Advent négy vasárnapján gyújtott gyertyák erősítik a hitet és táplálják a reményt. A reményt, hogy a növekvő sötétség véget ér egyszer és újra a Fény kezd erősödni.
Az advent négy hetes ünnepsorozat, amelyet egész Európában megülnek. A szó a latin adventus rövidülése, amely a görög parúsziából származik. Mindkettő eredetileg Jézus második eljövetelét jelentette.
Tartalomjegyzék
Az Advent jelentése: „úrjövet”, az „Úr Eljövetele”.
A keresztény kultúrkörben advent az év legcsendesebb időszaka, aminek első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
Az advent a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart.
Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
A világ azonban nem duális, hiszen akkor csak egy dimenziós lenne
Az advent mégis abban az időben gyökeredzik, amikor a téli napforduló még az újjászületést jelentette az őskorban. Később, az ókor során, szinte minden szoláris istennek a téli napforduló lett a születésnapja.
Az Egyház akkor döntött úgy, hogy Jézus szeptemberi születésnapját Karácsony idejére helyezi át, amikor Mithrász, a Legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictus kultuszát egybeolvasztották Jézuséval.
A Fény újjászületésének ünnepe tehát nem azt jelenti, hogy a világ duális lenne
Az advent azt jelenti, hogy várunk arra, hogy a Fény ismét megszülessen. Történelem előtti, tisztán ősvallási időszak ez tehát, amelyet a kereszténység magába épített, de nem maga találta fel.
Advent a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik és négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka.
Liturgiai színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt is használni. A szó a latin adventus – “eljövetel”-ből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.
A keresztények kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek
A 7. században Nagy Szent Gergely pápa emelte fel a számot négyre, végül pedig az adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az egész egyházban.
Ilyenkor a visszafogottság, a várakozó komolyság jeleként az oltár díszítetlen marad, az orgona legfeljebb az éneket kíséri. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, az emberek szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak, amit Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.
Advent jelképe az adventi koszorú
Amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, négy gyertyát helyeznek rá és ezekből minden vasárnap meggyújtanak egyet-egyet.
A szokás a 19. századra nyúlik vissza, az első – kocsikerék nagyságú – adventi koszorún még 24 gyertya állt. Ezek közül minden hétköznap egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg, ezután adventi dalokat énekeltek és bibliai idézeteket olvastak fel.
A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön.
A koszorú a remény jelképe, hogy nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik.
Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján, vagy az előző szombat esti szentmisén.
Az adventi időszak
Az advent szó (a lat. adventus, ‘eljövetel’ szóból) jelentése „eljövetel”. Az ádvent ünnepe a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.
A december 25. előtti utolsó vasárnap advent negyedik vasárnapja, az azt megelőző advent harmadik vasárnapja, és így tovább.
2006-ban azért volt érdekes advent negyedik vasárnapja, mert december 24-ére esett, a legkésőbbi időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, vagyis szenteste (ebből következik, hogy advent első vasárnapja nem lehet később, mint december 3.).
Az ádvent az egyházi év első része, a karácsonyt előkészítő időszak.
Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik.
A mai római liturgiában a XII. 25. előtti 4 vasárnap és a közéjük eső 18-24 hétköznap.
A 4. században a gallikán liturgia területén alakult ki. Amikor még vízkeresztkor kereszteltek, a keresztelésre szóló 3 hetes előkészületi idő volt.
Az 5. században a XII. 25. előtérbe került, s az advent átkerült karácsony elé és megnyúlt: 6 hetes lett (Szt Márton napjától XII.24-ig tartott).
Róma az 5. században, vsz. Szt Simplicius pápa idejében fogadta be 4 vasárnapos változatában.
Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt. Az írországi kolostori liturgiában az advent az ítéletre érkező Krisztus várásával gazdagodott, s ezt hozták magukkal az ír misszionáriusok.
A középkorban a 4 vasárnap további jelentéssel bővült, az Úr 4 eljövetelét állítja szemünk elé: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére.
Az advent kiemelkedő napjai a 3., Gaudete vasárnap és a XII. 17-24. közötti hét.
Adventi szokások
Az adventi időszakra esik több jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz (András, Borbála, Miklós, Luca). Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.
Ehhez az időszakhoz is több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen.
Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakban, ólakban.
Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet “édesgessenek” maguknak.
Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, s ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét.
December 13-án, Luca napján – amely a naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt – a lányok 13 egyforma papírdarabra 13 fiúnevet írtak, s minden nap tűzbe dobtak egyet.
Karácsonykor a megmaradt papírt kibontva fény derül arra, ki lesz férjük.
Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat.
Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek. Katolikus vidéken a gyermekek karácsonyi éneket, jókívánságokat kántálva járták a falut.
Egyházi szertartások és szokások advent idején
Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A korábban heti 3, majd 2 napos (szerdai és pénteki) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás hagyományőrzőbb vidékeken még a 20. sz. közepén is szokásban volt az idősebbek körében.
Egyes adatok szerint ezeket a böjtöket még a Nyíregyháza környéki evangélikus tirpákok is megtartották.
A legutóbbi évtizedekig kerülték az adventi időszak alatt a zajos mulatságokat, táncot, lakodalmat sem tartottak. llyenkor számos kocsmában csak utasokat szolgáltak ki.
Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali (rorate) misét tartani.
E szertartásokon különös hangsúlyt kap a megváltó várása és Szűz Mária tisztelete. Az advent hagyományos vallásos alaphangulatát Közép-Európa szerte a hajnali mise, a roráte jelenti.
Sok helyütt szokás volt, hogy a gyermekek énekszóval, csengetéssel költögették a híveket, hogy a szentmisére odaérjenek. A rorátéhoz nagyszámú hiedelem és mágikus eljárás is fűződik.
Az adventi időszak jellegzetes hagyományai közé tartozik az adventölés (kántálás).
A Mária-tisztelet megnyilvánulásai a hajnali misék és az Ó-antifónák . Az adventhez köthetők az ó-antifónáknak nevezett egyházi énekek is. Nevük onnét ered, hogy az „Ó!” felkiáltással kezdődnek.
A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik.
Szentcsalád-járás
Az adventi időszak jellegzetes hagyományai közé tartozik a szálláskeresés is. A szálláskeresésegy karácsonyi játék, mely a Betlehembe érkező, és ott hajlékot kereső József és a gyermekét váró Mária fáradozását eleveníti föl.
Gyökerei a Szentírásra mennek vissza. Változatai a szentcsalád-járás, szentcsaládkilenced, és a betlehemezés.
A szentcsalád-járás, szentcsaládkilenced: a karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődő szálláskeresés.
A 20. sz. elején született, egyrészt a Maria gravidatos késő barokk ünnepéből (Expectatio partus B. Marie Virginis: dec. 18.), másrészt a középkori karácsonyi játékokból. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a Szent Családot ábrázoló képet, és e képnél imákat mondanak, s kisebb szertartásokat mutatnak be.
A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.
A szálláskereső Szent Család tiszteletére 9 család összeáll, hogy december 15-től karácsony estéig naponta felváltva a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek szállást adjanak.
A képet a rendező énekesasszony vagy maga hinti meg szenteltvízzel, vagy a pap áldja meg.
A soros családban már kész a házioltár égő mécsessel vagy gyertyával, ahol rendesen a többi családok is összegyülekeznek, amikor esti Úrangyalára harangoznak. Amikor a szentkép az új családhoz érkezik, letérdel a házinép, miközben megfelelő szövegezésű imádságokat mondanak.
A képet a házioltárra helyezik, meggyújtják előtte a mécsest, amely mindaddig ott ég, amíg a képet másik családhoz nem viszik. A szentkép előtt rendesen ájtatosságot is szoktak végezni: a lorettói litániát, Szt József vagy Jézus Szíve litániáját, majd felajánlják az egész családot a Szt Család oltalmába.
Közben természetesen énekelni is szoktak megfelelő énekeket. A házbeliek napközben is föl-fölkeresik a képet, hogy rövid fohászkodással üdvözöljék. Ilyenkor rendszerint valami szegény gyermekes családot meg is szoktak ajándékozni, mintha a Szt Családnak adnák.
A kilencnapos ájtatosság után a kép vagy a templomba, vagy valami jámbor lélekhez kerül, aki jövő adventig vigyáz rá.
Lehetséges, hogy a szálláskeresést a felnőtt hívek ünnepi készülete, igénye tette általánossá a legtöbb helyen már elprofanizálódott, komolytalanná vált betlehemezés helyett.
A szokás Szlovéniában is él: a család itt is ünnepélyesen várja Mária szobrát.
Hasonlóképpen virágzik Ószerbia, Macedónia pravoszláv tájain, de sajátos módon É-Szerbiában és Boszniában nem. – A macedóniai Velez városában egy Mária-ikont, amelyet gostinka, vagyis vendég néven emlegetnek, hordoznak házról házra, házasság előtt a vőlegény hajlékába.
Hasonló szokás él, de nem az adventi időszakhoz kötve, más szerb és macedón vidékeken is: házasság előtt, betegség idején házhoz viszik valamelyik tp. csodatevő hírben álló Mária-ikonját, de olykor a szentekét is. Más helyeken az ikon házról házra jár. Fogadására a család kimeszeli, kitakarítja a házat, előző napon böjtöt tart.
A szálláskeresés karácsony utáni megfelelője, a „bölcsőcske” a Szt Család látogatása házaknál: Mária kis bölcsőben viszi Gyermekét, akinek ének és imádság után apró ajándékokat adnak a vendéglátók.
Betlehemezés
A betlehemezés, betlehemes játék: Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, a karácsony előtti napok közelmúltig legnépszerűbb dramatikus játéka. Sok településünkön máig él.
Eredete a középkori misztériumdrámákra ( Tractus stellae, uem quaeritis) vezethető vissza, amely kikerült a kolostorok és a templom falai közül, ám azok ösztönző hatásait mindig befogadta.
A nép között számos változata alakult ki.
Vízkereszti latin nyelvű liturgikus játék már a 11. századbólból maradt ránk (Hartvik győri pp. Agenda Pontificalisa, Zágráb).
A középkorból magyar nyelvű betlehemes játék nem maradt fönn. Meglétére a Csordapásztorok kezdetű karácsonyi énekünkből is következtethetünk, amely 1651: régi ének megjelöléssel jelent meg Lőcsén, Szőlősy Benedek Cantus Catholicijében.
A párbeszédekből fölépülő ének dramatikus karácsonyi játékot sejtet; szereplői: az angyal, a pásztorok, Szűz Mária, a narrátor. A Csordapásztorok kezdetű ének változatai legtöbb betlehemes játékunkban megtalálhatók.
A felsőmagyarországi német lakosságú bányavárosokból 15. századi adatok említik karácsonyi játékok előadását (Selmecbánya 1476, 1480; Bártfa 1498 stb.). Legrégibb betlehemes játékaink a 17. századtól maradtak fönn latin és magyar nyelven, protestáns és katolikus iskolai előadások számára készültek.
A betlehemes játékban prózai vagy verses párbeszédek, karácsonyi énekek váltják egymást.
Az énekek nagy része helyet kap a karácsonyi kántálásoknál is. A szereplők megfelelő jelmezbe öltöznek: az angyalok fehérbe, a király (Heródes, katona stb.) katonának karddal, a pásztorok bundába, sapkába.
A betlehemes játék pásztor szereplői sokfelé (Dunántúl, Jászság) archaizáló pásztorneveket kapnak (Maxus Koridom, Titire stb.), amely szintén az iskola-drámák hatását tükrözi. Az élő szereplőkkel bemutatott játéknak erdélyi, alföldi, dunántúli és felföldi változatait különbözteti meg a szakkutatás.
Például több helyen a csillagozás is bekerült önálló jelenetként a betlehemezésbe.
Helyenként része a karácsonyi betlehemezésnek a Heródesjáték, azaz a zsidó király és a bibliai háromkirályok, bölcsek találkozása, s a királyok imádása, másutt ezt külön vízkereszti játékként adják elő.
Az erdélyi és bukovinai betlehemesjátékok változata a csobánolás, amelyben a pásztorok igen ősi típust mutató álarcot viselnek. Sajátos, helyenként máig élő a baranyai, tolnai sváb települések Christkind Spiel nevű karácsonyi játéka. A magyar népi betlehemes játékok kapcsolatai szövegben és dallamban, zenében kimutathatók a szomszéd népek felé is.
A közelmúlt népi játékainak fő formái: A betlehemezés több játékrészből tevődhet össze, amelyek az egyes változatokban együtt, de önálló játékként is szerepelhetnek.
Főbb jelenetei: a paradicsomjáték, amely Ádám és Éva bűnbeesésének történetét beszéli el, s hírül adja a megígért Megváltó eljövetelét; a szálláskeresés, amelyben a népszámlálásra Betlehembe érkezett várandós Mária és József szállást keresnek, de sehol sem kapnak.
E változat szereplői Mária, József a gazdag ember (király, gazdag – bő kovács stb.), aki nem ad szállást, de az istállóba utasítja őket. A bő kovács játékváltozatában a jószívűség és könyörületesség elnyeri jutalmát, míg a dúsgazdagolás változatban (Székelyföld) a keményszívűség elnyeri büntetését.
A következő betlehemi jelenet főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, akik elmentek az újszülött Jézushoz, s neki ajándékot vittek.
E játékváltozat v. jelenet egyik főszereplője az idős, süket öregpásztor. A vele való tréfás, félreértéseken alapuló párbeszéd a játék gerince. Sok helyütt a pásztorok jelenete önálló játékká alakult, pásztorjátékká vált. A játék sajátos színfoltja a csörgős botjukkal taktust verő pásztorok körtánca.
A betlehemezést adománykérő, kéregető formulák zárják be.
A szereplők játékukért gyümölcsöt, élelmet, pénzt kaphatnak. Egyes vidékeken a betlehemes csoportok nagy területet felölelő vándorlását is megfigyelhetjük (pl. Hortobágy vidéke).
A szereplő csoportok különböző méretű és formájú (általában templom) ún. betlehemet hordanak magukkal, amely szerepet kap a játékban is, a játék után pedig meg lehet szemlélni. Ennek eredete részben Rómába (S. Maria Maggiore bazilika), részben a középkori templomokba nyúlik vissza, amelyekben karácsony tájékán fölállították a betlehemi oltárokat, bábokkal személyesítve meg a történteket.
Adventi böjt
Az Úr eljövetelére bűnbánó lélekkel készülünk, régebben ezért az advent böjti idő volt.Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani.
Keleten XI. 15-től, a gallikán liturgia területén XI. 11-től (Márton napi lúd) böjtöltek. A latin egyház egyéb területein csak hús- és tejterméktilalom volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia területére XIV. Kelemen 1774: csak a szerdai, pénteki és szombati szigorú böjtöt írta elő, ami 1918-ig volt érvényben. 1956-ig 24-e, karácsony vigiliája volt szigorú böjti nap.
Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de az utóbbit az 1661. évi nagyszombatizsinat püspöki engedélytől tette függővé. A böjtölés hagyománya a 20. század közepén tűnt el.
Az adventi naptár
Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik: 160 évvel ezelőtt, 1851-ben egy kisfiú, Gerhard Lang és édesanyja „találta fel“ az adventi naptárt.
A kisfiú állandóan kérdezgette édesanyját, mikor lesz már végre karácsony. Az anya, hogy lecsillapítsa a kis türelmetlenkedőt, kis dobozkákat készített számára, melyek mindegyikébe finom kekszet rejtett el. Azóta sok-sok gyerek kap ezen a napon adventi naptárt, benne apró finomságokkal.
A történet szerint a kisfiú, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt.
Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük.
Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.
Az adventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a karácsonyhoz a felnőtteket és a gyermekeket.
Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben. Az “igazi” naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul – az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti.
Az adventi koszorú
A legújabb kor adventi szimbóluma az adventi koszorú. 1840: J. H. Wichern evangélikus lelkész imatermében felfüggesztett egy szekérkereket, s rajta minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg, és a falakat fenyőgallyal díszítette.
Később a kereket koszorúvá alakították a köréje font fenyőgallyakkal. 1930-40 után katolikus körökben is terjedni kezdett. Egy másik ilyen szimbólum Iz 11,1 alapján a gyertyával díszített gyökér →életfa jelentéssel.
Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni.
Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek.
A négy adventi gyertya
A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, mert a katolikus hagyományok szerint az advent színe a lila, a bűnbánat és a megtérés jelképe, a koszorú négy gyertyája közül – a meggyújtás sorrendjében – az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik, a közelgő ünnepet szimbolizálva: rózsaszín.
A negyedik színe a bűnbánat színe, a lila – az adventi felkészülés során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint húsvét előtt. A rózsaszín gyertya pedig a küszöbön álló ünnep fölött érzett örömöt jelenti, az öröm színe a fehér, de ha ez lilával keveredik, akkor rózsaszín lesz belőle.
Az elvilágiasodott szokások szerint azonban, ma már sokfelé különböző színű gyertyákkal díszítik az adventi koszorút, zöld, sárga, kék, fehér, arany, ezüst, narancssárga és szinte bármilyen színű lehet.
A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
- Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
- zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
- Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
- Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).
Dr. Peter T. Sinclair
Források, részben: Wikipédia, Magyar katolikus lexikon
Borítókép: congerdesign