Skip to content

Angyali számok üzenete 1-50. Mit jelentenek az egyes angyalszámok?

Az angyali számok az angyalok üzenetei lehetnek, mert az angyalok szinte mindig jelekkel üzennek. Az Égiek tiszteletben tartják a szabad akaratot, ezért Rád bízzák, mihez kezdesz az üzenetükkel.

Az angyali számok cikksorozatunkban ezeket az angyali számokat és jelentésüket mutatjuk be. Az első cikkben az angyali számokat 1 és 50 között nézzük végig.

Az angyalok legtöbbször jeleket, sugallatok használnak arra, hogy kommunikáljanak velünk. Érdemes nyitva tartani a szemünket tehát, mert véletleneknek nincsenek. Például amikor az órára nézel és 11:11-et mutat, méghozzá hetente többször is…

Mik az angyali számok? Mitől angyalszám egy számsor?

Az angyali számok olyan számsorozatok, amelyek egyesek szerint spirituális jelentőséggel bírnak, és angyali üzeneteket hordoznak. Úgy gondolják, hogy ezek az üzenetek az angyalok számára egyfajta módot jelentenek arra, hogy kommunikáljanak az emberekkel, és útmutatást és támogatást nyújtsanak.

Az egyes angyali számok jelentősége az egyén hitétől és spirituális hagyományától függően változhat. Általánosságban azonban a számok ismétlődését jelnek tekintik, hogy figyeljünk oda és figyeljünk arra az üzenetre, amelyet az angyalok közvetíteni próbálnak.

Angyali számok üzenete 1-50
Angyali számok üzenete 1-50

Mikor valós az angyali szám és mikor nem?

Természetesen nem minden jel vagy üzenet az, amit annak akar valaki látni. A sugallatok, az angyali számok akkor tekinthetők égi üzenetnek, ha valami kérdésen töprengünk, valami nagyon foglalkoztat minket és hirtelen szembe találjuk magunkat velük, vagy ha egészen váratlan helyen és időben bukkan fel egy szám.

Például a tóparton sétálva a föveny egy hetes számot mintáz, vagy a felhőkre felnézve egy kilencest látunk, esetleg kiszóródik pár szál tészta az asztalra és a 11-es szám jön ki.

Az angyalok nem fogják a nektek szánt üzeneteket közvetlenül elmondani

Ennek egyszerű az oka: a legtöbb ember feje annyira tele van kavargó gondolatokkal, annyira lefoglalja a hétköznapi létezés, hogy meg sem hallják mások szavait, nem hogy az angyalokét.

A másik véglet meg az, amikor valaki folyamatosan hallja az „angyalok” üzeneteit. Sajnos az esetek többségében kiderül, hogy valójában vagy elmebetegek vagy megszállták őket.

Az angyalok nem így üzennek!

Az angyalok nem fogják a nektek szánt üzeneteket közvetlenül elmondani
Az angyalok nem fogják a nektek szánt üzeneteket közvetlenül elmondani

Az angyalok azt mondják: figyelnetek és hinnetek kell

Amikor az életetekben megformálódó mintázatokkal találkoztok, különösen, ha azok válaszok lehetnek kérdéseitekre, vagy imáitokra. Mit gondoltok, ki van amögött, amikor többször egymás után ugyanazt a számot halljátok? Vagy ugyanazt a számsort látjátok valahol?

Az angyali számjegyek alapvető jelentése az alábbi

0 – Teremtőd szeret téged.
1 – Vigyázz a gondolataidra; csak arra gondolj, amit szeretnél, ne pedig arra, amitől félsz, mert bevonzod, amire gondolsz.
2 – Ne hagyj fel a hittel és a reménnyel.
3 – A felemelkedett mesterek segítenek neked.
4 – Az angyalok megsegítenek ebben a helyzetben.
5 – Pozitív változás várható az életedben.
6 – Add át a fizikai világgal/anyaggal kapcsolatos félelmeidet Istennőnek és az angyaloknak. Hozd egyensúlyba az anyagi és a spirituális világgal kapcsolatos gondolataidat.
7 – A helyes ösvényen jársz… folytasd az utadat!
8 – Most a bőség vár rád.
9 – Késlekedés nélkül kezdj el az életcélodon munkálkodni.

Az angyali számok jelentése 1-10 között

1. angyali szám

A kettes számrendszerhez tartozik. Minden szám osztható eggyel. Mindannyian egyek vagyunk, mivel gondolat egyesít bennünket. Figyeld a gondolataidat, és a vágyaidra összpontosíts, ne a félelmeidre!

2. angyali szám

Higgy és légy bátor! Imáid teljesülőben vannak, még ha ezt egyelőre nem érzékeled is.

3. angyali szám

A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked.

4. angyali szám

Az angyalok veled vannak. Fordulj hozzájuk segítségért, irányításért, szeretetért és biztonságérzetért.

5. angyali szám

Ez a szám a változással, az átalakulással, a transzmutációval és az alkímiai folyamatokkal van összefüggésben. Valami megváltozik az életedben, vagy érlelődik a változás – az előnyödre.

6. angyali szám

A 6-os szám a földi javakkal, az anyagi kérdésekkel, a tapintható dolgokkal, az e világi ügyekkel kapcsolatos. Találd meg az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid, elgondolásaid és a spirituális hitvallásod között.

7. angyali szám

Jó úton vagy. Csak így tovább!

8. angyali szám

Közeleg az anyagiakban való bővelkedés ideje.

9. angyali szám

Isteni életterved azt foglalja magában, hogy képességeid, szenvedélyeid és érdeklődésed által szolgáld a világot.

10. angyali szám

Isteni irányításban részesülsz gondolatok, sugallatok, ráeszmélések és claircognizance révén, mely utóbbi azt jelenti, hogy tudomásod van dolgokról, anélkül hogy tudnád, honnan érkezett ez a tudomás. Ha üzenetet kapsz, állj hozzá pozitívan.

Az angyali számok jelentése 11-20 között

11: Fordíts figyelmet a vissza-visszatérő gondolataidra, ötleteidre, hisz azok válaszok az imáidra. Ez a szám a feltűnően kreatív személyeknek azt jelzi, hogy hagyjanak fel káros szenvedélyeikkel.

12: Higgy benne, hogy a Lélek a visszatérő gondolatok, ötletek közvetítésével beszél hozzád. A ráeszméléseid vezetnek, és javítani akarnak valamit az életeden vagy másokén. Engedd, hogy belső megerősítéseid irányítsanak utadon!

13: A felemelkedett mesterek arra kérnek, hogy maradj bizakodó, és adj át nekik minden félelmet vagy kételyt – ők majd meggyógyítják, átalakítják őket. Ez a szám a 13 holdciklusra, vagyis a szent nőiségre, az istennőre és az intuitív oldalra utal.

14: Az angyalok segítenek pozitív gondolataid, meggyőződéseid és elképzeléseid megvalósításában.

15: Módosítsd és emeld magasabb szintre a gondolataidat! Az ima és a belső megerősítések segítségével kiragadhatod érzéseidet és gondolataidat a negativitásból.

16: A saját gondolataid teremtik meg a saját valóságodat. Ha az anyagiakkal kapcsolatban csak pozitív gondolataid és elvárásaid vannak, minden szükségleted kielégítést nyer.

17: Gondolataid a megfelelő úton haladnak. Terveidet illetően jó okod van bizakodni. Ez az erőteljes és szent szám a Szentháromságot és a piramisokat képviseli.

18: Dédelgesd a jólét és a bőség gondolatát, és a megvalósulásuk nem fog késlekedni. Már itt is van!

19: Koncentráld elmédet a magad és a többiek megsegítésére, hogy egészségesebben és békességben éljetek. Maradj bizakodó isteni küldetésedben!

20: A Teremtő hitet kér tőled. Ha úgy tűnik, hogy az imáid és cselekedeteid nem hoznak azonnal eredményt, te csak bízz benne, hogy csodálatos gyümölcsöket teremnek majd.

Az angyali számok jelentése 21-30 között

21: Maradj meg a hitedben, és légy bizalommal teli! Engedd, hogy a megerősítéseid támogassanak!

22: Mély hitedből csodák teremnek, és kápráztató új lehetőségek. Maradj meg hitedben!

23: A felemelkedett mesterek segítenek hited megtartásában. Most is veled vannak, készen állnak a segítségre, ha hozzájuk folyamodsz.

24: Az angyalok segítenek hited megtartásában, és bátorságot adnak. Azt szeretnék, ha tudnád, hogy most is veled vannak. Higgy az angyalaidban, higgy abban, hogy vágynak rá és hatalmukban áll segíteni neked.

25: Higgy benne, hogy életed mindig a legjobbra fordul. Te és szeretteid biztonságban vannak, védettek a változások közepette.

Angyali számok üzenete Neked26: Hidd el, hogy földi szükségleteid kielégítést nyernek – most és az elkövetkezőkben is. Az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid add át a Léleknek, és kövesd az isteni útmutatást, amely cselekvésre ösztönöz.

27: Folytasd az utad bizalommal telve. Azt teszed, amit tenned kell, így hát csak folytasd a jó munkát.

28: Bízz az univerzum bőkezűségében. Ha kitartasz, a jólét valósággá válik számodra.

29: Bízz magadban és isteni élettervedben. Arra vagy kijelölve és felkészülve, hogy másokon segíts!

30: Isten és a felemelkedett mesterek azért vannak itt, hogy segítsenek neked. Fordulj hozzájuk segítségért, és ők békét hoznak a szeretteid és a te életedbe, és mindenben segítenek életutadon.

Az angyali számok jelentése 31-40 között

31: A felemelkedett mesterek segítenek a szeretet és a béke magasztos szintjére emelni gondolataidat.

32: Higgy a felemelkedett mesterek és a közted meglévő kapcsolatban. Minél gyakrabban fordulsz feléjük, annál jobban megerősödik a hited ebben a kapcsolatban.

33: Sok felemelkedett mester vesz körül, és minden módon a segítségedre van. Azért jöttek, hogy küldetésedben támogassanak, és hogy imáidra válaszoljanak. Hangolódj rájuk, és kérdezz tőlük, amit csak akarsz.

34: A felemelkedett mesterek és az angyalok itt vannak veled. Beszélj nekik gyakran az érzéseidről és a gondolataidról. Halld meg a feleleteiket, melyek visszatérő benyomások, jelek és belső sugallatok formájában érkeznek hozzád.

35: A felemelkedett mesterek arra kérnek, hogy tégy lépéseket spirituális éberséged és erőd növeléséért. Lépj szövetségbe ezekkel a szeretettel és hatalommal teli mesterekkel, hogy meggyógyíthasd életed azon részeit, melyek most még nem téged és nem a Fényt szolgálják.

36: A felemelkedett mesterek az anyagi szinten is segíteni akarják az életedet, a szeretteid és a te küldetésedhez is támogatást adnak. A felemelkedett mesterek arra kérnek, összpontosítsd figyelmedet a Lélekre, és ne a haszontalan anyagi világra.

37: A felemelkedett mesterek isteni sugallata helyes nyomra vezet. A meditációid során és az imáidban fordulj hozzájuk tanácsért, válaszért és megerősítésért. A felemelkedett mesterek örömmel tartanak veled azon az úton, melyet választottál, készen arra, hogy segítsenek.

38: Az anyagi jólét közeleg. A felemelkedett mesterek azt szeretnék, ha nem nyugtalankodnál többé a pénzügyeid miatt. Figyeld és kövesd a visszatérő gondolatok, megérzések, szavak és képek formájában érkező üzeneteket, melyeket ők küldenek neked.

39: A felemelkedett mesterek ezt mondják: „Gyerünk dolgozni, Fénymunkás!” A küldetésed nagyon fontos, épp ezért szeretnének segíteni benne. Ne halogasd az életterveddel kapcsolatos fontos feladatok beteljesítését.

40: Isten és az angyalok azt akarják, hogy tudd, veled vannak minden lépésednél. Fogd meg e szerető kezeket, és engedd, hogy segítsenek!

Angyali számok üzenete Neked

Az angyali számok jelentése 41-50 között

41: Az angyalok ezt mondják: „Ügyelj a gondolataidra, a szeretetre és a sikerre összpontosíts. Csak ezen a módon telik meg az életed szeretettel és sikerrel.” Az angyalok segítségével a pozitív gondolkodás elérhető, csak feléjük kell fordulnod.

42: Az angyalaid arra kérnek, továbbra is higgy benne, hogy imáid meghallgatásra lelnek, és nem maradnak válasz nélkül. Ha úgy érzed, szükséges, kérd meg őket, hogy növeljék hitedet.

43: Az angyalok és a felemelkedett mesterek veled vannak, támogatnak és szeretnek téged. Szólj hozzájuk magadban, beszélj nekik a reményeidről, az álmaidról és a félelmeidről, és kérd, hogy segítsenek. Mindig megjelennek, mihelyt megidézed őket.

44: Sok angyal vesz most körül. Kérhetsz tőlük bármit, ami békét hoz a szeretteid és a te életedbe. Ne te mondd meg, miként alakítsanak ki egy helyzetet, csak kérd tőlük, hogy tegyék meg. A Teremtő végtelen bölcsessége vezetni fog (az angyalok segítségével), és meghozza a csodálatosan ötletes megoldást.

45: Az angyalok arra kérnek, hogy feltétlenül és késlekedés nélkül változtass az életeden. Pontosan tudod, mit kell megváltoztatnod. Kérj segítséget az angyaloktól, hogy legyen elég erőd véghezvinni mindezt, és tudd, hogy eme változások jótékony hatással lesznek mindenkire.

46: Az angyalok az anyagi szükségleteid területén is segíteni akarnak, ha azok kapcsolatban vannak a küldetéseddel és a szeretteiddel. Bármilyen apró vagy nagy ügyben segítenek, amely békét és szeretetet hozhat az életedbe. Csak fordulj hozzájuk segítségért.

47: Az angyalok azt üzenik, hogy jó munkát végzel, és a jó úton jársz. Azt szeretnék, ha tudnád, hogy ők minden lépésednél veled vannak, és még többet is segítenek neked, ha valamilyen különleges segítségre van szükséged.

48: A „Bőség Angyalai” veled vannak. Tudd, hogy kifogyhatatlanok a készleteik, és a szükség csupán illúzió. Már most több pénz áll a házhoz, így aztán kár aggodalmaskodni az anyagi helyzeted miatt.

49: Az angyalok arra kérnek, vágj bele isteni küldetésedbe halogatás nélkül. Itt az ideje, hogy felhagyj minden haszontalan tevékenységgel. Írd át a határidőnaplódat úgy, hogy most már az igazi munkádat végezhesd.

50: Isten és a szellemvilág arra biztatnak, hogy változtass. Biztosítanak afelől, hogy neked és szeretteidnek csak kiegyensúlyozottságot hoz majd az átalakulás, és bármi történjék is, támogatni fognak. Vágj bele, és Isten segítsen a változás ideje alatt.

Forrás: Doreen Virtue Angyalokkal gyógyítás c könyv részlet

Pontosította és kiegészítette: Astraios

Index