Kezdőlap Spiritualitás Bölcsességek A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint – A négy...

A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint – A négy alapvető minta

370
0
A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint - A négy alapvető minta
A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint - A négy alapvető minta
12 olyan pozitív mintát mutatok be, amelyek alkalmazásával Te is elérheted a lelki békét. A lelki egyensúly éppen olyan fontos, mint a fizikai és a szellemi egészség és kiegyensúlyozottság.

Sőt akár azt is mondhatom, hogy ha a lelki egyensúly jelen van, akkor mind a testi, mind a szellemi egyensúly könnyebben érhető el.

A test és a szellem ugyanis a valólelken át kapcsolódnak egymáshoz (a halólélek pedig az, amit étertestnek szoktak nevezni, vagy a fizikai test finomanyagi, energetikai rétegének).

Miért kiemelten fontos a lelki egyensúly, a belső harmónia?

Ha a lelki béke, a belső egyensúly adott, akkor bármiféle kihívás, betegség, feladat vagy probléma felmerülése esetén is sokkal hatékonyabban vagy képes megküzdeni azokkal.

A lelki egyensúly azt jelenti, hogy létezik egy olyan belső “giroszkópod” ami az élet hullámzó tengerén is mindig megmutatja, miként maradj a felszínen és hogyan érj révbe végül.

12 helyes, működő tudati minta a lelki egyensúlyért: a négy alapminta

A következők során bemutatom azt a tizenkét működő tudati mintát, amelyeket a magadévá téve biztosíthatod, hogy megvalósuljon a lelki egyensúlyod, kialakulhat általuk a lelki harmóniád.

A mostani cikkben az első, a legalapvetőbb négy mintát mutatom be, amelyeken a lelki béke és a belső harmónia alapul.

A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint - A négy alapvető minta
A lelki egyensúly 12 pontja a Tau módszere szerint – A négy alapvető minta

1. Gyakorold a megbocsátást

Az évek során rengeteg olyan esemény történik, ami miatt másokra vagy magunkra haragszunk, neheztelünk, sőt akár gyűlöletet is érzünk.

A düh hasznos is lehet a megfelelő időben és helyen, hiszen segíthet kiállni önmagunkért, másokért, fontos ügyekért – ám nem arra szolgál, hogy éveken át mérgezze a lelkünket!

A jogos harag is ilyen: ott és akkor segíthet a megfelelő döntést meghozni, de a harag a legtöbb esetben rossz tanácsadó.

A gyűlölet meg egyenesen méreg, egy olyan kártékony létállapot, ami teljesen felemészt.

Mindegy, hogy önmagad vagy mások ellen irányul, mindhárom olyasmi, amitől jobb minél hamarabb megszabadulni. Ráadásul az a harag vagy gyűlölet, ami csak benned fortyog és a lelked rágja, csak neked árt. Miért akarnád tönkretenni magad azért, mert mások vétettek ellened?

Bocsáss meg inkább magadnak és az ellened vétkezőnek – ha az illető jóvátette azt, amit elkövetett ellened. Ha viszont erre már nincs mód, akkor főként érdemes megbocsátanod. Semmit sem nyersz azzal, ha tovább őrzöd a gyűlöletet vagy haragot, ám annál többet veszítesz.

2. Legyél őszinte

Az őszinteség, és ezt szükséges kiemelnem, nem jelenti azt, hogy bunkó vagy nyers valaki.

Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondjuk, amit gondolunk – nem pedig azt, hogy a képébe vágjuk valakinek, amit gondolunk. Azaz az őszinteség társulhat kedvességgel, válogatott szavakkal is, sőt az esetek többségében messze többet érünk a kedves őszinteséggel, mintha beletaposnánk a másik lelkébe.

Az őszinteség minden kommunikáció alapja. Ha azt akarjuk, hogy a másik megértsen és elfogadjon, vagy mi akarjuk megérteni a másikat, ez csak őszinte kommunikációval lehetséges.

Ugyanígy, ahhoz, hogy teljes életet élhess, boldog lehess, bőségben teljenek a napjaid, rendkívül fontos, hogy önmagaddal szemben őszinte legyél. Ha magadnak is hazudsz, akkor hogyan is várhatnál el valós, igaz eredményt?

3. Ne akarj másokat megváltoztatni

Aranyszabály, hogy az fog megváltozni, aki meg akar változni. Ha valaki megmakacsolja magát, vagy egyszerűen csak nem kér abból, hogy mások meghatározzák, milyen legyen, miként éljen, akkor a fejeden is pöröghetsz, nem fog megváltozni.

Ráadásul gondolj bele, milyen volna, ha remekül érzed magad a bőrödben, erre valaki nekiállna, és át akarna alakítani, mert nem felelsz meg valamilyen elvárásának.

Sőt jó eséllyel volt is ilyenben részed. Az egy dolog, hogy a szülők, gondviselők feladata a megfelelő nevelést, mintákat megadni és a helyes irányba terelni, ahogy az is éthető, hogy az óvodában, iskolában, sőt munkahelyeken is találkozni olyan tekintélyszemélyekkel, akik jó okkal akarnak változtatni rajtad.

Ám az már egy másik, ha valaki olyan szólna bele az életedbe, akinek nem adtál erre engedélyt. Aligha esne jól, igaz?

Nos, pontosan így vannak vele mások is. Ezért ahelyett, hogy meg akarnád őket változtatni, inkább próbáld elfogadni őket.

Természetesen ettől még lehetnek meglátásaid, adhatsz tanácsokat is, ám ezek mindig építő jellegűek legyenek és bízd rá a másikra, megfogadja-e azokat!

4. Legyenek reális elvárásaid

Akár túlzottak az elvárások, akár túlságosan alacsonyak, ritkán sül ki belőlük bármi jó és tartós.

A túl magas elvárásokkal olyan lehetőségeket is elszalasztasz, amelyek egy kevéssel több munkával, de egészen csodálatos eredményeket hozhatna, a túl alacsony elvárásokkal meg sok olyan tapasztalatban lehet részed, amelyek aligha fognak építeni.

Csak a példa kedvéért, mondjuk éppen munkát keresel. Ha túl magasak az elvárásaid, kiváló munkalehetőségeket passzolsz el, és akár még álmaid munkahelyétől is megfosztod magad.

Ha viszont túl alacsonyak az elvárásaid, akkor igazi horror állás jöhet összes, vagy “csak” “elfelejtenek” bejelenteni, kifizetni.

Ezért a megoldás a reális elvárások megfogalmazása.

Ismerd meg az alapvető Tau-meditációkat, kattints ide!

Forrás: tauportal.hu

Oszd meg azokkal, akik fontosak számodra!
  •  
  • 1
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    1
    Share