Az ember öntudatosodásának és gondolkodásának kezdetei ismeretlen, nehezen feltérképezhető időkbe nyúlnak vissza.
Az ősi kultúrák teremtésmítoszainak szimbólumvilágai valószínűleg az oksági szemlélet ébredését ötvözik egy gondolatok nélküli ősemlékezet olyan intuitív érzés- és tapasztalatvilágával, amit egyfajta velünk élő belső sejtés máig őriz lelki tartományainkban.
A visszatekintés objektivitása azért is nehezen mérlegelhető, mert a tudat – mint megfigyelő, megfigyelt és vonatkoztatási rendszer egyidőben –, önmagát és múltját, csak saját korlátai és szemléleti hajlamai között tudja vizsgálni.
A tudat evolúcióját illetően az antropológiai összehasonlítások mellett éppen az állatvilágban megfigyelhető tudatosodási folyamatok vizsgálata is kínálhatja magát, amelyben persze a tudatosság szintjét és minőségeit megint az emberi kategóriák szerint mérjük.
Tartalomjegyzék
Megismerésünk így egy önmagára épült folyamat egészének, illetve mai megközelítésünk a jelen nézőpontjának is tekinthető.
A máig tartó történelmi korszakokban az emberi szemléletek között alapvető különbséget mégiscsak a klasszikus filozófiai kategóriákkal leírhatóan láthatunk, ami az idealista és a materialista megközelítésekre szűkíthető a valóság felfogását illetően.
Az idealista – jobbára mitológiai és vallásfilozófiai – megközelítésekkel a materialista vagy racionális látásmód látszólag ugyanúgy nem tud közös nyelvet találni, mint ahogy ez fordítva is igaznak tűnik.
A merőben különböző alapfeltételezésekből kiinduló irányzatokban azonban ugyanazokat az emberi hajlamokat fedezhetjük fel, az érzékelt valóság okainak megismerési vágyát, amit megintcsak az ön- és éntudatos létezés hoz létre.
A megismerés így a tapasztalatokból valóságvetületeket, modelleket alkot, ami irányulhat csakúgy a környezet fizikai folyamataira, mint a tudati élmény és érzésvilág pszichológiai vagy transzcendens nézetekben látott törvényrendszereire.
A materialista – vagyis anyagelvű – felfogás az anyagi folyamatokat és a tudati jelenségeket nem választja szét, tömör megfogalmazásban létezésünk élményét egy véletlenszerűen létrejött, magas szinten szerveződött anyagi valóság velejárójának tartja, amelyben minden tudati élmény nyilvánvaló forrása az Univerzumban ismert legkomplexebb rendszer, az emberi agy.
Az idealista felfogásban megnyilvánuló Teremtés, Isten vagy például sorsszerűség fogalmakat pszichológiai szintről eredezteti, ami tágabb értelemben gondolkodásunk és érzelmi világunk hézagainak és sejtéseinek kivetülése, képzelt összefüggésekbe ágyazott megszemélyesítő valóságalkotása.
Az idealista – másképp a tudati, „lelki” létet alapul vevő – látásmód ezzel szemben az anyagi létezést vagy tudati illúzióként és-vagy Isten által teremtett valóságként kezeli, amelynek folyamatait különféle hierarchiába rendezhető szellemi létezők alapvetően magasabb erkölcsi szempontok és célok szerint irányítják.
Ezekben a vallásfilozófiai felfogásokban a tudati létet, bár különböző elképzelésekkel, de örökkévalónak tartják, illetve általános meggyőződés az, hogy a valóságnak létezik egy, az érzékszervek részére láthatatlan kiterjedése, beleértve a testetlen lét „túlvilági” szféráit is.
Természetesen ezek a világlátások az emberben általában ötvöződnek, örök kétségeket és szemléleti kilengéseket keltve a valóság szemléletét illetően.
Ezt a kettősséget a maga módján, mind a vallásos gondolkodás, mind a racionális-tudományos látásmód igyekszik a véleménye szerinti helyes irányba téríteni, aminek a történelemben számtalan példájával találkozhattunk és találkozunk ma is.
Különböző korok és különböző kultúrák meggyőződéseit követve azonban sajátos időbeli folyamatot láthatunk, ami az ismert kezdetek animista felfogásától a mitologikus, sok- és egyistenhitű vallásos hiteken keresztül a természettudományok megjelenésének és hangsúlyossá válásának materializmust erősítő hatásával együtt a mai kor sajátosan eklektikus világszemléleti állapotához vezetett.
A jelenkorban sosemlátott egyidejűségben él együtt a múlt legtöbb jellemző vallása és világnézete a mindennapok folyamatait alapvetően irányító és meghatározó materiális-tudományos látásmóddal, ami a technika elmúlt pár évszázadának sikereivel és az anyagi valóság összefüggésrendszereiről alkotott működőképes tapasztalataival letagadhatatlanul komoly hatással bír a világról alkotott elképzeléseinkre.
A mai korban az emberek többségénél ez egyfajta meghasonlottságot is okoz, ugyanis a tudomány – közhelyszerű megfogalmazással élve – a lét okára, céljára és más lényegesnek tekintett emberi kérdésekre nem tud választ adni, ami természetes is annyiban, hogy a materialista felfogás szerint ezek nem feltétlenül létező dolgok.
A vallások tanításainak bizonyos területeit ugyanakkor természetszerűen viszonylagossá vagy képtelenné tette a tudomány fejlődő ismeretrendszere, elég ha itt a darwini eszmék megjelenésére és fogadtatására gondolunk.
Többek között ennek a képtelen szemléleti tanácstalanságnak a hatására jelent meg a XX. század második felében az úgynevezett „New Age” mozgalom, ami bár központi szervezeti háttérrel és világosan körülhatárolt eszmerendszerrel nem rendelkezik, a nyugati típusú civilizációban mégis nyilvánvaló hiányt tölt be.
A gyűjtőfogalomként nem egészen helyesen ezotériának nevezett szellemi irányzat nagyjából hasonló területet fed le, vagyis a New Age-dzsel egyetemben a mai ember számára is befogadható módon ötvözi az elmúlt évezredek nyugati és keleti vallásait, misztikus, hermetikus, okkult és animista irányzatait a szintén összetett jellegű alternatív- vagy természetgyógyászati irányzatokkal, illetve a legtágabb értelmezésben értett parapszichológiával.
A továbbiakban csak ezoterikusnak nevezett megközelítések parttalan sokféleségben hiszik, tanítják és alkalmazzák gyakorlataikban azt a meggyőződést, ami eredendően idealista felfogást tükröz, mégis – az emberek mai világnézeti tanácstalanságát is áthidalandó – a tudomány idevonatkoztatható perifériáira is támaszkodik.
Természetesen nem könnyű eldönteni a hivatkozások valóságtartalmát, főképp, hogy a tudományos gondolkodók általában több oknál fogva is elzárkóznak annak vizsgálatától, ugyanakkor az ezotéria idealista szempontjaiból szemlélve ez nem is alapvetően lényeges.
A jelenlegi helyzet azonban mégsem tekinthető az emberi megismerésben lényegi kérdéseket nem sértő egymásmellett-élésnek, ugyanis a valóságról alkotott objektív képünkben a két irányzat bizonyos tudáselemei – anyagi és tudati létünkről teljesebb oksági képet adva –, valamilyen szinten integrálhatók.
Érdemes elgondolkodni a két szélsőség egymásra vonatkozó megítéléseinek okairól is. A tudományos szellemben gondolkodók, főképp az elkötelezett szakmabeliek, az ezotéria térnyerését sok tekintetben visszaesésnek látják, visszatérésnek egy középkori babonás világszemlélethez.
Ebben gyakran igazuk van, ugyanis az ezoterikus szubkultúrában gyakran bukkanhatunk olyan elméletekre és praktikákra, amik bár tudományosnak állítják magukat, annak semmilyen kritériumának nem felelnek meg, sőt közelebbről megvizsgálva hatásukban sem igazolhatóak kísérletileg.
Ez nem azt jelenti, hogy pusztán összeegyeztethetetlenek a tudomány jelenlegi ismereteivel – ilyen például a tudományos parapszichológia által vizsgált jelenségvilág –, hanem azt, hogy az okság ismeretének hiányán túl – például a pszi képességekkel szemben – létük, vagy működésük a legjobb indulattal sem figyelhető meg.
Hozzátéve azt, hogy e téren gyakran jól láthatóak a mindezek mögötti anyagi vagy egzisztenciális érdekek, a szkeptikus elfordulás megérthető.
Az elutasítás jogossága ugyanakkor sokszor vitatható is, mert a tudományos szellemben gondolkodók saját szemléleti biztonságukat érzik veszélyeztetve, amiben kiegészítésként a lehetséges anyagi vagy presztízsveszteségek lehetősége szintén szerepet játszhat.
Közismert ezenkívül az új tudományos paradigmák esetében is az az elutasító magatartás, ami szinte minden forradalmian új felfedezést fogadott és ami az emberi emóciók átfogóbb ismeretében érthető meg.
Nem nehéz felismerni az ezotéria irányából történő elzárkózás okait sem, részint azért mert ez a szemlélet – mint fentebb említettem – alapvetően idealista beállítottságú, vagyis jórészt elfogadott – és saját számára vitathatatlan – hittételekre épül, másrészt – az előzőekből adódóan is – a tudomány részéről gyakran szembesül jogos vagy oktalan elutasításokkal is.
A fő problémát nyilvánvalóan az illetékességi határok fel nem ismerése és a fogalmi rendszerek összeegyezhetetlensége jelenti, ami a szélsőségek között gyakorlatilag lehetetlenné teszi a megértést és a párbeszédet.
Ez a párbeszéd természetesen nem azt jelentené, hogy a tudomány ezoterikus lesz, az ezotéria pedig tudományos, sem azt, hogy egy feloldó egységbe olvadnának össze – ez az alapvető szemléleti különbségek miatt amúgy is lehetetlen –, hanem inkább azt, hogy bizonyos közös elemek egy nagyobb ismeretrendszerbe tudományos értelemben is beépülhetnek, valamint a határok szembenállás nélkül tisztázódhatnak.
Az emberi természetet és a jelen helyzetet tekintve ez nyilván utópisztikus elképzelés, azonban azt gondolom, hogy a tudat és valóság kapcsolatáról alkotott képünk minőségi kibővítését illetően az idealista meggyőződések egyes részei és a tudományosan vizsgálható jelenségek bizonyos területeken közös nevezőre hozhatók.
Mindezt a sejtést saját kutatási és vizsgálódási területem, a tudományos parapszichológia jelenlegi eredményeire alapozom, ami részint megingathatatlan tényeket képvisel, részint pedig olyan – tényként egyelőre kétséges, de számomra valószínű – továbbgondolásokra sarkall, amelyek az elmúlt korszakok egyes tudáselemeivel összevetve az emberi megismerésben helyes irányokat jelenthetnek.
Mindennek megértéséhez elsőképp a parapszichológiát és annak tényeit szükséges alaposabban megismerni, ezzel foglalkozik bővebben a könyv első két fejezete.
Szerző: Paulinyi Tamás
Forrás: tarrdaniel.com
Képek forrása: pixabay
Ismered a hét örömtettet, amelyek gyakorlása az előnyére válik minden embernek? Kattints ide az örömtettek megismeréséhez!