Kezdőlap Spiritualitás Bölcsességek Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

416
0
Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága
Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága
Az emberi hitvilág rendkívül összetett jelenség. A gyász, a veszteség feldolgozása minden nagyobb hitvilág, vallás része.

Éppen egy érdekes, talán mindenkit érintő témáról elmélkedem. Mivel egyik kedvencem a filozófia, halál utáni életbe vetett hit, elgondolkodtam azon hogy az emberek hitét, reményét, talán kicsit új formába öntsük.

Írásom célja, hogy bemutassam az emberek hitvilágát, túlvilágképét, és lehetőséget szeretnék felvázolni

Azt, hogyan kaphat az ember több reményt, belső, lelki megerősödést, vigaszt temetési szertartáskor, illetve a gyász megélésekor.

Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága
Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Az embert, mint tudatos, érző és tegyük hozzá: kíváncsi lényt, már ősidőktől foglalkoztatja a túlvilági élet valamilyen formája.

Mivel kíváncsi, érdekli, mit hoz a holnap, mit hoz a jövő, no és persze: vajon mi lesz a halál után? Merem állítani, hogy ez a kérdés, halál utáni léttel kapcsolatos témakör, öröktől létező és talán örökké tartó kérdése lesz az ember számára.

Hogy az emberiség ilyen kérdésekre választ kapjon, megnyugvást nyerjen, ennek megfelelően alapították a vallásokat, elég, ha a következőket említem: hinduizmus, buddhizmus, kereszténység. Minden vallásnak megvan a maga megalkotója, képviselője.

Az embert, mint tudatos, érző és tegyük hozzá: kíváncsi lényt, már ősidőktől foglalkoztatja a túlvilági élet valamilyen formája.
Az embert, mint tudatos, érző és tegyük hozzá: kíváncsi lényt, már ősidőktől foglalkoztatja a túlvilági élet valamilyen formája.

A materializmust nem is keverem ide, mivel szerintem olyan ,,tudomány” ami a tudatos, gondolkodó embert, csupáncsak fizikai, megfogható anyagra redukálja, ez itt nem kaphat helyet. Ahogy a hinduizmusnál Krisna, úgy a kereszténységnél Krisztus a vallás és a hit szinonimája. (Itt jegyzem meg, hogy Krisna és Krisztus neve eléggé hasonlít egymásra).

Mint tudjuk, a nagy vallási tanítók hirdették a szeretetet, elfogadást, no és persze ami bennünket foglalkoztat, a halál utáni élet folytatását valamilyen formában. Most szögezem le, hogy ,,a mi lesz a halál után” minden vallásnak ez a leglényegesebb kérdése, és különbsége. Mert míg a keleti vallások hisznek a reinkarnációban, újjászületésben, körforgásban, addig a nyugati kereszténység a következő (ingatag!) alapon magyarázza a túlvilági létet.

Hogy szerintem miért ingatag, a következőképpen szeretném elmagyarázni.

Leszögezem: senkinek hitéletét nem szeretném kritizálni!

Véleményem szerint az ember jelenlegi hitélete talán a félelemre épül.

Istenfélő – mondják a hívő, Istent félő! Emberekre, holott félni az égadta világon nincsen mitől.

Kezdem is az elején. A szentírás, mint tudjuk, hűen beszámol az első emberpár ,,bűnbeeséséről”. Amint aztán ,,bűnbe is estek” – Isten akaratának, büntetésének jutalmául azóta minden embernek meg kell halnia. Innentől kezdve a halált úgy kezelik, mint egyfajta büntetést, örök bűnhődést az első emberpár vétkéért.

Ám ennek nem kellene, hogy így legyen, mégpedig a következő okból: jelenlegi tudomásunk szerint az ember, ha megszületik, egyszer meg kell haljon. Ez egy természeti, egyetemes! törvény, ami mindenkinek osztályrésze, vallási felekezettől függetlenül.

Ha pedig törvény, itt egy analógia, ahogy az órák, nappalok, évek kezdődnek, elmúlnak, évszakok változnak, akkor eleve nem lehet büntetés. Ha pedig mégis, akkor a természet körforgása, nappalok váltakozása is annak kéne, hogy legyen.

Hiszen a természet is körülöttünk ősszel elmúlik, ,,meghal, tavasszal pedig újjászületik, ,,reinkarnálódik”.

Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága
Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Következő lényeges pont a temetési szertartás

Mivel a halál utáni élet a téma, ez az írásom legfőbb mondanivalója. Mindenki volt már temetésen, tehát tudjuk, milyen fájdalommal jár egy közeli hozzátartozó, barát, ismerős elvesztése. Az emberi fájdalom teljesen természetes velejárója az életnek, ám hogy vigaszhoz miképpen jutunk, és hogy a haláleset utáni megrázkódtatást hogyan éljük meg, dolgozzuk fel, itt jön a képbe a fájdalomenyhítés.

Merthogy az embernek igazán konkrét enyhítésre, vigaszra van szüksége. Mert ami vigaszt temetésen kap, véleményem szerint édeskevés. (Bár, kevéssel is be lehet érni, de miért szenvedjen aztán éveken át az ember? Hiszen az életben nem lehet a szenvedés a cél!)

Nos, tekintsük át a temetkezési szertartáson kapott ,,vigasznyújtást”:

ha csak a külső formai oldalát nézzük a dolognak, már akkor szembeötlő, hogy a búcsúztatás az ember fájdalmára épít, nem vigaszára. Sötét színben az emberek fájdalmukat fejezik ki, de egyfajta rémületet is, gondoljunk az imában elhangzott mondatra: ,,Ments meg minket a pokol tüzétől.”

Aztán, hogy ez ne legyen elég a lelkileg amúgy is összetört embernek, a ,,Tegyük hát le szép csendesen sötét sírnak ölébe” – ez nem hogy vigaszt nem nyújt, hanem a még meglévő sebet még inkább tépi. Az összetört, hozzátartozóját sirató ember lelkét pedig építeni kéne, erősíteni.

Hogy az emberek szívét hogyan lehetne még több reménnyel, vigasszal megtölteni, a következőképpen fogalmazom meg.

Ilyenkor érdemes elgondolkodni a következőn: a testet, melyet a sírba helyeznek, csak annyi köze van az elhunyt hozzátartozóhoz, hogy az élete, lelke, egykoron e testben tevékenykedett, tehát élt. Igazi önvalója, lelke, érzései, egyénisége, továbbra is megmarad, él, csak nem a fizikai létformában.

Ezzel szemben a temetéseken egy valamikori, bekövetkezendő feltámadásról hallunk, utolsó ítéletről, bűnbánásról, bocsánatról. Apropó, bűnbánás. Emberi bűnnel, pokol tüzével szerintem ez emberi félelemre alapoz. Félelemre pedig nem lehet hitet alapozni, félelemmel hinni.

Lényegében, ebből az szűrhető le, hogy az elhunyt teste vár az utolsó ítéletre, a feltámadásra, ami az itt maradottaknak vajmi kevés reményt nyújt. Hogy az emberek szívét hogyan lehetne még több reménnyel, vigasszal megtölteni, a következőképpen fogalmazom meg.

Egyre többet hallani klinikai halálból visszatért, visszahozott emberek élményeiről, akik egy rövid időre bepillantást nyertek odaátra.

Többek között átélik az alagút élményt, találkoznak elhunyt hozzátartozókkal, Fénylénnyel, aki tiszta szeretetet sugároz, miközben addig soha nem tapasztalt boldogságot, szeretetet élnek át. Áttekintik életfilmjüket, kiértékelik addigi cselekedeteiket.

Mivel ezen élményeket mindenki átéli, vallási felekezettől függetlenül, a Napnál is világosabb, hogy a meghalás, halál folyamata nem kevesebb, mint emberi esemény, akárcsak a születés. És mivel emberi esemény, mindenkire egyformán vonatkozó, tehát univerzális, az emberek túlvilágképének ilyetén formálása, tanítása eleve megkönnyíti a gyász megélését.

Ugyanis, ha a halál utáni élet hitét úgymond közös alapra helyeznénk, ez jelenthet egyfajta újszerű megközelítését a túlvilági létnek, melynek célja, hogy az ember lelkileg megerősödjön, erős legyen abbéli hitében, hogy a halál után a hozzátartozót szeretet, boldogság várja, végül is, a
,,romlatlanságban támad föl” – talán így kellene értelmezni. Hiszen az énünk, lelkünk örök, tehát romolhatatlan.

Töltsd le most mobilodra innen a 7 Spiritan Csakrakártyát, vagy akár ki is nyomtathatod őket, hogy mindig kéznél legyen az alaptudás a csakrákról!

Szeretném leszögezni: mivel a Nap mindenkire egyformán süt, a túlvilági boldogság nincs feltételhez kötve, hiszen a Fény/Isten tiszta, önzetlen szeretet, (ezért is nem kéne pokollal ,,jutalmazó”, embereket megosztó Istenre gondolnunk) és az életben csak az számít, mennyi szeretetet osztunk meg másokkal.

És nem utolsósorban az emberi bűnről, utolsó ítéletről annyit: mivel az ember cselekedeteiért saját maga felel, az életfilm áttekintésekor saját szemszögén éli át másoknak okozott örömöt vagy kárt – az ember saját maga ítéli meg tettei következményeit.

A következőkben szeretnék egy történetet szemléltetni, melynek főszereplője egy ember, aki bár nem hiszi Istent, de természetesen szereti családját és embertársait, tehát jó ember.

Igaz, lekötik őt az anyagi javak, mígnem egyszer csak szembesül a halállal. Az ő és hozzátartozói szemszögéből mutatnám be, hogyan lenne alkalmazható a gyakorlatban a lelki segítségnyújtás egy mindent átfogó túlvilági hitrendszer alkalmazásával.

Emberünket élete során sok minden foglalkoztatja, elég csak tanulmányokra, karrierre, gazdagságra, jólétre utalnunk. Néhányszor elgondolkodik ugyan arról, mi lesz, milyen lesz, ha már ,,nem lesz”, ám mivel a materialista szemlélet azt nevelte belénk, hogy az életünk a születésünktől halálunk pillanatáig tart, utána nincsen semmi, ennek köszönhetően nyomban félelemmel telve el is hessegeti még a halál gondolatát is.

Szinte irtózva gondol rá, minimum fekete sötétségnek definiálja azt az eseményt, ami, valljuk meg, minden ember életében biztosan eljön. Így aztán nem is foglalkozik vele, éli az életét, akárcsak mindenki, él a karriernek, ragaszkodik mindenhez: házhoz, villához, autóhoz, emberekhez, szinte mindent birtokolni kíván.

,,Ne menj, maradj még!” - kérlelik a hozzátartozói a haldoklót.
,,Ne menj, maradj még!” – kérlelik a hozzátartozói a haldoklót.

Élete ebben a mederben halad tovább, éli stresszel, pénzhajhászó életét feleségével, leányával, addig míg gondja nem támad az egészségével. A rengeteg stresszel teli, karrierközpontú élet most visszaüt, és kezében a szörnyű diagnózissal, elkeseredve veszi tudomásul, hogy már nincs sok ideje hátra e világon.

Ezt követően átéli a haldoklás különböző fázisait, kételkedik betegségében, vádolja az embert, Istent, mindenki felelős! ,utána megnyugszik, talán megbékélve a gondolattal, hogy már nincs sok idő hátra. Ám gondolatai nem hagyják nyugton: ,,mi lesz az oly sok éven át szerzett vagyonnal, házzal, autóval, családdal, hisz az enyémek!” – itt érhető tetten az ember birtoklási vágya, ugyanis a birtoklás, ragaszkodás megnehezíti a majdan bekövetkező elengedést.

Többnyire ilyen gondolatokkal küzd, kénytelen az elkerülhetetlen halálra gondolni, még akkor is, ha emberünk úgy gondolja, hogy a halállal a ,,fekete, nagy semmi” következik.

Így érkeznek el az utolsó órák számára, ám mivel mégiscsak szeretne békében meghalni, leányát elküldi a paphoz, remélve, hogy feloldozást kap. Ám a leány szomorú hírrel tér haza haldokló édesapjához: mivel nincs megkeresztelve, nem kaphat feloldozást.

A leány közli a pap elhangzott szavait: ,,Feloldozást csak a híveink kaphatnak. Isten országába természetesen csak ők juthatnak be, bűnbocsánat által.” – megállunk egy pillanatra: annak fényében, hogy a halált mindenki egyformán éli meg, miért kell az embereket megosztani? Neki ez jár, neked már nem, mert nem hiszed!

,,Ne menj, maradj még!” – kérlelik a hozzátartozói a haldoklót.

Mivel a haldokló retteg a haláltól, visszatartja őt félelme, az, hogy mindent elveszít, amit birtokol. Természetesen félelme és hozzátartozói miatt maradna, ám már nem bírja tovább és mintha megkönnyebbülten is, de kiadja lelkét.

Ehhez hasonló esetekben, még ha a haldokló nem is hiszi a halál utáni létet, de már keres valami fogódzót.

Magyarázzuk el neki, hogy hiába hiszi a halált sötétnek, de odaát boldogság, szeretet várja, a földi dolgokat békében engedje el, hiszen a legértékesebb: énje, emlékei, addigi tapasztalatai, szerettei iránt táplált érzései örökre megmaradnak, melyeket magával visz odaátra és hogy nem az utolsó keneten, temetési szertartás fajtáján múlik túlvilági léte sorsa.

Mivel emberünk úgy hal meg, aki elméletileg a pap szerint be sem juthat Isten országába, annak rendje és módja szerint polgári temetést kap. A temetésen természetesen szó sincs Isten országáról, feltámadásról sem, így amilyen lelkileg megtörten érkeztek a rokonok, barátok a temetésre, olyan keserűen, még megtörtebben mennek el a halotti torra, majd haza.

Hiszen akit eltemettek, sohasem látják viszont. Nos, a hozzátartozók nem érdemlik meg, hogy lelki vigaszt kapjanak a temetési szertartáson? Hiszen, mint tudjuk, a polgári temetésen az itt hagyott, fizikai testre fókuszálnak, és hiába éreznek együtt a fájdalommal, és bármily ékesszólóan búcsúztatnak, a lelki orvosság az itt maradottak számára hiányzik.

Hiszen akit eltemettek, sohasem látják viszont.
Hiszen akit eltemettek, sohasem látják viszont.

Mondhatnánk, aki nem bírja feldolgozni a veszteséget, majd elmegy pszichológushoz. Ám hiába magyarázzák a kliensnek, hogy el kell engedni, közben tömve depresszió elleni pirulákkal: a veszteséggel akkor is együtt él tovább.

Idővel ugyan feldolgozza, de reményt, hitet kell táplálni az emberekben. Szükséges a hozzátartozókat megerősíteni abbéli hitükben, hogy bár a testet eltemették, és igaz, hogy fizikai formában nem látják már őt, de a lényege: személyisége, énje továbbra is él.

Töltsd le most mobilodra innen a 7 Spiritan Csakrakártyát, vagy akár ki is nyomtathatod őket, hogy mindig kéznél legyen az alaptudás a csakrákról!

A veszteség természetesen így is fáj, de ha a szeretett személy halálát úgy kezelnék, hogy utána boldogság, szeretet várja az elhunytat, élete tovább folytatódik – ez nem csak a fájdalmat enyhítené, de a gyász feldolgozását is nagymértékben csökkentené. Hiszen az életet élni kell tovább.

Tehát a megoldás?

Bármily temetési szertartáson szükséges a túlvilági élet olyan bemutatása, ami mindenki számára érthető, elérhető, tehát a halálközeli élményen átesett emberek beszámolói alapján felállítani egy olyan rendszert, ami közös vallási alapon működik.

Nos, a fenti történetből kikövetkeztethető: a bemutatott családapa a karriernek élt, megbetegedett, félt a haláltól, és mivel nem volt keresztségben, így, mondhatni szimpla temetést kapott. Szándékosan választottam egy olyan ember esetét, aki nem hisz Istenben, mégpedig azért, hogy bemutassam: az Isten, Fény mindenki számára elérhető, azon egyszerű okból, hogy mindenki, hitétől függetlenül megéli ezt az élményt.

És ez nincs feltételhez, bűnbocsánathoz kötve, a Fény mindenkinek felragyog földi élete végén.

Szerző: Dóka Gábor, Zselíz

Oszd meg azokkal, akik fontosak számodra!
  • 52
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    52
    Shares

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here