A Vatikáni Könyvtártól nem messze tártak fel egy 2000 éves szentélyt az olasz régészek. A titkos hely több mint másfél ezer évig maradt ismeretlen az emberek előtt.
A rejtélyes római bazilika, amelyet egy ezoterikus pogány kultusz hívei építettek, és amely ma már több mint 40 méterre fekszik az utcaszint alatt, először nyílt meg a nyilvánosság számára.
Az első évszázadban a császári főváros szélén álló tufa vulkanikus kőzetből építették ki az akkori világ legnagyobb pogány bazilikáját.
Az istenek, istennők, párducok, szárnyas kerubok és pygmiesek stukkó domborműveivel díszített titkos szentélyt 1917-ben, “véletlenül” fedezték fel egy vasútvonal építése során Rómában. Egy földalatti átjáró talaja beszakadt, felfedve a rejtett kamra bejáratát.
A pogány bazilikát ezután kilencven évig nem bolygatták, míg végre elkezdődött pár éve a feltárása és rekonstruálása.
A 40 méter hosszú, egykori szent hely immáron nyitva áll a látogatók előtt.
De ki építette és milyen kultusznak adott otthont? Ez is kiderült.
A kereszténységet megelőzően készült föld alatti bazilikát egy gazdag római család építette, aki egy kevéssé ismert kultusz, az újpitagoreizmus beavatottai voltak.
A cikk a tarsasag.org oldalon folytatódik