Skip to content

Okkult Természet

A Természet mágiája és titkos tudása

Mi az életfa jelentése és honnan ered?

Az Életfa jelképe az ősidők óta ismert szerte az egész világon. Az egyes kultúrák és vallások azonban eltérő jelentéssel ruházták fel az életfa szimbólumát.

Az élet fája olykor magát a tudás fáját is jelenti, vagy éppen a világfával azonos – mindez néptől, kortól, vallástól függött. Az életfa ugyanis a keltáktól a majákig, a hinduizmustól a zsidó valláson keresztül az északi vallásig mindenütt megtalálható.

Sőt még Jézus keresztjét is életfának tekintik.

Lássuk most, honnan ered, és mit szimbolizál az életfa, valamint miképpen válhat hasznodra az életedben!

Mit jelképez az életfa?

Az életfa a világ számos mitológiájában, vallási és filozófiai hagyományában alapvető archetípusnak számít és szorosan kapcsolódik a szent fa fogalmához.

Az életfa eredeti ősjelentéséből (a világok és az élet forrása) az évezredek során terebélyes spirituális jelképrendszer nőtt ki.

Read More »Mi az életfa jelentése és honnan ered?

A 11:11 novemberi csillagportál idején ezeket tedd meg a sikerért

A 11:11 novemberi csillagportál idején ezeket tedd meg a sikerért

A 11:11 novemberi csillagportál egy átjáró a Szellem magasabb birodalmaihoz. A 11:11 IstenNői megerősítést jelent arról, hogy jó úton haladsz.

A 11.01-es Átjáró ünnepe pedig az eltávozottak búcsúztatásának ideje – így a 11:11 novemberi csillagportállal támogathatod a felemelkedési folyamatodat, kitágíthatod a tudatosságodat, és mély lélekismeretekre tehetsz szert.

A 11:11 novemberi csillagportál tökéletes nap arra, hogy meghatározd, merre haladsz tovább

A 11:11 novemberi csillagportál olyan energetikai nyitást is kínál számunkra, amely összekapcsolódik az 1-es szám értékes energiáival, amelyek a vezetés, a függetlenség, az egyéniség, a kreativitás és az úttörő szellem szimbóluma.

11/11-én Te és az emberiség egy energiakapun léptek be. Milyen gyönyörűen intenzív időszakban inkarnálódtatok ezen a hatalmas, hihetetlen lényen, amit Földnek hívunk!

Így hozd ki a legtöbbet magadból a 11:11 Csillagportál idején

Így hozd ki a legtöbbet magadból a 11:11 Csillagportál idején

Read More »A 11:11 novemberi csillagportál idején ezeket tedd meg a sikerért

Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek

Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek

A totemállatodra rátalálni jelentős lépés a spirituális fejlődésed során. A totemállatok, szellemállatok és erőállatok rengeteg segítséget jelenthetnek a fejlődésed útján. 
Ezért is népszerű témák a spirituális közösségben.

Érezted már úgy, hogy ugyanazt az állatot látod újra és újra? Talán több olyan álmod is volt, amelyben egy állat közeledett feléd.

Ha ez a helyzet, érdemes lenne megkérdezned magadtól, hogy „mi az én állati totemem”, mert lehet, hogy pont a totemősöd akarja felvenni így veled a kapcsolatot.

Esetleg azon tűnődsz, hogyan találhatod meg a totemállatodat, és mit tegyél, miután megtaláltad? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni a cikkben.

Mi az a totemállat, totemős és totem?

A totemős, totemállat, totem vajon mind ugyanaz a dolog, mint egy szellemi vezető vagy egy ismerős?

Valójában ezek mind különböznek egymástól. A totemállat, egyszerűen fogalmazva, egy állati szellemős, amely egész életedben veled marad, mert hozzá tartozol a földi síkon.

Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek

Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek

Read More »Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek

Holdnaptár 2022

Holdnaptár a 2022-es évre

Holdnaptárat készítettünk a 2022-es évre Neked, amiben megtalálod az összes fontos dátumot, időpontot, sőt az teliholdak nevét és ősi jelentését is.

Minden egyes telihold saját, hagyományos névvel bír, és néhányuknak extra becenevet is adományoznak, attól függően, hogy mikor fordulnak elő.

Ilyen például a Kék Hold, amelyet az egy naptári hónapon belül másodszor bekövetkező teliholdnak adnak. Ez a jelenség évente körülbelül egyszer jelenik meg az égbolton – de 2022-ben sajnos nem fordul elő.

A Telihold ősi nevei és magyarázatuk

A Földművesek Almanachja felsorolja a teliholdak ősi indián neveit. Ezek közül megannyi lehetne akár európai is, hiszen azonos tapasztalatok kapcsolódnak hozzájuk.

Read More »Holdnaptár a 2022-es évre

Csillagnemzetség, csillagmag, kozmikus faj, máslélek, lélekfaj – miről is beszélünk?

Csillagnemzetség, csillagmag, kozmikus faj, máslélek, lélekfaj – miről is beszélünk?

Csillagnemzetségekről, csillagmagokról egyre gyakrabban beszélünk, a lélekfajokról és kozmikus fajokról annál ritkábban, ám mindhárom létező fogalom és nem keverendők egymással. 

Érezted már úgy, hogy nem a Föld az otthonod, hogy másik bolygóról származol? Néztél már elvágyódással a csillagos égre, hogy a Te otthonod valahol ott van?

Ha igen, tudd, ez teljesen normális. Ugyanis csillagmag vagy.

Mi van akkor, ha azt érzed, sőt tudod, hogy nem emberi fajba tartozol, de nem is a csillagok közül érkeztél? Tündének, sárkánynak vagy akár unikornisnak tudod magad?

Akkor sokkal inkább „bennszülöttként” választottad a humán testet a leszületésedkor, és máslelkű vagy.

Mi a különbség a csillagnemzetség, kozmikus faj és csillagmag, illetve a lélekfaj és máslélek között?

Tekintsük át kezdésként a fogalmakat, hogy elkerüljük a félreértéseket!

Csillagnemzetség, csillagmag, kozmikus faj, máslélek, lélekfaj – miről is beszélünk?

Csillagnemzetség, csillagmag, kozmikus faj, máslélek, lélekfaj – miről is beszélünk?

Read More »Csillagnemzetség, csillagmag, kozmikus faj, máslélek, lélekfaj – miről is beszélünk?

Telihold, "Eperhold" és elengedés az Áramlás szolgálatában június 24.

Telihold, „Eperhold” és elengedés az Áramlás szolgálatában június 24.

Június 24-ét a Telihold és az Elengedés határozza meg. 
Az a fél év, ami eltelt 2021-ből tisztán megmutatta nekünk, ki az, aki velünk tart és ki az, akinek búcsút intünk

A Telihold mindig a beteljesülés időszaka. A mostani június 24-ei annyiban több ennél, hogy egyszersmind az elengedés időszaka is.

Mitől különleges a telihold?

Akár elfogadjuk a Hold ezoterikus-spirituális (okkult) szerepét, akár nem, akár hiszünk az asztrológia valamely iskolájában, akár nem, a Hold mindenképpen hatással van az életünkre.

Ráadásul a Hold majdnem szuperhold is – de mindenképpen „eper telihold” lesz.

Talán már hallottátok, hogy ez a telihold egy újabb szuperhold lesz. Valójában az, hogy az e havi Hold szuperhold-e vagy sem, attól függ, hogy a „szuperhold” melyik definícióját követjük!

Telihold, "Eperhold" és elengedés az Áramlás szolgálatában június 24.

Telihold, „Eperhold” és elengedés az Áramlás szolgálatában június 24.

Read More »Telihold, „Eperhold” és elengedés az Áramlás szolgálatában június 24.

A Nap és a Hold, mint a Férfi és a Nő szimbólumai

A Nap és a Hold, mint a Férfi és a Nő szimbólumai

A Nap az emberiség legősibb és legerősebb szimbóluma, azaz csillaga. Ismerd meg a Napot és a Holdat, mint a Férfi és a Nő szimbólumait!

A Napunk nélkülözhetetlen az élet számára itt a Föld bolygón. Amit mi Napnak nevezünk, és láthatunk az égen, az nem örök, körülbelül az „élete” háromnegyede szakaszát megélte már, ez azt jelenti gyakorlatban, hogy egyszer a benne lévő hidrogén elveszik és ki hűl.

Ehhez persze van még cirka 4-5 milliárd év, ami a mi szempontunkból nézve azoknak, akik e sorokat olvassák, talán nem is fontos. De a Föld bolygó szempontjából annak, amit mi életnek nevezünk napjainkban annak vége lesz ekkor.

Kezdetektől fogva az emberek úgy tartották, hogy a Nap isten teremtménye, vagy akár ő saját maga Isten

Ahogy telt az idő az emberiség életében a Nap mindig ugyanazt az ábrázolást kapta és ugyanolyan erősséggel bírt a mindennapokban.

A Nap, az éltető energia központja, a fény, az idő, a hő változás és melegség, a hatalom, a tudás, a remény legfontosabb tényezője.

Nap nélkül nincs élet

Az emberiséggel egy időben jelentek meg a különböző kultúrákban a Nap szimbólumok is.  Ennek megfelelően központi szerepet játszott számos korban és vallásban. Többféleképpen ábrázolták az idők során, ami mindig nagy jelentőségekkel bírt. A sugarai Istenekre utaltak, szempontokra, amiket érdemes volt betartani.

Sok helyen az uralkodást jelentette, ezért elő szeretettel ábrázoltatták magukat királyok és fejedelemségek is Nap képekkel körbe véve, lefestetve. A Nap mindennapi lenyugvásával és felkelésével az időt is segített meghatározni.

A Nap és a Hold, mint a Férfi és a Nő szimbólumai

A Nap és a Hold, mint a Férfi és a Nő szimbólumai

Read More »A Nap és a Hold, mint a Férfi és a Nő szimbólumai

2020. 12. 21. Most már tényleg bekövetkezik az Esemény?

2020. 12. 21. Most már tényleg bekövetkezik az Esemény?

2020 a nagy változások éve. A koronavírus járvány világméretű pandémiává válásával az egyes kormányok különböző korlátozásokat és megszorításokat léptettek életbe, amiknek a negatív hatását még azok is megérezték, akiket elkerült a vírus.

A negatívumok mellett viszont megannyi pozitívumot is megtapasztalhattak azok, akik már korábban dolgozni kezdtek önmagukon – ők, mi az elengedés gyakorlásával, a valódi pozitív gondolkodással meg tudtuk találni azokat az építő lehetőségeket, amelyek által gyarapodtunk szellemben, lélekben, akár anyagi síkon is.

2020 az elengedés és gyarapodás éve lett sokak számára

Rengeteg embernek hozta el ez az év a váltás vagy a pihenés lehetőségét, vagy éppen megerősítette abban, hogy igenis jó helyen van.

Mások szeretteiket veszítették el, vagy ők maguk járták meg a kórházat, intenzív osztályt, hogy aztán átértékelhessék az életüket, el tudják dönteni, mi fontos igazán, és mik azok a korábbi problémák, amik teljesen súlytalanná válnak az élethalál küzdelemben.

2020. 12. 21. Most már tényleg bekövetkezik az Esemény?

2020. 12. 21. Most már tényleg bekövetkezik az Esemény?

Read More »2020. 12. 21. Most már tényleg bekövetkezik az Esemény?

Különleges Halloween lesz ma - 76 éve volt ilyen utoljára, 1944-ben!

Különleges Halloween lesz ma – 76 éve volt ilyen utoljára, 1944-ben!

Különleges Halloweent élhetünk meg 2020-ban: 76 éve, 1944-ben történt utoljára, hogy Kék Holdas éjszaka volt az Átjáró, avagy Samhain éje.

Az Átjáró ősi ünnepén már tízezer éve is szert ültek az európai emberek. Később ebből lett Samhain a keltáknál, amit a kereszténység vett át Mindenszentek Éjeként, All Hallows Eve néven. Ez rövidült Halloweenre.

Mitől igazán különleges a Halloween 2020-ban?

Az ősi ünnep különlegességét most 2020-ban az adja, hogy Kék Holdas, teliholdas alkalom köszönt ránk. A metonikus ciklus alapján tudjuk, hogy 19 évente esik ugyanarra a napra a telihold – csakhogy amikor i.e. 432-ben a görög Metonosz felfedezte ezt a különleges égi szabályosságot, még nem számoltak azzal, hogy a Hold néha kissé szabálytalanul kering, így egy-egy nap eltolódás adódhat a metonikus ciklusban.

Emiatt aztán utoljára 1944-ben történt meg, hogy Kék Teliholdas Halloweent tarthattak az emberek – már persze ott, ahol a háború borzalmai mellett még foglalkoztak ünnepekkel.

Miért Kék Hold/Kék Telihold?

Habár nagyon misztikusan hangzik, a Kék Hold valójában nem jelenti azt, hogy kékes színt ölt a Telihold – egyszerűen így nevezik azt, amikor egy naptári hónapon belül két telihold is adódik.

2020-ban egyébként összesen 13 Teliholdas éjszaka köszönt be. Nézd meg itt a holdnaptárunkat!

Különleges Halloween lesz ma - 76 éve volt ilyen utoljára, 1944-ben!

Különleges Halloween lesz ma – 76 éve volt ilyen utoljára, 1944-ben!

Read More »Különleges Halloween lesz ma – 76 éve volt ilyen utoljára, 1944-ben!

Az őszi napéjegyenlőség és Mabon ősi ünnepének titkai

Az őszi napéjegyenlőség és Mabon ősi ünnepének titkai

Az őszi napéjegyenlőség 2020-ban szeptember 22-én, délután 15 óra 31 perckor következik be Közép-Európában.

Régi, ősi időkből származó, jeles ünnep az őszi napéjegyenlőség, amikor a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. A tavaszi napéjegyenlőséggel együtt (időpontja március 21) osztotta ketté a napból kiinduló évkört. Szent Iván-naptól – június 24.- kezdtek rövidülni a nappalok.

Amióta létezik földművelés, az őszi napéj-egyenlőség a Földanya, a Nagy Anya napja, az aratást és az utána következő pihenést helyezve előtérbe, amikor majd az Álmok és Holtak Úrnője, az Öreganya fog uralkodni.

Az őszi nap-éj-egyenlőség a beérett termés, a betakarítás ünnepe, kelta szóval Mabon, a görög világban pedig Perszephóné napja.

Az őszi napéjegyenlőség és Mabon ősi ünnepének titkai

Az őszi napéjegyenlőség és Mabon ősi ünnepének titkai

Csillagászati érdekességek

Habár a közhiedelem szerint a Nap keleten kél és nyugaton nyugszik, valójában a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején történik egyedül így. Most tehát pontosan betájolhatjuk, merre van nyugat, mind más napon kissé eltér az iránytól a Nap zenitje.

Read More »Az őszi napéjegyenlőség és Mabon ősi ünnepének titkai

A Hold és a termékenység kapcsolata

A Hold és a termékenység kapcsolata

A Hold tisztelete egyidős az emberi civilizációval, amiként a Hold is évmilliárdok óta hat bolygónkra. Igazán nehéz volna elképzelni, milyen lenne az élet a Földön, ha nem volna égi kísérője – vagy másként viselkedne.

A szakrális, azaz isteni közreműködéssel megvalósuló mágia tízezer évekre visszanyúló történelmét végigkíséri a Hold és a holdhoz kapcsolódó tudás, na és persze a babonatikus hiedelmek.

Ismerd meg most, hogy mi a kapcsolat a Hold és a termékenység között és egyáltalán, a Hold tényleg a női princípium képviselője – vagy éppen nagyon is férfias égitest!

A Hold feminin vagy maszkulin? Attól függ!

Közkeletű elképzelés a nyugati kultúrkörben, hogy a Hold nőnemű, de legalábbis a női princípium égi jelképe. Párja, ezen elképzelés szerint, a Nap, amely tisztán és világosan férfias tulajdonságokkal bír.

Kétségtelen, hogy mind a görög, mind a római vallásokban így tekintettek rájuk a beavatottak. Azonban elég csak az iszlámra vetni egy pillantást, hogy azonnal kiderüljön, egyáltalán nem abszolút, szent igazság a Hold női mivolta.

A Hold és a termékenység kapcsolata

A Hold és a termékenység kapcsolata

Read More »A Hold és a termékenység kapcsolata

Téli napforduló az Ősvallásban: Karácsony, Karacsúny, A Fény ősi ünnepe, a bizonyossá vált újraszületésé

Téli napforduló az Ősvallásban: Karácsony, Karacsúny, A Fény ősi ünnepe, a bizonyossá vált újraszületésé

Az Ősvallásban a téli napforduló a négy nagy ünnep egyike. A Fény újjászületésének, az Élet születésének ideje.

A téli napfordulót az ősidők óta megünneplik az emberek szerte a világon. Olyan közös esemény, ünnep ez, amelyen az egész emberiség egyként osztozik.

A szakrális születés, az újraszületés kezdő pillanata december 21-22, a tél napforduló mindenkori ideje

Ez az az időpont, amikor a szakrális felfogás szerint a lélek újra testet ölt. Az ősi hitben ez a világlélek, a Föld éltető lelke, amely ekkor, a téli napforduló idején tér vissza a föld-testébe.

A dátum azért változik, mert a 365 napos év nem pontos. Ezért szükséges négy évente (kivéve az évszázadok esetében) egy szökőnapot beiktatni.

A téli napforduló dátuma emiatt három éven át december 21-re esik, míg a negyedik évben (mindig a szökőév előtti évben) december 22-re

Read More »Téli napforduló az Ősvallásban: Karácsony, Karacsúny, A Fény ősi ünnepe, a bizonyossá vált újraszületésé

A titokzatos 13. csillagjegy felbukkanása miatt át kell írni az asztrológiai számításokat és könyveket

A titokzatos 13. csillagjegy felbukkanása miatt át kell írni az asztrológiai számításokat és könyveket

Az Állatöv 12 csillagképét 4000 éve határozták meg. Azóta viszont annyit változott a világ, 
hogy a Zodiákusban felbukkant egy 13 csillagjegy is. Márpedig ez azt jelenti, hogy az egész asztrológiát módosítani kell.

Írásunkat egy 7 és fél perces hangzócikk formájában is meghallgathatod, kattints ide:

Amikor közel 4000 évvel ezelőtt a babiloni csillagászok meghatározták a 12 állatövi csillagjegyet, valójában 14-gyel számoltak (erről, és asztrológia kialakulásáról itt olvashatsz bővebben), de az elmúlt 2 és félezer évben már valóban csak egy tucat csillagjegy létezett az asztrológiában.

Miért jelent meg a 13. csillagjegy?

Azt, hogy a Föld tengelyének dőlésszöge és a Nap körüli pályájának módosulása miatt ténylegesen felbukkant a 13. állatövi jegy, Walter Berg és Mark Yazaki ismerte fel 1995-ben.

Azóta Japánban már jellemzően beépült az asztrológiába, ahol Hebicukaj-Za-nak (蛇遣座 / へびつかいざ) nevezik a csillagjegyet, azaz Kígyótartónak.

A babiloni csillagászok valamikor az i.e. 5. század során csökkentették le 12-re a csillagjegyek számát, a 12 főbb istenség tiszteletére (egyszersmind a kör 360°-os felosztásából is következik, hogy egyszerűbb 12 azonos szélességű szakasszal számolni).

A titokzatos 13. csillagjegy felbukkanása miatt át kell írni az asztrológiai számításokat és könyveket

A titokzatos 13. csillagjegy felbukkanása miatt át kell írni az asztrológiai számításokat és könyveket

Read More »A titokzatos 13. csillagjegy felbukkanása miatt át kell írni az asztrológiai számításokat és könyveket

Közérthetően a karmáról, avagy ne dőlj be a szegény ember remény-meséinek!

A karmáról súlyos, ezospiri tévhitek terjengenek, amelyek több homályt gerjesztenek, mint amennyit eloszlatnak. Ideje tehát világosan és közérthetően beszélni a karmáról!

Vannak, akik nevetségesnek tartják azt a régi elképzelést, hogy a jobbágy csak tűrjön, ne tegyen semmit, majd a gazdagok, elnyomók a pokolra jutnak, visszakapják, amit másoknak okoztak.

Közben meg fennen hangoztatják, hogy Te csak tűrj, ne tegyél semmit, majd a gazdagokat, elnyomókat utoléri a karma, visszakapják, amit másoknak okoztak.

„Majd a… majd a valaki elintézi, Te csak nyughass”

Vedd észre, hogy pontosan ugyanaz a vágybeteljesítő önhitegetés, a szegény, tehetetlen, erő nélküli kisember érzelmi mákonya, amely egyetlen célt szolgál: maradj nyugton és ne tegyél semmit.

A karma jelentése kauzalitás, okság, tett

A karma jelentése kauzalitás, okság, tett

Read More »Közérthetően a karmáról, avagy ne dőlj be a szegény ember remény-meséinek!

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Tavaszi napéjegyenlőség és Szuperhold egyszerre? Igen, pont most zajlik! Elképesztő hatásukat már egy ideje érezni. Mutatjuk, mire figyelj.

A tavaszi napéjegyenlőség (itt olvashatsz az ősi titkáról többet) március 20-án következett be csillagászatilag, a Szuperhold pedig fél napra rá vált láthatóvá.

Szuperholdat ritkán láthatunk az égen Magyarország felett.

Több cikk is foglalkozott az asztrológiai, energetikai vonatkozásával, azonban egy igazán lényeges dolgot senki sem mondott el a szuperholddal kapcsolatban.

A telihold Magyarországról nézve március 21-én 2:43-kor fog legfényesebben ragyogni. Ez lesz az év utolsó szuperholdja egyébként, tehát a jelentősége sokszoros!

Mielőtt rátérnénk a titokra, nézzük meg kicsit alaposabban a tényeket.

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Read More »Szuperhold és Tavaszi napéjegyenlőség: ezekre figyelj, mert évszázados ritkaságú, különleges alkalom!

Tavaszi napéjegyenlőség ősi ünnepe

A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Az ősi hitben a tavaszi napéjegyenlőségnek kiemelt szerepe volt. Ekkor azonban nem az újjászületést ünnepelték eredetileg, hiszen az a téli napforduló idejére esett. Hanem a fogantatást.

Igen, bizonyos értelemben valóban az életünnepe – csakhogy a hangsúly egészen máshol van. A fogantatáson.

A szakrális születés, az újraszületés kezdő pillanata december 21, a tél napforduló

Ez az az időpont, amikor a szakrális felfogás szerint a lélek újra testet ölt. Az ősi hitben ez a világlélek, a Föld éltető lelke, amely ekkor, a téli napforduló idején tér vissza a föld-testébe.

A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Read More »A Tavaszi napéjegyenlőség a fogantatás és az élet kezdetének ünnepe

Először bizonyították ténylegesen, hogy az evolúció valóságos. Rossz hír a vegánoknak: a ragadozóknak köszönhető!

Először bizonyították ténylegesen, hogy az evolúció valóságos. Rossz hír a vegánoknak: a ragadozóknak köszönhető!

Az evolúcióról a mai napig vita folyik, hogy létező folyamat-e. Most sikerült bizonyítani: ténylegesen létezik. Ráadásul a ragadozóknak köszönhető.

Az evolúció témája eléggé megosztó a világon: vannak támogatói, vannak, akik részlegesen fogadják csak el, és persze szélsőségesek is akadnak.

Az evolúció valóságos – vajon a viták meddig tartanak?

Az egyik oldalon az ateista-materializmus harcos képviselői állnak, akik szerint az evolúció magától jött létre és sok trilliárd apró véletlen évmilliárdos láncolata hozta létre a gondolkodó lényeket.

A másik végletet az evolúciótagadó kreacionisták állnak, akik szerint nem alakul át egyik faj a másikká, nincsenek köztes láncszemek és különben is, a Biblia a tényigazságok tárháza.

Mi, a spirituális tudomány hívei viszont azt mondjuk, hogy az evolúció célszerű, és az Istennő, a Teremtő tette lehetővé, hogy a Természet adaptálódjon, alkalmazkodjon a körülményekhez.

Most pedig pontot tehetünk egy évszázados vita végére. A legújabb kísérlet ugyanis két dolgot is bizonyított:

  1. az evolúció valóságos
  2. a ragadozók aktív részvételének köszönhető

Először bizonyították ténylegesen, hogy az evolúció valóságos. Rossz hír a vegánoknak: a ragadozóknak köszönhető!

Először bizonyították ténylegesen, hogy az evolúció valóságos. Rossz hír a vegánoknak: a ragadozóknak köszönhető!

Read More »Először bizonyították ténylegesen, hogy az evolúció valóságos. Rossz hír a vegánoknak: a ragadozóknak köszönhető!

A spirituális tudományosság és az évszakok oka

A spirituális tudományosság és az évszakok oka

Az isteni tanítások szerint az egyes évszakok mind az Istennő gondoskodásának megnyilvánulásai.

Ne tévesszétek össze a mechanizmust az okkal, az évszakok változásának természeti rendszerét azzal, miért is vannak évszakok.

Az Istennő vallása, mondhatjuk, a spirituális tudományra támaszkodik.

Elfogadjuk a tudomány eredményeit és támogatjuk a tudományokat, miközben mi látjuk azt a felettes spirituális réteget is, ami szétfoszlatja a véletlen és céltalanság illúzióját.

Alphonse Mucha: A Négy Évszak

Alphonse Mucha: A Négy Évszak

Read More »A spirituális tudományosság és az évszakok oka

Tudatos lenne az univerzum? A legújabb tudományos elmélet szerint igen

Tudatos lenne az univerzum? A legújabb tudományos elmélet szerint igen

Amikor a tudomány és a spiritualitás ismét egyesül, jön el az aranykor. A legújabb elmélet, a "mindtudatosság" (panpsychism, pánpszichizmus) egy újabb lépés a hosszú úton.

A közelmúltban új tudományos elmélet született, amelyet a tudósok „pánpszichizmusnak” neveznek.

Magyarul leginkább „mindtudatosságnak” lehetne fordítani

Már régóta dolgozik meglehetősen sok tudós azon, hogy megértsék az univerzumot, honnan és hogyan jött létre, és miért vagyunk itt.

Mindazonáltal a legtöbb elmélet megmaradt az ateista materializmus talaján. Gregory Matloff azonban tovább mert lépni, és az elmélete megdöbbentette a tudóstársadalmat.

Tudatos lenne az univerzum? A legújabb tudományos elmélet szerint igen

Tudatos lenne az univerzum? A legújabb tudományos elmélet szerint igen

Read More »Tudatos lenne az univerzum? A legújabb tudományos elmélet szerint igen

Elképesztő mozgásokat produkál a Föld északi mágneses pólusa, és a tudósok nem értik, miért

Elképesztő mozgásokat produkál a Föld északi mágneses pólusa, és a tudósok nem értik, miért

Valami furcsa folyik a világ tetején. A föld északi mágneses pólusa elcsúszott Kanadából, áthaladt a földrajzi északi póluson és most Szibéria felé tart.

Mindez a bolygó magjában lévő folyékony vas nyomásváltozása miatt, feltételezhetően.

Csakhogy a mágneses pólus olyan gyorsan mozog, hogy a világ geomágneses szakértői ​​értetlenül állnak a dolog előtt.

Január 15-én megpróbálják frissíteni a világ mágneses modelljét, amely leírja a bolygó mágneses mezőjét, és minden modern navigáció alapját képezi azoktól a rendszerektől, amelyek a tengeren a hajókat, vagy a Google Térképen okostelefonokon irányítják.

Január 9-i frissítés: A világmágneses modell kiadását január 30-ra elhalasztották a folyamatban lévő amerikai kormányzárás miatt.

A modell legfrissebb változata 2015-ben jelent meg, és 2020-ig kellett volna kitartania, de a mágneses mező olyan gyorsan változik, hogy a kutatóknak most már meg kell változtatniuk a modellt.

„A hiba folyamatosan növekszik” – mondja Arnaud Chulliat, a Colorado Boulderi Egyetem geomágneses szakértője, valamint megerősítette a Nemzeti Óceáni és Légköri Igazgatóság (NOAA) Nemzeti Környezeti Információs Központja is.

A probléma részben a mozgó pólussal és részben a bolygón belül más elmozdulásokkal kapcsolatos.

A Föld magjában lévő folyadék mozgása generálja a mágneses mező legnagyobb részét, amely így idővel változik a mély áramlások változásakor.

2016-ban például a mágneses mező mozgása átmenetileg felgyorsult Észak-Amerika és a Csendes-óceán keleti részén. A műholdak, mint például az Európai Űrügynökség Swarm küldetése nyomon követte a változást.

Elképesztő mozgásokat produkál a Föld északi mágneses pólusa, és a tudósok nem értik, miért

Elképesztő mozgásokat produkál a Föld északi mágneses pólusa, és a tudósok nem értik, miért

Read More »Elképesztő mozgásokat produkál a Föld északi mágneses pólusa, és a tudósok nem értik, miért

Totemek és totemállatok I. Alapvető tudnivalók

Totemek és totemállatok I. Alapvető tudnivalók

A totemek, vagy totemállatok az Ember egyik legkorábbi isten-élményeiből születtek – párhuzamosan a Nagy Istennő felismerésével. A Totem alapvetően annyit jelent: lélekős.

A vallástudomány totemizmusnak nevezi azt a világnézetet, amely szerint minden ember, minden család, klán és nép saját totemőssel bír.

A totemizmus azt jelenti, hogy mindenki rendelkezik egy spirituális állat-őssel

Rögtön az elején tisztázzunk egy gyakori félreértést: az állat-totemős nem azt jelentette a régiek szemében, hogy az egyes emberek vagy klánok farkasok, medvék vagy sólymok leszármazottai. A totemős volt: emberi.

Totemek és totemállatok I. Alapvető tudnivalók

Totemek és totemállatok I. Alapvető tudnivalók

Read More »Totemek és totemállatok I. Alapvető tudnivalók