Az istenek mindig is jelen voltak, nem tűntek el, folyamatosan hatnak - legfeljebb most angyaloknak hívják őket. Az angyalhit azáltal emelkedhetett fel, hogy az isteneket betagolták az egyistenhitbe.
Ami egykor sokistenhit volt, már az ókorban elkezdett angyalhitté válni. Lehet, hogy igazából istenek segítségét kéri az, aki angyalokhoz fohászkodik?
Észrevettétek már, hogy míg régen az emberek istenekben hittek, már jó ideje, legalább ezer éve szinte csak angyalokban hisznek?
Azok a démonfejedelmek is, akikről úgy hiszik, mindenféle sátáni légiót vezetnek, a legtöbb esetben ősi istenek nevét viselik.
Tartalomjegyzék
Ha istenekkel akarsz dolgozni, isteneket szólíts meg
Ennek ellenére a legkevésbé sem ajánljuk, hogy bárki démoni formájukban hívja őket – ugyanis aki a régi istenekkel akar együtt dolgozni, az szólítsa őket a régi formák szerint, istenekként.
Aki démonokat hív, démonokat kap. Aki pedig angyalokkal dolgozik, nos, esetenként istenekkel lép kapcsolatba.
Hova tűntek a régi istenek, hogyan jelent meg az angyalhit, és van-e összefüggés a kettő között?
A válasz jóval összetettebb, mint elsőre tűnik, ugyanis nem a keresztény egyház tüntette el a többistenhitet! A valóság ennél sokkal izgalmasabb.
Kezdjük az elején: sok tízezer éven át, amióta a neandervölgyi ember temetkezni kezdett, egyetlen istenségben hittek, a Nagy Istennőben. Egyetlen istenséget ábrázoltak emberi formában – Az Istennőt.
Mellette, természetesen miriádnyi szellemben és kisebb istenben hittek, ám ezek állat formájúak voltak. Szakszóval totemizmusnak nevezzük ezt a fajta istenképet, ahol a totem az Ős.
Szintén jelen volt az Égatya tisztelete, aki a Nap fénye által termékenyítette meg a világot. A Nagy Istennő és az Égatya tisztelete azonban csak a “külvilágnak” szólt.
Valójában egyetlen Istent imádtak a beavatottak az ősidőktől kezdve, akit mi, az Ősi Vallás hívei, hogy megkülönböztessük a többi utódvallásban használatos nevétől, IstenNőnek nevezünk.
Hányféle totemős volt és mekkora volt a hatalmuk?
Minden törzs, nagycsalád, sőt minden ember rendelkezett saját totemőssel. Farkas, Holló, Medve, Ló, Sólyom, Sas, Hal, Kígyó, Skorpió… hosszan lehet sorolni a totemeket.
Az Istennőt ezért is hívták az Állatok Úrnőjének. Egyszerre uralta a vadakat, hogy az emberek friss húshoz juthassanak és kifejezték vele, hogy minden totemős az Istennő alatt áll.
Az emberek tehát egyrészt imádkozhattak az Istennőhöz, másrészt a saját totemősüktől, a családjuk totemétől és a törzsük totemétől is segítséget remélhettek.
A szellemek pedig ugyancsak jelen voltak, és már nagyon korán elterjedt a felismerés, hogy léteznek őrszellemek is, akik az egyént segítik.
Azt mondod, olyan mint az őrangyal? Talált!
Igen, az őrangyal elképzelése pontosan az őskor őrszellem hitének előbb sumerizált, majd judaizált, majd keresztényesített változata.
Mi az, hogy sumerizált meg judaizált? Ez a vallási átalakulás sajátossága.
Állatősökből állati istenek: az ókor ideje
Az ókori civilizációk megjelenése magával hozta a vallási képzetek átalakulását is. Habár a Nagy Istennőt még mindenütt a Forrásként imádták és az istenek anyjának tekintették, a hit fókuszába már fiatalabb istenségek kerültek.
Hova tűntek a totemek és őrszellemek?
Sehova. Ezek az istennők és istenek pár ezer évvel korábban még totemősök voltak. Jellemzően a totem- és szellemhit négy ágon alakult, bővült tovább:
- Állatformát felvenni képes, állati kísérővel bíró istenségek,
- Állatfejű istenségek
- Félig emberi félig állati szellemlények
- Őrző istenek
Az elsőre, az állati kísérővel bíró, vagy állatalakot ölteni képes istenségekre példa a Sumer, a Babiloni vagy a Görög-Római vagy Indiai vallások.
Az állatfejű istenségeket főként Egyiptomban tisztelték, de a minótaurosz történetében is fennmaradt ennek a nyoma.
Azok a szellemlények, amelyeket nem tekintettek istenségnek, jellemzően állat-ember keveréklényként ábrázolták. Ha jóindulatúak voltak, később angyalokká válhattak, ha ellenségesek, akkor démonokká.
Nem azért mert ősi ufók hibridizációs génkísérletet folytattak!
Ezt azért jó, ha kihangsúlyozzuk. Az ábrázolás mindig szimbolikus volt, és tisztán látszik, ahogy évezredek alatt változtak az ábrázolások sajátosságai.
Az őrző istenekre Mezopotámiában (is) találunk példát, de az antik görögök is hittek abban, hogy minden ember valamelyik istenséghez tartozik, aki őrá figyel.
Ismerős az, hogy mindenki valamelyik arkangyal védelme alá tartozik? Ez az eredete.
Az emberek minden időben tudták, hogy vigyáznak rájuk az égi hatalmak, legfeljebb a nevek és a szellemlények hierarchiája változott, vagy éppen a hit külső megnyilvánulásai.
Az alap változatlan az őskor óta:
“neked van hatalmad, én esendő vagyok, védelmezz meg a gonosztól”
Az izraeliták találták fel az egyistenhitet?
Bár sokáig ezt hitték az emberek, a valóság az, hogy az izraelita nép még nem is létezett, amikor az első tiszta ókori monoteizmus, Aton kultusza megjelent.
Valójában az első egyistenhit az ősi Istennő-hit volt: csak egyetlen istenséget imádtak, minden más szellemlény az ő nem-isten gyermeke volt.
Az első ókori monoteizmus: Aton hite
Alapítója Ehnaton volt, az utolsó fáraó pedig, aki őt imádta, a fiatalon elhunyt Tutanhaton, akit Tutanhamon néven ismer a nagyvilág – ő a halála előtt Amon istenre esküdött fel.
Évszázadok teltek el, és az izraeliták még mindig henoteisták voltak: egy fő istenséget imádtak (Jah-ot), de mellette elfogadták a többi isten létét is.
A második ókori monoteizmus: Marduk hite
A második ókori monoteizmus Marduk hite volt. A babiloni többistenhitben megjelent – valószínűleg egyiptomi hatásra – az a képzet, hogy Marduk az egyetlen igazi isten, és minden más istenség az ő kiáradása. Ekkor kapott Marduk 60 nevet.
Igen, az, hogy Jahvénak 72 neve van, innen ered: Marduk 60 neve, plusz a számmágikus 12-es együtt 72-t ad ki. Ezzel is ki akarták fejezni, hogy Jahve hatalmasabb Marduknál.
A zsidók a Babiloni fogság idején találkoztak a Marduk-monoteizmussal, ami az akkor már javarészt a kánaánitáktól átvett vallásukra komoly hatást gyakorolt. Majd a felszabadító perzsa zoroasztrizmus hozta el a végső változást.
A harmadik ókori monoteizmus: Jahve hite
Jahve ekkor, egy rövid időre, tisztán monoteista kultusz egyetlen istene lett. Ám az emberek képtelenek voltak megbirkózni azzal, hogy egyetlen istenség legyen áldás és átok, jószerencse és sorscsapás forrása.
A sokistenhit se tűnt el csak azért, mert a papság vezető rétege felismerte, hogy valóban egyetlen isten van (még ha hibásan is tették és nem Az Istennő hitére találtak rá újra). Megmaradt a népi rétegekben, gyakorta még évszázadokkal azután is, hogy a hivatásos doktrína szerint csak egy isten van.
Az angyalok felemelkedésének ideje
A papság felismerte ennek a veszélyét és minden áron azon volt, hogy valamiként integrálja, beolvassza a többistenhitet a monoteizmusban.
Az pedig, hogy a tiszta monoteizmus eltűnt, és helyette a zoroasztriánus duoteizmus győzött, még inkább felerősítette az angyalhitet.
Akik egykoron totemősök és szellemek voltak, majd istenségekké lettek, a monoteisztikus vallásokban közvetítőkké váltak. Küldöttekké – azaz angelosszá. Angyallá.
Ehnatonék elbuktak, a többistenhit győzött.
Marduk kultusza beolvadt a zoroasztrizmusba.
Jahve hite egy kis, alárendelt nép hite maradt, akik a Második Templom lerombolása után szétszórattak.
A kereszténység azonban fennmaradt, és miután birodalmi államvallássá vált Rómában, már csak idő kérdése volt, hogy a többi politeizmust is magukba olvasszák: a kelta, germán, szláv és magyar többistenhit mind része lett valamilyen formában.
Az emberek pedig elkezdtek angyalokhoz fohászkodni – az istenek és szellemek helyett, és az angyalmágia is ekkor alakult ki.
Szerző: Dr. Peter T. Sinclair
Borítókép: Jessica Lynn Lewis