Skip to content

Spiritan

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Az angyalok vezetők, segítők, közreműködők, és örülnek, ha az emberek nyitnak feléjük. Ám ennek a módját az embereknek kell megtanulniuk.

Miben segítenek az angyalok?

Az angyalok azóta velünk vannak, mióta megérkeztünk a Földre. Soha nem hagynak el bennünket. Tisztában vannak azzal, hogy elsősorban lelkek vagyunk, és az emberi test csak egy öltözék, amelyet addig kell viselnünk, amíg a Földön vagyunk, és be nem töltjük sorsunkat.

Az angyalok ugyanis segítők, akik azokban a feladatokban nyújtanak segítséget, amelyek elvégzéséért útnak indultunk. Mert minden embernek van feladata, küldetése, amiért erre a Földre érkezett. Szellemünk képes arra, hogy ráhangolódjon az angyalokra, csak meg kell próbálnunk.

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?
Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Read More »Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Előre megláttam a balesetet – Henriette története

A Te Történeted célja, hogy elmesélhesd azt az első esetet, amikor az ezotéria, a mágia, a spiritualitás, vagy éppen az angyalok beléptek az életedbe.

Henriette története 13 éves korában kezdődött, egy látomással

Előre megláttam a balesetet - Henriette története
Előre megláttam a balesetet – Henriette története

Az első spirituális élményem még 13 éves koromban történt meg velem.

Read More »Előre megláttam a balesetet – Henriette története

Angyali segítségkérés: hogyan találj rá az angyalokra?

Angyali segítségkérés: hogyan találj rá az angyalokra?

Az angyalok azért nem segítenek maguktól mindenkinek, mert tiszteletben tartják a szabad akaratot.

Aki nem kér, az aligha kap.

Kopogtass és megnyittatik, kérj és adatik. Az angyalok olyan vezetők, segítők, barátok, és csak a hívásunkra várnak.

Miben segítenek az angyalok?

Az angyalok azóta velünk vannak, mióta megérkeztünk a Földre. Soha nem hagynak el bennünket. Tisztában vannak azzal, hogy elsősorban lelkek vagyunk, és az emberi test csak egy öltözék, amelyet addig kell viselnünk, amíg a Földön vagyunk, és be nem töltjük sorsunkat.

Angyali segítségkérés: hogyan találj rá az angyalokra?
Angyali segítségkérés: hogyan találj rá az angyalokra?

Read More »Angyali segítségkérés: hogyan találj rá az angyalokra?

9 jel, hogy mérgező barátaid, ismerőseid vannak

9 jel, hogy mérgező barátaid, ismerőseid vannak

Érezted már úgy, hogy valamelyik barátod vagy ismerősöd lehúz, leszívja az energiáid, hogy a találkozás után rosszabbul érzed magad? Könnyen lehet, hogy mérgező, toxikus barátod van!

Azok a kapcsolatok, amelyek több rossz érzést okoznak, mint jót az úgynevezett mérgező barátságok.

Az időd az egyetlen, ami nem nyerhető vissza. Te döntöd el, hogy kikkel osztod meg. A toxikus barátságokkal csak veszíthetsz. Írásunkból most megtudhatod, hogy miről ismerhetők fel a mérgező barátok.

Mindenkinek lehet rossz napja, mélypontja az életében. A toxikus barátságok esetében azonban gyanúsan hosszan tart ez a negatív periódus, és akár hónapokon át is “rossz napja” van a mérgező embereknek.

9 jel, hogy mérgező barátaid, ismerőseid vannak
9 jel, hogy mérgező barátaid, ismerőseid vannak

Forrás

Read More »9 jel, hogy mérgező barátaid, ismerőseid vannak

Hettita vallási jelkép

Az isten szavunk eredete – megdöbbentő felfedezés!

Isten szavunk eredetére többféle megoldási javaslat született az elmúlt százötven év során. Mind a finnugor, mind a sumer származtatás közkedvelt - és mindkettő téves!

Ahhoz, hogy választ kapjunk, először nézzük meg Varga Géza írástörténész kiváló összefoglalóját a kutatástörténetről.

Hettita vallási jelkép
Hettita vallási jelkép

Read More »Az isten szavunk eredete – megdöbbentő felfedezés!

Az angyalmágia alapjai

Az angyalmágia alapjai

Az ókorig nyúlik vissza az angyalok segítségül hívása mágikus szertartások során. 
Aki az okkultizmus* valamely területén dolgozik, jó, ha tisztában van az angyalmágia sajátosságaival.

Az angyalmágia az angyalok segítségével végzett mágia

Amikor angyalmágiáról beszélünk, tulajdonképpen arról van szó, hogy bizonyos szertartásokat, varázslatokat (és nem mágiákat, ahogy nincsenek médiák, vagy ablakokok meg kenyerekek sem) végzünk angyalokkal. Különböző módokon segítséget kérünk angyalainktól.

Az angyalmágia alapjai
Az angyalmágia alapjai

 

Read More »Az angyalmágia alapjai

Ezoterikus képesség, spirituális tehetség - születési előjog vagy bárki megszerezheti?

Ezoterikus képesség, spirituális tehetség – születési előjog vagy bárki megszerezheti?

A különféle Képességekkel születni kell – vagy mégsem? A kérdésre háromféle választ szoktak adni, és érthető módon fel-fellángol a vita a különféle álláspontok képviselői között. Az ezoterikus Képesség, a spirituális… Read More »Ezoterikus képesség, spirituális tehetség – születési előjog vagy bárki megszerezheti?

Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága

Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Az emberi hitvilág rendkívül összetett jelenség. A gyász, a veszteség feldolgozása minden nagyobb hitvilág, vallás része.

Éppen egy érdekes, talán mindenkit érintő témáról elmélkedem. Mivel egyik kedvencem a filozófia, halál utáni életbe vetett hit, elgondolkodtam azon hogy az emberek hitét, reményét, talán kicsit új formába öntsük.

Írásom célja, hogy bemutassam az emberek hitvilágát, túlvilágképét, és lehetőséget szeretnék felvázolni

Azt, hogyan kaphat az ember több reményt, belső, lelki megerősödést, vigaszt temetési szertartáskor, illetve a gyász megélésekor.

Az emberek hitvilága - a gyászmunka fontossága
Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Read More »Az emberek hitvilága – a gyászmunka fontossága

Angyalok üzenete Neked: hallgass az intuíciódra, és kövesd a szavát!

Angyalok üzenete Neked: hallgass az intuíciódra, és kövesd a szavát!

A te feladatod az, hogy hallgass az intuíciódra, és kövesd még akkor is, ha úgy tűnik, hogy semmi köze a vágyadhoz.

Ha úgy gondolkodsz, hogy a másság fenyegetést jelent számodra, akkor azt az alapelvet követed, ami háborúkat okoz.

A más élőlények iránti szeretet, tisztelet és együttérzés elősegíti a különböző növényi, állati, emberi, ásványi és angyali tudatszintek összenövését.

Angyalok üzenete Neked: hallgass az intuíciódra, és kövesd a szavát!
Angyalok üzenete Neked: hallgass az intuíciódra, és kövesd a szavát!

Read More »Angyalok üzenete Neked: hallgass az intuíciódra, és kövesd a szavát!

Layer 1
Belépés Kategóriák
Index