A változás az Élet velejárója, ám az ember az állandóságra törekszik. Ezért akadnak meg az életben. Most azonban az angyalok segítségével bekövetkezhet a várva-várt változás!
A változás megélésében segítséget kapsz az angyaloktól, és ebben Ariel arkangyal tud Neked a legtöbbet segíteni.
Tartalomjegyzék
Talán megijeszt a változás kilátása és a gondolat, hogy ez mennyi vesződséggel járhat, mégis készen állsz az elrugaszkodásra.
Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat.
A szeretetet, a szolgálatot és a szellemiséget tartsd szem előtt, és kerüld el a kétkedő és szkeptikus embereket. Ne feledd, azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemmé.

Ariel arkangyal segít a változásban ezzel a nyolc pontos angyali gyakorlattal, ha nehézzé válna az élet
Amikor az elégedetlenség felmerül a gondolataid között, akkor valamilyen irányú változást szeretnél.
Az elégedetlenség ezért egy olyan előrelendítő kerék lehet, amelyet az életedben felmerülő problémák megoldása érdekében, érdemes minél mélyebben kihasználni.
A kérdés ebben az esetben csak annyi, hogy „Készen állsz a változásra?”
A változás megélésében segítséget kapsz az angyaloktól, és ebben Ariel arkangyal tud Neked a legtöbbet segíteni.
Ariel a természet angyalaival együttműködve segíti a változások minél könnyebb megélését. A természetben a változás egy olyan természeti folyamat, amelyet az évszakok változásával a mai ember már kevésbé vesz észre, mint őseink.
Az évszakok változásánál ugye egyértelmű, hogy a túl korán kivirágzó gyümölcsfákat a tavaszi fagy károsíthatja.
Ugyan ezt az elvet figyelembe véve érdemes a mindennapi kéréseket is megvizsgálni, hogy amikor a kérés már fizikai formát ölt és megvalósul, akkor ne legyen meglepetés, ami kellemetlenségeket vonzhat magához.
Rossz párkapcsolatok esetében a kérés, gyakorta egy új partner megjelenésére fókuszál.
Csak az a kérdés, hogy a jelenlegi társ elengedése mennyi félelemmel és fájdalommal jár.
Arról nem is szólva, hogy mit kell tenni ilyen esetben az új társsal, hogy ne okozzon még nagyobb magánéleti problémákat.
A munkahely változtatás is hasonlóan átvilágítható ezzel a módszerrel. Figyelembe kell azt venni ebben az esetben, hogy egy magasabb pozíció betöltése, vagy egy teljesen új környezet megszokása mennyi érzelmi stresszel jár.

A változások előmozdítása Ariel arkangyal segítségével – gyakorlat
Tehát, ha valamilyen irányú változást szeretnél az életedben, akkor az alábbiakat érdemes elvégezni.
A változások előmozdítása Ariel arkangyal segítségével – gyakorlat
- Egy nyugodt helyen csendesítsd el gondolataidat. Hogy könnyebben ráhangolódj az angyali világra elhelyezhetsz néhány szál virágot az asztalon, így máris közelebb kerülsz Ariel energiáihoz.
- Ha szereted az illóolajokat, akkor valamilyen kellemes virág illatot használj a párologtatóba ilyenkor.
- Hívd magadhoz Ariel arkangyalt. Ő azonnal ott terem melletted, még akkor is, ha esetleg feldúlt állapotod miatt nem tudod azonnal érzékelni az ő energiáit.
- Kérd hogy segítsen tisztán látni a változás felé vezető úton, és segítsen megválaszolni a benned felmerülő kérdéseket.
- Majd tedd fel a kérdéseidet. Ehhez hasonló kérdéseket Te magad is össze állíthatsz.:
- Mit is szeretnék?
- Mi az oka annak, hogy ezt a változást szeretném?
- Menekülök valami elől?
- Mennyire szolgálja valóban a változás a jelenlegi életemet?
- Mennyire merem meglépni a változás felé vezető úton az elkerülhetetlen lépéseket?
- Mennyire állok készen a változásra?
- Amikor elmondtad kérdéseidet, utána csak engedd, hogy Ariel megtisztítsa a benned lakozó félelmektől testedet, lelkedet, egész aurádat.
- Amikor ezek a félelmek elszállnak, akkor már készen állsz arra, hogy meg tedd azokat a lépéseket, amelyek elvezetnek célod felé.
- Köszönd meg neki a jelenlegi segítséget és azt is amit a jövőben tesz érted.
Biztos lehetsz abban, hogy utadon haladva, Ariel végig vezetni fogja a kezedet, és segít a magasba emelkedni.
Hogy még biztosabb legyen a siker, Kérj egy pegazust Ariel arkangyaltól
A pegazusok olyan égi lovak, égi erők, amelyek segítenek kimozdítani életed szekerét, ha megakadna. A pegazusok elviszik a terheidet vagy a hátukon röpítenek tovább a siker és boldogság felé.
Ha tudni akarod, hogyan hívhatsz magadhoz egy pegazust, olvasd el ezt az írást.
Kiegészítette: Aureion
Képek: pexels