A szegénységtudat és a bőség gátlása, avagy a “ne vegyél levegőt, mert úgyis ki kell fújnod” téveszméje
A szegénységtudat talán legtömörebb megnyilvánulása a "ne gyűjts anyagi javakat, úgysem viheted magaddal". Aki ezt mondja, vagy önmagát nyugtatgatja, hogy szegénynek lenni erkölcsileg helyes, vagy másokat akar szegénységben tartani.
Ismerősek azok a neten keringő, instant levespor minőségű bölcsességek, hogy “pénz nélkül jöttünk, pénz nélkül távozunk” meg “szegény, gazdag, mind ugyanoda jut”?
A szegénységtudat egyik legnagyobb tévtanítása az, hogy ne gyűjts, mert úgysem tarthatod meg
Elsőre talán még igaznak is tűnik a vagyon nélküli átlagember számára. Hiszen tényleg nem vihetjük odaát magunkkal a vagyonunkat! Hiszen tényleg hátra kell hagyjunk minden anyagi javunkat.
Ez a tévtanítás egy világvégét váró kis zsidó szektától ered – az esszénusoktól
Az esszénusok voltak azok, akik kicsivel több, mint kétezer éve azt hirdették, már a végső időkben élünk (pont mint manapság a jehovások), nyakunkon a világvége, zajlik a háború Menny és Pokol (avagy Mikháel arkangyal és Beliál vezette seregek) között.