Pünkösd napján egyaránt ünnepeljük a természet termékenységét és mellette a Szentlélek eljövetelét és egyúttal az egyház megalapítását.
A keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ebből az alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket és istentiszteleteket tartanak.
Kevesen tudják azonban, hogy eredetileg egy ősi termékenység ünnep volt, sőt a judaizmuson belül is legalább ezer évvel Jézus előtt már megünnepelték. A pünkösd tehát nem keresztény ünnep, de van keresztény rétege is.
Eredetileg a Bibliában, mint tudjuk, a húsvét (pészach, pászka), és így annak pünkösdi befejezése a húsvét 50. napján, mezőgazdasági ünnep volt.
A tavasszal megjelenő első gyümölcsökkel, a tavasszal előbújó első növényekkel volt kapcsolatos. Akkor ez egyfajta első aratás ideje volt, amely az 50. napon teljesedett be.
Pünkösd a jelenkorban
A pünkösdöt ünnepként csak a II. században említi két keresztény író, Tertullianus és Órigenész, habár az ünneplése egyidős az egyházzal. Már 305-ben püspöki szinódus rendelte el a Szentlélek eljövetelének megünneplését. Mivel a húsvéthoz kötődő ünnep, ezért a niceai zsinat óta (i.sz. 325) mozgó ünnep.
A keleti ortodox kereszténységben a pünkösd a húsvéttól pünkösdig tartó ötven nap egészére utalhat. A pünkösdöt „fehér vasárnapnak” vagy „pünkösdvasárnapnak” is nevezik. Az Egyesült Királyságban hagyományosan a következő nap, a pünkösdhétfő is munkaszüneti nap volt.
Németországban a pünkösdöt „Pfingsten”-nek nevezik, és gyakran egybeesik számos szabadtéri és tavaszi tevékenység kezdetével. Ezek közé tartoznak a fesztiválok és az ifjúsági szervezetek által szervezett szabadtéri tevékenységek. A pünkösd utáni hétfő számos európai országban törvényes ünnepnap.
Honnan ered a pünkösd szó?
A pünkösd alapvetően csak magyarul jelenti ezt az ünnepet, mivel a görög pentekoszté, azaz ötvenedik szót magyarosították. Mozgó ünnep, ezért a napja minden évben május 10-e és június 13-a közé esik.
A pünkösd története – ősi termékenységünnep volt eredetileg
A judaizmus, és örökségeként a kereszténység, számos ősi hitű ünnepet vett át és emelt be a saját vallásgyakorlatába.
A zsidóságban a hetek ünnepe (héberül: שבועות Shavuot) egy aratási ünnep, amelyet hét héttel és egy nappal a páska első napja (a kovásztalan kenyerek ünnepe) után hét héttel és egy nappal ünnepelnek (5Mózes 16:9), vagy hét héttel és egy nappal a szombat után, amelyre a 3Mózes 23:16 utal.
A hetek ünnepét a 2Mózes 23:16-ban aratás ünnepének is nevezik, a 4Mózes 28:26-ban pedig az első gyümölcsök napjának. A 2Mózes 34:22-ben „a búza aratásának első gyümölcse”.
A „hetek ünnepének” időpontja eredetileg az első gabona betakarítását követő hét teljes hét utáni nap volt. A zsidó hagyományban az ötvenedik napot nevezték a hetek ünnepének. Az ötven nap tényleges említése a 3Mózes 23:16-ból származik.
A hellenizmus idején már bővült az ünnep
A hellenisztikus időszakban az ősi aratóünnep az 1Mózes 9:8-17-ben leírt Noé szövetség megújításának napjává is vált, amely Isten és „minden test között jön létre, amely a földön van.”Ekkorra a zsidók egy része már diaszpórában élt. Az ApCsel 2:5-11 szerint „minden nemzetből az ég alatt” voltak zsidók Jeruzsálemben, akik valószínűleg zarándokként látogatták meg a várost pünkösdkor.
Különösen a hoi epidemountes (οἱ ἐπιδημοῦντες) a Rómából Jeruzsálembe érkező „látogatók” néven azonosítható. A látogatók e csoportjába zsidók és „prozeliták” (προσήλυτος, prosēlytos) egyaránt tartoznak; a prozeliták, akiket néha „a judaizmusra áttérteknek” fordítanak, olyan nem zsidókra utaltak, akik teljes mértékben betartották a mózesi törvényeket, beleértve a körülmetélést is.
A bibliai szövegben szereplő nemzetek listáján szerepelnek a parthusok, médek, elámiták, mezopotámiaiak, júdeaiak, kappadókiaiak, pontusiak, ázsiaiak, phrygiabeliek, pamphyliaiak, egyiptomiak, cireneiek és a Rómából idelátogató népek.
A tudósok feltételezik a nemzetek listájának lehetséges korábbi irodalmi forrását, beleértve Alexandriai Pál asztrológiai listáját és a Második Templom korának íróinak (különösen Alexandriai Philónnak) a zsidó diaszpórára vonatkozó különböző utalásait.
A templom i. sz. 70-ben történt lerombolása után már nem lehetett áldozatokat vinni a templomba
Az ünnep középpontja a mezőgazdaságról az izraelitákra tevődött át, akik a Tórát (Mózes öt könyvét vagy a törvényt) a Sínai-hegyen kapták. Szokássá vált összegyűlni a zsinagógában, egész éjjel fennmaradni, Tórát tanulni, és felolvasni a Tórából a Tízparancsolatot, valamint azt, hogy az izraeliták elfogadják a Tórát és ígéretet tesznek arra, hogy a Tóra szerint élnek.
Jézus korában az ünnep történelmi jelleget öltött: a Sínai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapja, ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon történt, s ilyenkor nagy sokaság zarándokolt mindenfelől Jeruzsálembe (ApCsel 2,5; ZsidTört 17,10,2). Qumranban is a sínai szövetségkötésre emlékeztek.
A pünkösd az Egyház születésének napja is
Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják. Az evangélium szerint Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok együtt ünnepeltek: Szent Péter prédikációja után sokan megtértek, és ők lettek az első keresztény gyülekezetek.
A pünkösd tehát egy olyan ünnep, amelyet mi, ősi hitűek együtt ünnepelhetünk zsidókkal, keresztényekkel és újpogányokkal, hiszen tőlünk vették át mind, hogy a természet termékeny erejét, a megújulást, a feltámadást ünnepelhessük.
Forrás: great-goddess.com