A daimón az démon, vagy istenség, esetleg valami más? Egyre nagyobb a kavarodás a fogalmak körében, ahogy mind több ellenőrizetlen, alacsony színvonalú írás és tanítás árasztja el az okkult (avagy ezoterikus) közéletet.
A cikkünk célja végre rendet tenni a kavarodásban és megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy mi a démon, miben más a daimón, és miért nem szabad őket összekeverni?
A rendrakás alapja a valós okkult-ezoterikus-spirituális tudás
Mielőtt a kérdéseket megválaszoljuk, pár alapvetést szükséges tennünk.
A cikket valós, tapasztalatra építve, a nyugati és keleti spirituális, misztikus tanokat ismerve írtuk meg.
Elsősorban azonban, mivel Nyugaton élünk, a nyugati civilizáció tanításaiból, gondolati világából indulunk ki.
Mindezt bármely ábrahámi vallástól függetlenül tesszük, azaz nem keresztény vagy zsidó démonológiai, angyaltani írást adunk közre.
A célunk a valós tudás megosztása emberi elképzelések helyett.
A daimón nem démon – önálló istenség
Aki olvasta a keresztény démonológia kialakulását, az tudja, hogy a démon szó a görög daimón latin formájából ered.
A daimón pedig annyit jelent, hogy istenség, szellemlény.
A daimón, a görög hitvilágban, mindig hirtelen és váratlanul csap le az emberre, Homérosz szerint gyötrő álmokat küld, váratlan gondolatokat sugall, és az Odüsszeia tanulsága szerint olyan útra tereli az embert, amely sokszor katasztrofális eseményekhez vezet.
Hésziodosz szerint az aranykor gyermekei mind daimónokká váltak, hogy vezérlő szellemként segítsék a jelenkor élőit.
Miért válhatott a démon szinonimájává a daimón kifejezés?
A ’démon’ szó a görög δαίμων, azaz daimón szóból ered. A daimónok, Apuleius alapján „nemük szerint lelkes lények, jellegük szerint eszesek, lelkük hatást szenvedő, testük légies, életük nem szűnő.”
A Liddel-Scott görög szótár szerint a daimón istent, istenséget, isteni erőt jelent. Sőt jelenthette a görögök számára az aranykori emberek lelkét is, akik egyfajta ősökként vigyázták a leszármazottakat – pontosan úgy, mint Keleten az ősök szelleme.
Amikor például Pandóra kinyitja a szelencét és elszabadulnak az ártó lények, azokat kéresznek (Κῆρες) és nem daimónnak nevezik.
Daimónból démon? Két ok miatt történt meg az átalakulás
Miként történhetett meg tehát az, hogy egy alapvetően pozitív jelentésű szóból ennyire negatív hatású lett?
Ugyanis a görög értelmezés nem ad magyarázatot arra, hogy a kereszténység hatására a korábban semleges daimónokból miért lettek a Gonosz szolgálói.
A válasz mégis egyszerű: mivel a keresztény szerzők szemében a többistenhit a sátáni hazugságokból ered, a képviselői mind a Gonosz szolgái.
Tehát a daimónok igazából gonosz lények – a korakeresztény szerzők szerint.
Nem véletlen, hogy a szó a kora-keresztény fogalomtárban az ördögi hatalommal rendelkező lélek jelzőjévé vált. Míg a pűtheákat megszálló isteni erő a legnagyobb transzcendens adomány, addig a jótékony lelkeket megszálló ördögi ‘démon’, minden középkori jámbor ember legnagyobb félelme volt.
Persze a démonok a kereszténységben nem csupán a régi istenekkel voltak azonosak, hanem a korai szerzetesség is rátett jó pár lapáttal.
A kísértés fogalma elválaszthatatlan a bűn fogalmától, aminek speciális zsidó-keresztény értelmezése (elfordulás Isten akaratától) idegen a görög-római világtól. Viszont a rosszra csábítás az Antikvitás világképében is jelen van – ezért a „pogányság” démontanát nem szabad figyelmen kívül hagyni, mikor demonológiáról beszélünk.
A keresztény demonológia eredete
A keresztény démonhit hat forrásból táplálkozva alakult ki:
- Ókori, görög-római és közel-keleti kultuszokból, irodalomból és bölcseletből
- gnosztikus-platonikus rendszerekből
- az adott terület és nép folklórjából
- a (bibliai) zsidó hagyományból
- az anakhoréta-remeteség hiedelemvilágából
- a keresztény theológusok és gondolkodók tanításaiból
A démon teljesen más, mint a daimón
Mindebből bizonyossá válik bárki számára, hogy a daimón és a démon még akkor is két teljesen különböző, össze nem keverhető lénycsoportot jelent, ha a neveik hasonlítanak is egymásra!
Daimón =/= démon
Amikor tehát daimónról beszélünk, akkor istenségekről beszélünk! Ebben a cikkben a daimónokról az antik szerzők szerint írtunk, mindenképpen olvasd el!
Amikor démonról beszélünk, nos, valami egészen mást értünk alatta. Képzelgések és dogmatika helyett legyen a valóság a zsinórmértékünk!
Az, hogy a démon szónak megtartjuk a „gonosz, ártó szándékú entitás” jelentését, miközben teljesen leválasztjuk a zsidó-keresztény rendszerről, egyszerű okai vannak:
- valahogy nevezni kell azokat a specifikus „lényeket”, amik nem sorolhatók a többi közé
- a szó már 1500 éve nem jelent daimónt, tehát az egyetemes nyugati kultúrkörben már másfél évezrede teljesen más értelemmel bír
- mert a legtöbb ember számára a démon kifejezés jelenti a gonosz, ártó szándékú entitásokat.
Mi a helyzet a kutatók „démonjaival?”
Mind az egyiptológia, mind az assziriológia immáron több mint egy évszázada használja a démon kifejezést, jellemzően olyan lényekre, amelyeket nem tud máshova sorolni: emberek feletti, de istenek alatti, jellemzően nem küldött funkcióval bíró lények.
Számunkra ez az értelmezési sík mellékes. A valódi démonok nem szellemlények. Érdemes ezeket az entitásokat egyszerűen szellemlényeknek nevezni.
A démonok valójában vírusok
Léteznek angyalok és démonok és daimónok is. Elég egyértelműen felismerhető energiaminőséggel bír mind a három csoport.
A démonok valójában nem a keresztény varázskönyvek bölcs és bukott lényei – azok a daimónok (és legkevésbé sem bukottak). Még csak nem is bukott angyal – az a zsidó-keresztény mitológia lénye.
A démonok az Üresség nem élő, nem holt lakói
Mielőtt ezt alaposabban kifejtenénk, következzék egy felsorolás, hogy miket szoktak démonnak tekinteni – és valójában miről is van szó.
Vágy-gondolat elementál
A kielégítetlen szükségletek vágyakat keltenek, a kielégítetlen vágyak pedig elementálokat hoznak létre, azaz maga az ember teremti meg ezeket a lényeket.
Német nyelvterületen elementárnak nevezik, de ez csak nyelvi eltérés.
Ilyen vágy-gondolat elementálok például a klasszikus „hét főbűn” démonai is a korakeresztény szerzetességnél. Aligha véletlenül jelentek meg a szerzeteseket „kísérteni”: alapvető testi szükségleteiket megtagadva ők maguk alkották meg a „démonaikat”.
Nem valódi démonok tehát, mindössze egy-egy célra született elementálok.
Gondolat-vágy elementál
Ezt nevezzük szervitornak, szellemi szolgának is. Itt maga a gondolat az elsődleges forrása a létrejöttüknek: aki létrehozza a gondolat-vágy elementálokat, jellemzően valamely cél elérésére vágyik.
Ugyanúgy nem minősül démonnak, még ha esetenként igencsak negatív, ártó hatású, „gonosz” lények is – mivel egy-egy cél elérésre létrehozott elementálok, nem is tudnak másmilyenek lenni.
Eszközök csupán.
Terület-szellemek
Terület-szellemnek nevez(het)ünk minden olyan szellemlényt, amely valamely konkrét területhez tartozik. Erdők, fák, sziklák, hegyek, források szellemei mind ilyenek.
Sokan közülük meglehetősen neheztelnek azokra az élőlényekre, akik tönkre akarják tenni a területüket – és mivel ez többnyire az ember, illetve csak az ember tud erről beszámolni, így sok történet született róluk.
Később, már a judaizmusban, illetve onnan átörökítve a kereszténységben is démonokká váltak – például a pusztaság démonává. Holott semmi közük a démonokhoz.
Ártó szándékuk csupán reakció – az emberek (vagy éppen állatok) károkozása idézi elő.
A keresztény démonológia démonai
A legtöbb keresztény démon valójában daimón – egykori istenségek, akiket a kereszténység nem tudott integrálni az angyali rendekbe, vagy a szentek közé, és így száműzte őket a démonok sorába.
Hatalmas tévedés! Baál például azt jelenti: Úr. Külön „tréfa”, hogy a kánaánita Baál alakja volt Jahve alakjának egyik fő forrása. Astaroth valójában Asztarté, azaz Vénusz, a szerelem és szépség istennője eredetileg.
Ezek a „démonok” valójában tehát daimónok, azaz: istenségek.
Annak az oka, hogy sok embernek negatív tapasztalata van velük, egyszerű: az istenségek nem azzal foglalkoznak, hogy az emberek mit írnak róluk.
A daimónok arra reagálnak, aki hozzájuk fordul. Ha valaki ostoba módon egy gonosz, sötét, negatív entitásként gondol Asztartéra, annak az istennő így is jelenhet meg – vagy még valószínűbb, hogy egy kisebb daimón fog érkezni, aki megadja az idézőnek, amit az akar.
Még pontosabban azt adja neki, amit kér, pontosan, szó szerint. Érthető, miért halnak ki viszonylag hamar azok, akik gonosz célokra idéznének „démonokat” – azaz daimónokat.
Valódi démonok
A valódi démonok, amiket ténylegesen annak nevezhetünk, se nem élő, se nem holt létezők.
Egyetlen céljuk van: minél több lelket megfertőzve terjeszkedni. Nem rendelkeznek értelemmel, sokkal inkább belső programmal.
A démonok nem értelmesek
Ez alól csak azok a démonok kivételek, amelyek már elegendő lelket korrumpáltak és emésztettek el, hogy ezáltal valamiféle értelem alatti értelemmel bírjanak.
A démonokat nem lehet megölni
Éppen amiatt nem tanácsos lebecsülni a démonokat, mert ne megölhetők – csak a jelenlétük szüntethető meg, illetve az átjövetelük akadályozható.
A démonok, valójában, vírusok – a Teremtés során létrejött töredékek ivadékai, amelyek örökkön éheznek a Mindenségre, és az általuk ismert módon igyekeznek bejutni az Ürességből: a lelkek elemésztésével.
Ezért bölcsen teszi az, aki mennyei fénnyel itatja át az életét: egy egyfajta spirituális immunerősítő.
Ha pedig többet akarsz tudni az angyali védelemről, olvasd el ezt a cikket.
Szerző: Dr. Peter T. Sinclair
Áldott, 108 szemes málák érkeztek Neked buddhista erőhelyekről!
Ezek az egyedi, kézzel készített, gyönyörű, különleges mala nyak- vagy karfüzérek évezredek óta segítik a spirituális embereket.
Mindegyik malát védelmező erővel töltjük fel és ráerősítünk a spirituális energetizáló hatására, hogy minden ártástól, átoktól, démoni szándéktól megóvja a viselőjét.
Neked melyik mála tetszene a legjobban?
- egyszerű, természetes fa mala, 8mm-es szemekkel
- kék türkizes és természetes fa mala, 8mm-es szemekkel , türkinit osztóval
- különleges sárga gyöngyös és természetes fa mala, 8mm-es szemekkel
Rendeléshez írj nekünk az [email protected] címre!