Kezdőlap Ezotéria és Mágia Asztrológia A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

129
0
A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete
A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete
A tavaszi napéjegyenlőséget a téli napfordulóval egyetemben az őskor óta megünneplik. 

Ez volt egykoron a háromosztatú év első napja, a valódi újév, a megújulás, az új élet kezdete.

A húsvét ünnepe már évezredekkel Jézus születése előtt is létezett, Babilonban Istár ünnep volt a neve.

Istár, Astarte, Astoret ugyanannak az istennőnek más nevei. Különböző korszakokban és országokban imádták.

A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete
A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

A pogány sémiták számára Astarte volt a legfontosabb istennő. Ő volt a szerelem, a termékenység és az anyaság istennője a föníciaiak, a kánaániták, az arameusok, a déli arabok, még az ókori egyiptomiak számára is. Babilóniában és Asszíriában Istar volt a neve (ebből ered a húsvét angolszász Easter elnevezése). Ugyancsak ő volt a háború istennője is. Azonosították a Vénusz bolygóval. Az ókori görögök Aphrodité néven ismerték.

Mi is az a tavaszi napéjegyenlőség?

A tojás magának az univerzumnak a szimbóluma volt az ókori Egyiptom, Babilon, Fönícia és Görögország lakói számára, ahol úgy gondolták, hogy az univerzum egy hatalmas tojásból keletkezett. Az ókori Egyiptom, Kína, Perzsia, Róma lakói a tavaszi termékenység-ünnep alkalmával tojással ajándékozták meg egymást. Az ókori Babilonban a tojást Istár istennőnek ajánlották fel.

Minden évben már a február elseje körüli első teliholdkor megkezdjük az új esztendőt – természeti szempontból – ez ugyanis a régi terhek, a megfáradt energiák leadásának ideje. A napéjegyenlőség idején a Nap az égi egyenlítőn megy körbe. Ilyenkor a Nap horizont feletti íve, megegyezik a horizont alattival, tehát ebben az időben egyenlő hosszúak lesznek a nappalok és az éjszakák. Ezt jelenti a napéjegyenlőség.

Istár istennő szobra
Istár istennő szobra

A tavaszi napéjegyenlőség ünnepét minden kultúrában megtalálhatjuk. Rituális tisztálkodás, böjt, a megfiatalodás jelképei kísérték. Az elvetendő magokat (tehát a termények gyökerét, alapját) ekkor megáldották. Ez a természeti anya – a később férjhez menő, még csak menyasszony – szűz aspektusának ünnepe, Brighid (St. Brigitta – keresztény) napja.

Csillagászati szempontból a tél végét március 21., a tavaszi napforduló jelenti. Ekkor kezdődik el előről a kozmikus ciklikusságot is jól mutatva az asztrológiai kör, a Kos jeggyel, haladva egészen a Halakig. Az asztrológiai évről ezért elmondható, hogy naptárunknál jóval nagyobb összhangban van az anyatermészettel.

A megújulási készség egyébként nélkülözhetetlen mindennapjaink során, munkában, karrierben, szerelemben, és egyáltalán az élet minden területén. A régmúlt eseményein, érzetein rágódni a jövőbetekintés helyett, minden alkalommal csak feszültséget szül, elveszi lendületünket. Ezért érdemes egy rítussal az előző évet lezárni, és frissülten nekifogni a nyíló virágok és a szerelem hónapjainak.

A megújulási készség adottáság is. Hogy egy szülött mennyire képes rá, azt az asztrológiában nem csak napjegye szerint tekintjük, hanem vizsgálni kell e téren egész horoszkópját. A változásokat, megújulást egészen keresik pl. a kardinális jegyek, megtűrik a labilis jegyek, és kifejezetten lassan fognak hozzá a szilárd csillagképek birtokosai.

Az elemek esetében ez szintén megnyilvánul. Akinek Napja, Ascendense (a születés pillanatában a horizonton keleten felkelő csillagkép) és egyéb személyi jelölő bolygói (pl. a Hold, Vénusz vagy Mars – a nemi bolygók, stb.) főként a föld elemű jegyekben tartózkodnak azok nehezebben tűrik a változásokat. A víz elem szülöttei már valamivel ruganyosabbak, mozgó elem lévén, a tűz szülöttei hevesen vetik magukat az újdonságokba, a jövőbe, a levegő elem gyermekei pedig kifejezetten könnyen képesek a régi dolgok elengdésére. Lazábbak, hamarabb túllépnek megszokásokon, betokozódásokon, beidegződéseken.

Tavaszi Napéjegyenlőség

A tavaszpont az égboltnak egy nevezetes fiktív pontja: az égi egyenlítő és az ekliptika két metszéspontja közül az, ahol a Nap éves látszólagos mozgása során a déli félgömbről az északira lép. Napjának tradicionálisan március 21-ét tekintjük, pontos időpontját a csillagászati évkönyvek közlik. Ekkor van a Földön a tavaszi napéjegyenlőség, egyben a csillagászati tavasz kezdete (az északi félteke évszakai szerint). Egyezményes jele a kosszarv, mivel több mint 2000 évvel ezelőtt – és a nyugati asztrológia szerint ma is – ekkor lép a Nap a Kos jegyébe.

Tavaszi Napéjegyenlőség
Tavaszi Napéjegyenlőség

A tavaszpont a II. egyenlítői és az ekliptikai koordináta-rendszerek kezdőpontja. Ugyanakkor az I. egyenlítői koordináta-rendszerrel is kapcsolatban van. A csillagidő egyik egysége, a csillagnap akkor kezdődik, amikor a tavaszpont delel, így a pillanatnyi helyi csillagidő nem más, mint a tavaszpont óraszöge.

A tavaszpont a precesszió hatására nagyon lassan végigvándorol az ekliptikán az óramutató járásával megegyező (retrográd) irányban, évente 50,3″-et téve meg.

A tavaszpont meghatározása nagyon fontos volt a múltban, ugyanis ezzel lehetett ellenőrizni a naptárak pontosságát. A julián naptár pontatlanságát legjobban a tavaszpont elmozdulása mutatta (vagyis az, hogy a tavaszpont nem március 21-ére esett), és emiatt vált szükségessé a Gergely-naptár megalkotása és bevezetése.

Napéjegyenlőség

Napéjegyenlőségnek (latinul aequinoctium) nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart.

A Földön a márciusi napéjegyenlőség napja általában március 21. (illetve március 20., ritkán március 19., a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései miatt). 2011-ben még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012-ben szökőév lesz, 20-án reggel következik be. Ezt követően 365 napos évek jönnek, és a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt köszönt be a csillagászati tavasz. Ezután, mielőtt még újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza.

Napéjegyenlőség
Napéjegyenlőség

A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap közép-európai idő szerint. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma.”

Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben.

Az időnként előforduló eltérés a naptári és csillagászati számítás között abból adódik, hogy a katolikus egyház annak érdekében, hogy a húsvét időpontját egyszerűbben meg lehessen határozni, a napéjegyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi.

A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22. (illetve szeptember 23.). Az északi féltekén őszi napéjegyenlőségnek, a délin tavaszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.

Tavaszi napfordulós ünnepek

A március 21-ei időponthoz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséghez rengeteg történet, kulturális hagyomány és tudományos ismeret tartozik. Sokan úgy gondolják, hogy a tavaszi ünnepköröket sok nép egyeztette a napéjegyenlőséghez, hiszen ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka – ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik – elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később.

Például Babilonban ez az ünnep Akitu : Évkezdő ünnep. A Menny és Föld házasságának ünnepe. Tíz napig tartó ünnepségsorozat. az ókori Rómában Minerva ötnapos ünnepe volt ekkor. Az egyiptomiak is megtartották a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét. Ez a nap “a fény újjászületését”, uralomra kerülését jelentette, amit az isteneik szimbolizáltak. Úgy, mint Isis és Osiris szerelme, amelynek gyümölcse Horus, az isteni napgyermek. Így támadt fény a sötétségből. A “Megtisztulás ünnepét” a kelták Imbolcnak (‘anyajuhok teje’) nevezték. A neve a juhok első vemhességéhez, az évi első életadásához köthető. Írországban Tara alapításának ünnepe. Indiában ez az ünnep Sitala : A himlő és a halál istennőjének ünnepe, évkezdő ünnep. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is.

Görögországban ez az ünnep a Panathenaea Minor : Athéné vagy Minerva születése, amely egy ötnapos fesztivál, sporteseményekkel, zenével, költészettel, szatírával. A győztesek olajág-koszorút és olivaolajat kapnak. A tavaszi napéjegyenlőséget az ókori görögök is megünnepelték. Méghozzá Perszephoné ünnepeként, aki visszatért az alvilágból, Hádész birodalmából. Ehhez az időszakhoz kapcsolódó romantikus mítosz is tartozik: Aphrodité egykor beleszeretett Adoniszba, akit elrejtett egy szelencébe, hogy senki meg ne láthassa.

A termékenység szász istennője, Eostre
A termékenység szász istennője, Eostre

A szelencét Perszephonénak adta, aki nem bírta legyőzni kíváncsiságát, kinyitotta azt, és ő is nyomban beleszeretett a férfiba. Ezek után esze ágában sem volt visszaadni a szelencét Aphroditénak, akinek bánatától még a földek is kiszáradtak. Még apja, Zeusz sem tudta megvigasztalni, ezért arra kötelezte Adoniszt, hogy az év egy harmadát töltse Perszephonéval, a másik harmadát Aphroditéval, a harmadikat pedig egyedül. Így aztán a férfi minden tavasszal visszatér Aphroditéhoz, s földek virágba borulnak, a termés pedig szárba szökken a boldog szerelemtől. Ide kapcsolódik a Kóré és Déméter fesztivál is.

Fontos ünnep a germán Ostara : a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Március 19. és 21. közé szokott esni. A termékenység szász istennőjét, Eostre-t, valamint a germán Ostarát köszönthetjük e napon. Az ő nevéből származik a német Ostern és angol Easter (“húsvét”) kifejezés. Némelyik wicca-hagyomány a Zöld Istennőt és a Zölderdő Urát ünnepli ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti őt mély álmából, az Istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.

Ostara

A keresztény hagyományokban a tavaszi napéjegyenlőség katolikus egyházi megfelelője “Krisztus feltámadásának” ünnepe, ami nem más, mint a » Húsvét vasárnapja, amely kapcsolódik a napéjegyenlőséghez. Ez a nap mindig a tavaszi napéjegyenlőség napját követő holdtölte utáni első vasárnap. A katolikus egyház másik tavaszi ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja még egyértelműbb, félreérthetetlen kapcsolatban áll az ősi pogány ünneppel, amit a Fehér Istennő tiszteletére világszerte megültek.

Márciusnak ezen időszaka alatt “jön el hozzánk Sándor, József, Benedek, akik a zsákban hozzák a meleget”. S hogy Benedek a legjelentősebb személyiség a három férfi közül, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ő engedi ki ebből a bizonyos zsákból a szárnyas rovarokat. Mindemellett március 21-e Szent Benedek “égi születésnapja”. Benedek ünnepének böjti időpontját az a legenda magyarázza, mely szerint a szent egy megközelíthetetlen barlangban élte remete életét, ételhez pedig csak egyik társa segítségével jutott. Aztán a segítőkész barát meghalt, a rá vigyázó őr pedig eltörte a csengőt, amellyel a szent jelezhette szükségletét a világ számára. Benedeket csak a gondviselés mentette meg.

A télvégi » farsang-i mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt (Spanyolországban: Cuaresma, a németeknél Lenz, Itáliában Quaresima, angolszász Lent), valamint a nagyhét különleges szertartásai.

Téltemetés: Kiszézés, Villőzés és Sajbózás
A tavaszi napforduló megünnepléséhez (a tavasz megérkezéséhez) számos magyar népszokás is kapcsolódik, melyek összefolynak a februári » Farsang-i ünnepkörrel, és melyeket “Téltemető” vagy “Télbúcsúztató” szokásoknak nevezünk.

A téltemetés, télkihordás: szoros értelemben az óévet szimbolizáló szalmabáb vagy más jelképes tárgy elásása a földbe, illetve elégetése; tág értelemben ide sorolják a tájanként és népenként más-más ünnephez kapcsolódó, énekes, játékos, alakoskodó szokásokat: óév-, farsang-, böjt-temetés. Közös bennük a →sötétség legyőzésének, az élet és termékenység diadalának öröme és ünneplése: a tél a sötétség szimbóluma, eltemetésével az életet akadályozó gyengeségektől, kísértésektől szabadul meg az ember. – Bár a téltemető, tavaszkezdő szokások hónapja a csillagászati napforduló hava, a →december, a téltemetést sok helyen farsang, nagyböjt idején, esetleg ezek után tartották. Utóbbi időpontokhoz gyakran a serdültek avatásának képzetei, s más fiatalságot ünneplő vonások társultak. – Német területeken a téltemetés azonos a →sajbózás -sal.

Kisze

A tél, az óév, a » farsang, a böjt eltemetése, ha tájanként eltérő is az eredete és magyarázata, tárgyilag egy típusba tartozik: mindenütt egy élő alakoskodóról vagy élettelen (szalma)bábról van szó, akit jelképesen „megölnek és eltemetnek”. Vidékenként más névvel illették: banya, boszorkány, turka, villő, kisze, kiszi, pilátus. – Olykor Cibere vajda és Csont király (böjtölés és a hús vétele), v. más ifjú- és öregember megküzd egymással, ill. környezetével.

A kiszézés vagy kisze-bábú égetés Magyarországon széles körben elterjedt hagyomány. A kisze általában nőnek öltöztetett szalmabáb, rongybáb (Gyergyóban ingben, gatyában levő, nagykalapú férfi-alak). Nyitrában este volt a kiszevice vagy villő-báb égetésének, vízbehányásának szertartása, előtte, délután a lányok színes pántlikával díszített fűzfaágat hordozó társuk vezetésével „villőztek” (járkáltak, →villőzés). Gyergyóban a báb éjféli hóbatemetése előtt, húshagyó délutánján nagy csapat alakoskodó kíséretében meghurcolták a forgóbábokat, kerékre illesztett fiú és leány bábfiguráját; a kereket rúdjánál fogva gyermeksereg hurcolta, mögötte az alakoskodók pattogtattak ostorukkal, amely nyaklóján piros szalaggal volt felcifrázva; a lánybáb fején is piros kendő. Orbán Balázs szerint a temetőben-torozás emlékeként maradt meg az egyik székely szokásban, hogy a felcifrázott bábbal együtt gyalogszánon vagy targoncán a húshagyói ételek maradékát is kivitték a téltemetés helyére, s az eltemetett farsang torát ott ülték meg. – Amennyiben a báb jelképes megölése (termékenység érdekében vagy betegség ellen) emberáldozat emléke, akkor a Somogyban, Esztergomban szokásos kakasnyakazás éstyúkverő ennek állatáldozattá szelídült alakja. Még szelídebb változata a csíki húshagyói „hajnalozás”, zöld ágra rakott sütemények meghordozása, kínálgatása.

A villőzés (a szláv vila, vily ‘tündér’, v. a lat. villus ‘lomb’ szóból), kiszejárás: a virágvasárnaphoz kapcsolódó, nem szakrális fogantatású népszokás Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben. – Fő kelléke a különböző nagyságú zöld ág, a villőág/villőfa, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. A villőág a tavasz hirnöke, körülhordozása a tavasz meghirdetése. Mérete és diszítése szinte falvanként változott a másfél m-es fától a gallyakig. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Másutt valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, megveregette vele a lányokat: „Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében.

A palócoknál a villőzés kísérője, ill. megfelelője fekete-, s főleg virágvasárnap a kiszejárás, kiszehajtás, mely az archaikus pogány téltemetésnek, tavaszvárásnak színes megnyilatkozása. A kisze szalmával tömött, felöltöztetett és a falun keresztülhurcolt, végül elégetett vagy vízbe dobott fabáb. Lányok, menyecskék, gyerekek énekszóval kísérik. Egyes falvakban a két szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Béden pl. előbb villőztek, azután vitték a kiszét. Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek. – A kiszejárás és villőzés dallamát, szövegét világszerte ismertté tette →Kodály Zoltán kórusfeldolgozása

A sajbózás (a német Scheibe, ‘korong’ szóból): a Szatmár vármegyei németek (svábok) szokása, akik nagyböjt első vasárnapján tüzet gyújtottak és tüzes korongokat hajigáltak.A sajbózás a →téltemetés egyik formája. – Nagyböjt első vasárnapjára a Szatmár vármegye. Kaplonyban az ún. elsősoros (azaz a következő évben sor alá, katonásba kerülő) legények kétujjnyi vastag, közepén kifúrt, szélein elvékonyított fa korongokat készítettek. A falu széli Lápon az esti órákban tüzet gyújtottak. A korongokat egy boton a tűzbe tartották, meggyújtották, s amikor már jól parázslott, fejük fölött meglóbálva egy ferdére állított deszka segítségével messzire hajították.

A parázsló korongok tűzcsóvát húztak az esti sötétségben. – Az első sájbót mindig Szűz Mária és Szt József tiszteletére hajították el: „Sájbó, sájbó, kié ez a sájbó? Ez a sájbó a Szűz Máriáé és Szt Józsefé!” Sájbódobás közben „kisájbózták” a legényeket és a lányokat, azaz összeénekelték, párosították őket. A szokásnak volt egy megszégyenítő funkciója is, amikor a legények a lányokat hozzájuk nem illő fiúkkal vagy a falu bikájával párosították össze. Egyes vélemények szerint ez is közrejátszott a szokás elhagyásában. A szokás a 2 világháború között ritkábbá vált, majd végképp elmaradt. Gyakorolták még a Szatmár vármegye Mérken és Vállajon, s Nógrádverőcén is. Kaplonyban a szokás eredetét azzal magyarázzák, hogy a Szentlélek is tűzláng alakban jelent meg az apostoloknak. – A sajbózás ismert Ausztria, Svájc és Dél-Németország több vidékén (e vidékről származnak a szatmári svábok ősei). Tágabban beletartozik az évközi, jelesen a télközépi tűzgyújtások körébe. Vele rokon szokás Magyarország és Erdély több vidékén ismert farsangi tüzeskerék-gurítás, tűzgyújtás szokása is. Ennek végső soron mára már elhalványodott célja a nap serkentése, világosságának erősítése volt.

Tavaszi rítusok, tevékenységek

A tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó rituális tevékenységek:

  • tavaszi nagytakarítás – kiváló alkalom megszabadulni a régi, elavult, megunt, értéktelenné vált, kiürült holmiktól, tárgyaktól, tisztaságot teremteni. Ajándékozd el, amire már nincs szükséged, de más még hasznát veheti (ruháid, személyes tárgyak, játékok, stb.)
  • tojásfestés, tojásos dekorációk, pl. tojásfészek, koszorú, ajtódísz, tojásfa készítése a lakásban
  • játékok tojással, pl. tojásjóslás, tojásvadászat
  • tojásos ételek készítése, fogyasztása
  • az Ostara-szimbólumok tudatosítása szeretteid körében (a nyúl, a bárány, a tojás szerepe)
  • kertészkedés, magvetés, palántázás. Válassz ki néhány magot, ezeket egy-egy kívánsággal együtt ültesd el, miután megáldottad őket. Ahogy a mag kihajt, úgy teljesül kívánságod is. A kertből a téli szemét eltakarítása, a komposzt beledolgozása a termőföldbe, vetés, ültetés – ha még nagyon hideg van, további ásás.
  • égess el egy festett vagy hímes tojást a kertedben a termékenység érdekében.
  • ha nincs kerted, sétálj a közeli parkban, ligetben, erdőben. Ha lehet, vegyél részt ezek takarításában, faültetésben. (Sok városban szerveznek ilyenkor akciókat, amikben bárki részt vehet.)
    figyeld meg a természet ébredését, a frissen kihajtott füvet, a fák rügyezését, virágba borulásukat. Hallgasd a madarak énekét. (Ha télen gondoskodtál róluk, most “meghálálják”, hűségesen visszajárnak és dalolnak.
  • engedd, hogy átjárjon az újjáéledő természet frissítő ereje.
  • szedj virágot – de csak miután megköszönted nekik, hogy föláldozzák magukat érted.
  • bármiképp kerülj kapcsolatba növényi alapanyagokkal, (gyógyítás, kozmetika, fûszerezés, virágkötészet, festés, rajzolás, hímzés, kertészkedés, virágszedés), érezd át erejüket, szépségüket.
  • Lépj kapcsolatba energiájukkal, s ezáltal az egész természettel. Válj eggyé velük.
  • díszítsd fel környezeted élénk színû tavaszi virágokkal, rügyező ágakkal, friss zölddel.
  • vegyél föl zöld ruhát (akárcsak Szent Patrik napján), ezzel erősítsd meg a természet és saját magad újjászületését. Öltözéked egyébként is legyen élénk színû, viselj élénk színû kiegészítőket, ékszereket is.
  • fogj valami új dologba.
  • a tavasz a játékosság jegyében teljen.
  • hajnalban gyújts új tüzet
  • csengőkkel köszöntsd a tavaszhozta új esztendőt

Nagyhét – A tavaszi napéjegyenlőség hagyománya

“A Nagyhetet önmagunk bensőjében kell megélnünk, itt és most, a Nagy Művel. Ez a Legszentebb minden hét közül, mivel azon a héten van, amelyiken meg kell élnünk a Kozmikus Drámát.” (Samael Aun Weor)

” A dráma nézői, öntudatlanul is, de részeseivé váltak a darabnak… a barátjuk lett, a jótevőjük, a teremtőjük, a megmentőjük… Ő a megváltásukért tűrte szenvedéseit… Minden bűnük ráhullott, és korbácsolásával megváltást nyertek! Kihasználták és megsebezték, de Ő nem szólt semmit. Hallgatásának méltósága (miközben egy sértett Isten hírnökei szögezték fel kezeit és lábait a Kaukázus Hegyén), csupán szerénységével hasonlítható, amellyel szolgálta az emberiséget, amely szörnyű keresztre feszítését adta neki fizetségképpen.”

T.W. Daone ezen szavai, az eredeti mű egy részletét idézve, Jézus, a Nagy Kabír, Krisztus keresztre feszítésének sok részletére emlékeztet. Mégis, ezek a szavak a görög hős, Prométheusz halálára utalnak; és ha ezt nem írta volna meg Aiszkhülosz, halhatatlan színművében, Jézus Krisztus előtt ötszáz évvel, akkor a „Halála és Szenvedései” leírások egy másolatának hihetnénk, amelyeket a Szent Történelemből vagy a televízióban látott filmekből ismerhetünk, amelyeket a Nagyhét alkalmával vetítenek.

Egy másik „Keresztre feszített Megmentő” volt Amerikában Bacab. A spanyol papok, akik az új világba érkeztek, elképedtek, amikor feszületeket találtak az indiánoknál, és oltáraikon pedig kereszteket. Mikor ezek eredetéről kérdezték őket (a feszületek), azt mondták, hogy Isten Fiáról, Bacab-ról van szó, akit egy fagerendára feszítettek kitárt karokkal, és így halt meg. A Borgia Kódex tartalmaz ábrázolásokat, amelyeken Bacab kitárt karokkal és lábakkal, és átdöfött kezekkel található.

Kecálkoatl a kereszten

Az összehasonlított vallások tudósai több, mint 48 „történetet” találtak régi korok személyiségeiről, amelyek Jézus Krisztushoz nagyon hasonlóak, és javarészt megelőzik a Názáreti Jézus idejét.

Ha nem hunyunk szemet a tények fölött, kijelenthetjük, hogy Jézus élete, úgy, ahogyan ma ismerjük, egy időben történelem és szimbólum is, összekeveredve, hogy egy tanítást adjanak át vele: az Emberét, aki eggyé olvad az Istenséggel; az Atya, INRI, a Tűz vagy világi természet Fényes és Tisztító Fohát hét erő szintjének a kifejlesztésével, avagy magának Jézusnak a szavaival: „Ahogyan Mózes (egy beavatott) felemelte a kígyót (Kundalini) a botján (Hátgerinc) a Sivatagban (Élet), úgy kell felemelni az Ember Fiát is (a Belső Krisztus)”.

Ez a Kozmikus Intelligencia, ez az Isteni Energia megnyilvánul és a Nap ábrázolja, ami a Fény és az Élet forrása számunkra.

Jézus Születésétől, amit december 25.-én ünneplünk (a téli napforduló után), ami 2009-ben december 21.-én, 18:47-kor volt), amikor a Föld a legközelebb van a Naphoz, és az ő Halálától és Szenvedéseitől félútra van, amit pedig a tavaszi Napéjegyenlőség idején ünnepelünk (a nyár van a legtávolabb a Naptól, amikor a sugarai a legerősebbek a Föld síkjára vetülve), és úgy tűnik, mintha feltámadna és ereje teljében lenne; így hát „Jézus Krisztus Nap-Urunk” képe, ahogyan az első keresztények imádkoztak, a Királyi Csillaghoz kötődik.

A Nagyhét hét napja egy időben a Genezis hét napja is, mert mindkettő az Ember Fiának a Teremtésére utal, a mindannyiunkban levő Krisztusra.

A Tavaszi Napéjegyenlőséggel egy időben siratták Tammuz-t Babilóniában és Szíriában; Adoniszt Görögországban és Attiszt Frígiában (ma Törökország), akinek formája egy „a lábainál egy báránnyal álló ember” volt.

Mindezekben az esetekben a halál kultuszát rögtön a Feltámadás örömei követték.

Szintén érdekes, hogy a böjt, a jelenlegi » húsvét-i böjt (amelyet a Tavaszi Napéjegyenlőség után kell tartani) megtalálható Mexikóban, Egyiptomban, Perzsiában, Babilóniában, Asszíriában, Kisázsiában is; és egyes esetekben negyven naposra van meghatározva.

Húsvét, tavaszi napéjegyenlőség és a piros/hímes tojás: ősi babiloni ünnep továbbélése

A termékenység babiloni istennője, Istár tojásból kelt ki, és tavaszi ünnepén a hívei díszes, vörös vagy aranyszínű madártojásokat ajándékoztak egymásnak. De színes tojásokat adtak a másiknak a germánok is Ostara istennő tavaszünnepén is.

Az angol Easter (kb. [íszte(r)]) és a német Ostern[ósztern] egyaránt egy germán istennő nevére vezethető vissza. A név az óangolban Ēostre (Northumbriában) vagy Ēastre (nyugati szász), az ófelnémetben Ôstarâ volt. Az ő neve a proto-indoeurópai *au̯es– ’fénylik, süt, ragyog’ tőre vezethető vissza, ebből származik a görög és a latin hajnalistennő, Éosz és Aurora neve is. A germánoknál azonban a tavasz istennője volt, és az egyik (nagyjából áprilissal egybeeső) hónapot is róla nevezték el. Így kapta a nevét az ünnep, mely erre az időszakra esett.

A húsvéti tojás ajándékozása tehát egy ősi termékenységi rítus továbbélése. Ünnepeljük a Mennyek Úrnőjét, mindenek teremtőjét húsvétkor!

Forrás: tarrdaniel.com, nyest.hu,

Oszd meg azokkal, akik fontosak számodra!
  • 68
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    68
    Shares

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here