A spiriegó különleges állatfaj: rejtőzködő típusú, ami leginkább egy kisgyerekre hasonlít, aki takarót tesz a fejére és azt hiszi, elbújt. A spiriegó valójában hatalmas, magamutogató, és kedvenc játéka azt állítani magáról, hogy nem létezik.
“Én már csak azért vagyok itt, hogy másokon segítsek” vagy “Én már legyőztem az egómat”.
Ismerős a szöveg? Az oka egyszerű: félelem.
Tartalomjegyzék
A spiriegós ember fél az egótól, fél az individualitástól, fél az önállóságtól.
Akolt akar, langymeleg birkanyájat, amiben gondolatait és értékítéletét félrehajítva “boldogan” lebeghet, akár a három napja döglött egér a derítőben.
Jobb helyeken ezt könnyedén és legálisan érik el pár spangli elszívásával. Mifelénk marad az önáltatás.
A spiriegó azonban még komolyabb mutatványra képes: vak bányalóvá válik idővel.
Ismered a viccet a lóvásárról, ahol úgy adják el a vak lovat, hogy nekivezetik a falnak és azt mondják, milyen bátor?
Shákámoi MelEron megadja a receptet is a betonbiztos, golyóálló spiriegó létrehozásához (az eredeti helyesírással közlöm):
” Tisztán látásodat, érzékelésedet soha ne mások igazolásától tedd függővé ! Bőven elég ha Te tudod..amit látsz , érzékelsz az IGAZ ! MÉGPEDIG A TE EGYETLEN IGAZAD ! Ehhez nem kell mások bólogatása ! SOHA!!! “
Most tegyük félre azt a tényt, hogy az ember azáltal képes beszélni, hogy megtanítják, a nyelv és az írás közösségi lelemény, és a valóság érzékelésénél kiemelten fontos a neveltetés, az, hogy a csecsemő majd a kisgyerek milyen mintákat, visszajelzéseket kap a szüleitől, társaitól, a külvilágtól.
A későbbiek folyamán még inkább igazzá válik, hogy vakfoltunk van önmagunkra. A szem sosem láthatja önmagát, kizárólag tükröződésben. Ezért mindenkinek szüksége van legalább egy személyre, aki tükörként lép az életébe, hogy megláthassa benne, általa: önmagát.
Ha egy ezós rendezvényen elhajítunk egy zsömlét, három tisztánlátót találunk el kapásból, akik nem látták előre azt a zsemlét… mégis szent és megingathatatlan meggyőződésük, hogy ők aztán tisztánlátnak.
De én tudom, amit tudok! Miért kéne mások visszajelzése?
Ha még nem esett le az, hogy egész földi életedben közösségben kapcsolódva, állandó visszajelzések alapján jutottál el oda, ahol most vagy, akkor éppen ideje, hogy ráeszmélj: mások (emberek, állatok, növények, tárgyak, a valóság) visszajelzései alapján váltál azzá, aki most vagy. Te döntesz mindig!
De visszacsatolás mindig volt. Egyszerűen így épül fel a tudat. Ez ellen hadakozhatsz, ám a panasszal fordulj az Égiekhez vagy az evolúcióhoz, hited szerint. A valóság nem változik meg csak azért, mert Neked nem tetszik.
Igenis fontos, hogy legyen visszaigazolás! Ettől nem leszel kevesebb, sőt
Az önbizalom, a saját képességeinkben és tudásunkban való bizonyosság próbák által erősödik meg. Azáltal, hogy próbára tesszük és bebizonyítjuk, hogy igen, valóban képesek vagyunk tisztán látni, vagy elérni a céljainkat.
Ehhez nem kell bólogatnia senkinek. Viszont csak egy bebetonozott spiriegó, egy “vak bányaló” hagyja figyelmen kívül a visszajelzéseket.
Mi a megoldás az önbizalomra?
Válassz ki egy-két embert, akiről tudod, hogy igazat fog neked mondani, mert nem áll érdekében hazudni. Hallgass rájuk, ha bármikor kétséged támad vagy ha tanáccsal fordulnak hozzád.
A többi ember véleményét pedig tedd fel a polcra és csak akkor vedd le, ha bebizonyosodik az, hogy igazuk volt – vagy tévedtek. Máskülönben ne zavartasd magad.
A lényeg, hogy legyen egy-két tükröd, ami-akiben mindig megláthatod valós önmagad.
Forrás: aureion.hu