten nem jelent valós tétlenséget.

Itt egy írás, ami kiváló példa arra, miért veszélyes elegy a tudatlanság, a meg-nem-értés és az érzelgősség

„Tanulj meg türelmesen várni! Minden érkezik időben, csak tudj várni! Kivárni. Hisz ami neked rendeltetett, az úgy is a tied. Ami hozzád kell, hogy érjen, az megérkezik. Aki veled kell, hogy legyen, az veled lesz. Semmi nem jön hamarabb, vagy később. Minden a maga idejében érkezik, még ha néha nem is hiszed, hogy létezik. Hiszen attól, hogy még valamit nem látsz, vagy nem érzékeled, attól az még van, s csak idő kérdése és közös lesz vele az életed. Csak legyen türelmed. Mert sürgetni semmit nem lehet, hisz az ember sokszor képtelen megváltoztatni egy helyzetet. A helyzet pedig mindig az, ami. Egyszerűen el kell fogadni. Ha pedig meg van az elfogadás, annál jobban megy majd a várakozás. Várakozz hát boldogan és türelmesen, s meglásd, időben megérkezik az életedbe minden! (Ismeretlen)”

Ez a felfogás tökéletesen félreviszi mindazokat, akik hallgatnak rá – de nem ez az írás a forrása ennek a tévedésnek, hiszen másoktól is hallani ugyanezen érzelgős tévtanítást.

Aki csak vár, amellett elszállnak a lehetőségek.

A lehetőségek, amelyek száma egy végtelen multiverzumban pontosan végtelen. Igen, türelemre szükség van, belátásra, bölcsességre, és ugyanígy döntésképességre és cselekvésre is.

Soha az életben nem lesz sütemény az asztalon, ha valaki nem süti meg. Kép: pixabay
Soha az életben nem lesz sütemény az asztalon, ha valaki nem süti meg. Kép: pixabay

Gondold így: konyha, kipakolva tojás, tej, minden ami egy süteményhez kell.

Lesz abból sütemény, hogy ülsz és vársz, hogy a „sütemény megérkezzen időben”, mert az a sütemény „neked rendeltetett, az úgyis a tiéd”?

Pontosan.

Soha az életben nem lesz sütemény az asztalon, ha valaki nem süti meg.

A konyha a világ. A tojás, tej, liszt, stb. az eszközök. A sütemény elkészítése a lehetőség. A szakács te vagy.

Süteményt akarsz, azaz egészségben, jólétben, szeretetben élni, úgy, hogy megbecsülnek, szeretnek, és te is segítesz másoknak?

Akkor ragadd meg a kötényt, tűrd fel a ruhaujjad és kezdj neki tésztát gyúrni! Mert a helyzeteden csak te tudsz érdemben változtatni.

A halogatás a boldogság lassú gyilkosa: Miért fontos cselekedni?

A halogatás az öröm, a boldogság lassú gyilkosa. Aki mindent halogat és csak vár a sült galambra, az azt veszi majd észre, hogy elment az élet mellette és ő még mindig csak vár.

Az angyalok útmutatása a cselekvésre

Az angyalok jelenléte emlékeztet minket, hogy minden pillanatban cselekednünk kell a céljainkért. Az angyalszámok, például a 111, jelzik az új kezdetek lehetőségét. Az angyalok arra bátorítanak, hogy lépjünk előre és ne hagyjuk veszni a lehetőségeinket.

Az életfa szimbolikája

Az életfa az élet folytonosságát és a növekedést jelképezi. Ahogy az életfa gyökerei mélyen kapaszkodnak a földbe, úgy nekünk is mélyen bele kell kapaszkodnunk a saját céljainkba és álmainkba, nem halogatva a cselekvést.

Miért érdemes szatén fejkendőt vagy magassarkú csizmát viselni?

A szatén fejkendő és a magassarkú csizma viselése nem csupán stílusbeli kérdés, hanem a magabiztosság és az önkifejezés eszköze is. Ezek a kiegészítők emlékeztetnek minket arra, hogy bátran vállaljuk fel a saját egyéniségünket és ne halogassuk a saját boldogságunkat.

Az angyalok és a belső erő

Az angyalok segítenek felismerni a belső erőnket, amely szükséges ahhoz, hogy legyőzzük a halogatást. Az életfa másik szimbolikája, a belső erő és stabilitás, amelyet az angyalok jelenléte tovább erősít bennünk. Ne feledjük, hogy minden cselekvés közelebb visz minket a céljainkhoz, és az angyalok mindig velünk vannak ezen az úton.

Végezetül

A halogatás a boldogság lassú gyilkosa. Ragadjuk meg az angyalok által kínált lehetőségeket, és cselekedjünk most, hogy elérjük a valódi boldogságot és beteljesülést. Az életfa szimbolikája és az angyalok útmutatása segíthet abban, hogy ne vesztegessük el az időnket, és bátran lépjünk előre az életünk minden területén.

A te életed, a te döntéseid, a te felelősséged és lehetőséged!

A türelem majd akkor kell, amikor várod a tészta megkelését, és majd amikor betetted a sütőbe és várod, hogy megsüljön. Akkor majd szemlélődhetsz türelmesen, várakozhatsz kedvedre.

És akkor, CSAK akkor kapod meg azt, ami neked jár, ha elvégezted a munkádat, amiért e világra születtél.

Források:

https://www.britannica.com/science/depression-psychology

https://www.britannica.com/dictionary/procrastinate

https://www.britannica.com/topic/happiness

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7351735/

https://www.psychologytoday.com/us/basics/procrastination

Layer 1
Belépés Kategóriák
Index