Az én történetem 1996. 08. 07-én kezdődött. Ekkor szültem a lányomat és hajnalban arra keltem, hogy reszketnek a kezeim.
Tartalomjegyzék
Teltek az évek és nem lett jobb a helyzet, sőt
És múltak az évek és egyre rosszabb lett a helyzet, mert akkora már az egész testem is reszketett. Kórházból kórházba küldtek, rengeteg gyógyszert szedettek velem, de eredmény semmi.

Az ima segített a szívműtét során – Monika története
Egy nap felkerestek az ismerősök és mondták,hogy elvisznek Magyarországra egy természetgyógyászhoz. El is mentem, de amit közölt velem, az jó is volt meg rossz is volt.
Megfogadtam a tanácsát és kiderült, hogy a nagyagy alatt polip van.
Az első sokk után jelentek meg a túlvilági hozzátartozók
Megtörtént, amitől féltem, de akkor ott megjelentek a hozzám tartozók a túlvilágról és közölték velem, hogy ne féljek, mert minden rendben lesz csak imádkozzak.
Hát ezt tettem és a műtét sikerült és onnan minden jó volt, abbamaradt a remegés és nem kellett már az a rengeteg gyógyszer. Aztán 2003-ban szövetkezeti lakásban laktunk, de kicsi volt.
Ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk egy házat. Hát sikeresen elintéztem mindent, mire miénk lett a ház, akkora újra jött egy betegség.
Ezt próbálta Nekem megmondani a természetgyógyász, de akkor én csak mosolyogtam rajta, nem hittem, hogy ez igaz is lehet, de igen az volt.
A szívbetegség és a szívműtét, ahol az ima segített
Teli szaladt a szívem vízzel. Ez történt május 7-én és csak október 27-én tudtak megműteni, de csak úgy, hogy megjelent Nekem valami és mondta,hogy csak imádkozzam és minden jó lesz.
Akkor szóltam a professzornak, hogy aláírom, hogy meghagyom magam operálni a szívemre.

Az ima segített a szívműtét során – Monika története
Másnap hétkor kezdték a műtétet, még egy külföldi orvos is besegített a sok szívsebésznek, mert nagyon féltek, hogy nemélem túl.
De én csak imádkoztam és imádkoztam,d e,hogy honnan volt erőm azt nem tudom.
Az orvosok és az imák csodát tettek
a műtét sikerült és műbillentyűm van, amivel azóta nincs semmi gond. Ugyanúgy járok dolgozni, közben nagyok lettek a gyerekek és én azóta minden nap csak imádkozom. Hálás vagyok minden percért és nagyon boldog vagyok, hogy a családommal lehettek minden nap.