Ikerláng szerelem vagy duálpár kapcsolat? A kettő azonos vagy különbözik? Most végre kiderülhet.
A duálpárok, a szerelem, az egykori összetartozás kérdés az ókor óta foglalkoztatja az embereket. A duálpárokról szóló két részes cikkünk első felében az alapokkal ismerkedtünk meg.
Tartalomjegyzék
Úttalan utakon
Amikor valaki a párját keresi, valójában tökéletes lelki társát, a duálját szeretné megtalálni.
Akivel élete révbe ér.
Ha a mesék útmutatóira gondolunk, azt találjuk, hogy ehhez nyakunkba kell venni a világot, útnak kell indulni. Minden embernek át kell kelnie az Óperenciás tengeren, önmaga belső világának hét határán, hogy szívébe zárva az örökéletű tündérországban ráleljen szíve szerelmére.
Ez a képes beszéd azt meséli el, hogy a keresés egyszerre kívül és belül, lelkünk dimenzióiban is zajlik.
A legritkább esetben fordul csak elő, hogy duálpárunk szobánk ajtajának küszöbén üldögél. Vagy legalább is ahhoz, hogy a szomszéd lányban, gyermekkori játszótársunkban felismerhessük őt, nagy utat kell bejárni.
Az emberek ma félnek attól, hogy az első szerelmükkel alapítsanak családot, vagy kezdjenek közös életet.
Ott a hamis bizonytalanság, hogy „mi van ha…” Ha van jobb, okosabb, szebb, gazdagabb? Csak kevesen tudják utazásuk előtt, hogy a jóság, okosság, szépség, gazdagság belülről születik, a közös gondoskodás, egymással törődés gyümölcseként.
Ma sokan ezt kívülről, készen szeretnék kapni.
Megvásárolni szeretnék – ha lehet; szépséggel, okossággal, vagy azzal amijük éppen van. Csakhogy bármit is kapjon vagy szerezzen az ember kívülről, az mindig félkész és tökéletlen lesz.
Tökéletlen lesz az első, a második, a harmadik, a huszonharmadik párkapcsolatunk is. Kezdetben. Mert duálpárokat készen kapni nem lehet.
Sokan csak akkor ismerik fel ezt, amikor már nagyon sok utat bejártak, amikor nagyon sok párkapcsolatban csalódtak, amikor már nagyon megszenvedték a valódi társ hiányát.
Ilyenkor talál vissza oly sok kereső lélek legelső igaz szerelméhez, akiben mindig is minden megvolt ahhoz, hogy egymás tökéletes társai legyenek. Ha dolgoznak a kapcsolatukon, magukon és ezáltal egymáson is.
Duálpár vagy lelki társ?
Honnan tudhatom, hogy „párom”, élettársam, férjem, feleségem, barátom, barátném duálpárom-e? Nem az elnevezés, és mégcsak nem is az együttélési forma határozza ezt meg.
Hanem a belső bizonyosság érzése.
Hogy tudom. Azt érzem és élem meg vele, hogy nem kell más.
Hogy eltűnt a hiány. Nem szenvedek semmilyen külső körülménytől, mert a legfontosabb megvan számomra, ami embernek megadatható: egy másik ember szíve és lelke, élete és kegyelme.
Ha azt érzem, hogy mindenemben osztozom és feltétel nélkül osztozhatom a másik felemmel: örömömben, bánatomban, felismeréseimben, fel-nem ismeréseimben, és csak elfogadást, szeretetet és megértést kapok, mert nincs nézet-eltérés, kioktatás, és leckéztetés, akkor tudom, hogy lelkem a másik tenyerén pihen.
Ez az állapot persze az út vége, a beteljesült emberi kapcsolatok leírása.
Az út idáig nagyon sok buktatón és girbegurba útvesztőn át vezet. Amikor két lélek egymásban társra lel, egymást választják, akkor a tökéletesedés vágyát választják.
A kiegészülés,és kiteljesedés ígéretét adják egymásnak.
Azt a fogadalmat, hogy egymást segítve, művelve, alakítva, boldoggá teszik egymást. Ez az ígéret pedig súlyos következményekkel jár.
Mert egymást ápolni és terelgetni kell, javítani és jobbá tenni, a közös felismerések útján. És ebben a közös munkában kezdetben sok lehet a súrlódás, a fúrás-faragás. Hiszen a kiálló, szúró-bántó, sértő részeket tompítani, csiszolni kell.
Mint amikor egy kőfaragó mester a durva sziklatömbből szobrot kezd faragni, az első metszéseket egy ütvefúróval teszi. Csak amikor már a szobor alakjai kibontakoznak akkor tér át finomabb szerszámok használatára, és csak amikor a szobor már szinte kész, akkor jön a csiszolópapír majd a puha bársony a felfényesítéshez.
Csak azt bántjuk igazán, akit szeretünk.
Aki fontos nekünk. A legtöbb ember, mégis elmenekül az első fúrások láttán. Mert hite meginog.
Hogy nem lehet duálom az, aki velem ily módon bánik. Pedig gyakran így esnek meg a legelső szárnycsapások, ahol a lélek angyalszárnyai végre kibomolhatnak az anyag durva fogságából.
Persze a súrlódás mértéke minden pár esetében más és más. Nem szükségszerű, hogy a duálpárok keményen bánjanak egymással, bár általában kezdetben így van ez.
Egy vagy több?
Mindenkit izgat a kérdés, hogy a világon valóban csak egyetlen ember lehet tökéletes párom, duálom? Ha a platóni mítoszhoz fordulunk válaszért, ott azt találjuk, hogy az emberek közötti különbözőség a meghasadt természetből fakad.
Azaz a széthasított, tökéletlen emberi állapotból fakad, hogy nem illeszkedik minden ember jól a másikhoz. Eredeti természetünk szerint minden ember tökéletes párja lehet bármelyik másik embernek.
Ebből az is következik, hogy elvben minden emberpárból válhat tökéletes duálpár is, ha van elegendő idejük és kitartásuk egymás képéhez illeszkedő formára faragni a másikat.
Egyes ókori népeknél, mint mondjuk a spártaiaknál a férfiak és a nők nem maguk választották egymást, hanem a vének osztották ki őket egymásnak.
Ez sok természeti népnél, vagy archaikus társadalomban a mai napig így van.
Azaz az így egymást társul kapó lelkeknek pont az a feladatuk, hogy megtanuljanak jó férjei és feleségei lenni egymásnak, hogy megtanulják hogyan tegyék boldoggá kapcsolatukat, másik felüket, hogyan válhatnak egymás duáljaivá.
A mi társadalmunkban, gyakorlatban persze nem véletlenszerűen választunk, és nem is kapjuk magunk mellé készen rendelten azokat a lelki társakat, akikkel a tökéletes lelki harmónia megvalósításán dolgozunk majd.
Mi választunk.
Belátásunk szerint a lehető legjobban. Ha figyeljük a lelkünk mélyén zajló folyamatokat, felismerhetjük mit jelez szívünk nekünk.
Lehet-e Ő? Talán? Ennyi bizonyosság éppen elég.
Szeretnéd megtudni, hogy a párod, vagy a kiszemelted valóban az Ikerlángod-e? Készítettünk erre egy ikerláng tesztet, kattints ide!
Szerző: Tarr Dániel
Forrás: tarrdaniel.com
Képek: pixabay