Az egó legnagyobb trükkje amikor elhiteti, hogy már nincs többé

"Amíg a kiválasztottak közé sorolod magad, sosem fogod elfogadni: te is az egódból beszélsz és a te igazságod is relatív."

Egó = Perszóna = Személyiség = Éntudat = Tudat

Elég furán néz ki ez az egyenlet, igaz? Mert igaz és hamis egyszerre.

Igaz, mert az Egó jelentése teljesen eltér, ha ezospiri turbógurukat kérdezünk, vagy ha a tudat tudományának felkent papnőit és papjait.

Az ezospiri azt mondja, hogy

az egó mond ítéletet az életkörülményeidről, kitalálja, mi a legjobb neked, vagy mi az, ami igazán boldoggá tesz. Folyamatosan, szüntelenül kattog a fejedben. Egy beragadt gombhoz hasonlítható, ami szüntelenül mondja és mondja a fejedben az “okosságokat”. Az ego akadályozza valójában az életedet, a spirituális felébredést pedig szinte lehetetlenné teszi.

De az ezospiri nem tudja, hogy az egó annyit jelent: „én”.
Vagyok, aki vagyok? Ott van benne az én, az egó. A magyar nyelvben az ige ragozásában mutatkozik meg. Egó nélkül ez a mondat így hangzik: van, aki van.

A „spirituális fejlődés útján járok„, „magasabb tudatszintre léptem„, „lecsendesítettem a tudatom„, stb. mind ott van az én, az egó.

Baj ez? Dehogy baj! Normális, természetes. Az egó révén van éntudatunk. El akarod vetni magadtól? A lobotómia kiváló megoldás. Az, hogy csak a növényeknek meg a primitív állatfajoknak nincs éntudatuk, ne zavarjon. Az, hogy a spirituális fejlődés célja az egó integrálása és nem pedig eltüntetése, hagyjon hidegen. Elvégre az egó fúj csúnya rossz dolog.

Vagy mégsem?

Vagy mégsem.

Az egó ugyanis a személyiség, a perszóna

Amit az ezospirik nem tudnak, hiszen a bolti ezotéria erre nem terjed ki, hogy valójában a személyiséggel van gondjuk. A Keletről átvett egómentesség a hindu és buddhista világképekből fakad.

Itt, Nyugaton a pszichológia messze egyértelműbb meghatározásokat ad. Ami az ezospiriknek az egó, az a lélektanban a személyiség, a perszóna. Ez az, ami kialakul és torzul és fejlődik és csiszolódik az életünk során.

Az egó ezzel szemben az éntudat. Miért akarsz megszabadulni tőle? Ha útban van a kezed, levágod? Ha olyasmit látsz, ami nem tetszik, kiszúrod a szemed?

Vagy inkább megtanulod használni? Na ugye.

Az egó legnagyobb trükkje amikor elhiteti, hogy már nincs többé

Ritkán osztunk meg másoktól anyagokat, ez a gyöngyszem azonban igenis nagyobb nyilvánosságot érdemel:

„https://tudaticunami.wordpress.com/2016/03/09/kiigazitas-einsteinhez/”

A szerző nyilvánvalóan nincs tisztában a relativitás elmélettel. Ráadásul olyan állítást köt Einsteinhez, amelynek vajmi kevés köze van az elmélet transzfizikai vetületéhez.

Az külön bájos, hogy a saját maga relatív igazságát, amely egy pszeudokeresztény világkép, abszolút igazságnak tünteti fel.

Ami a legszebb, bár nem mondja ki, de egyértelművé teszi: ő maga, a szerző az „1%-ba tartozva Tudati Világosságot, ÉRTelmét és Fényt igyekszik becsempészni e tudatilag sötét világba, a földi lélekcsapda börtönbe”.

Van itt minden, ebben a jól megszokott ezospiri maszlagban: platonizmus (földi lélekcsapda/börtön), gnoszticizmus, és persze kiválasztottságtudat.

Kedves „Tudatfodor”, amíg a kiválasztottak közé sorolod magad, sosem fogod elfogadni: te is az egódból beszélsz és a te igazságod is relatív.

Van abszolútum – ám azt a véges tudatok kizárólag a Forrásba való visszatéréskor és elvegyüléskor, azaz a Nirvánát elérve tapasztalhatják meg.

Az egóról már korábban is írtunk, ám fontosnak tartottuk, hogy ismét szóba hozzuk, hiszen minden érdemi spirituális fejlődés elemi része az önmagunkkal történő megbékélés.

Ha pedig abszolútum, térjünk ki az időre is

A klasszikus múlt-jelen-jövő felosztás szerint az agy a múltban keletkezett ingereket dolgozza fel és az azokra adott reakciók így mind múltbeli dolgokra vonatkoznak. Ezáltal az elme folyamatosan a múltban él, a múltra reagál, de a jelenben cselekszik.

Az idő azonban nem pontszerű, mert nem tudsz olyan kis időmennyiséget meghatározni, amely ne egy tól-ig időtartamra vonatkozna.

Nincs pontszerű, kiterjedés nélküli idő.

Folyamatosság van. Az egyetlen kérdés, hogy mekkora részét vagy képes a folyamatnak megélni és átlátni egyszerre.

Olyan ez, mint amikor az úton haladsz. Sosem állsz egy pontban, kiterjedés nélkül, mindig elfoglalod az út egy szeletét, ha csak egyetlen lábfejnyi méretben is. Amikor haladsz, az általad „lefedett” szakasz is rövidül és hosszabbodik, attól függően, mekkorát lépsz. Vagy éppen ugrasz, kúszol vagy repülsz.
Eközben beláthatod a megtett út egy részét és az előtted lévő út egy részét.

Ha jól csinálod, előbb-utóbb érezni kezded az utat, egyé válsz vele és az aktuális helyzeted csupán egy lesz a sok közül.