Skip to content

Hétköznapi varázslatok, avagy rítusok, amivel jobbá tehetjük a hétköznapjainkat

Aki a környezetében lévő, láthatatlan erőket tudatosan irányítja, illetve alkalmazza az egyszerű rítusokat, energikussá és jókedvűvé varázsolhatja a hétköznapjait.

Minden hatással van ránk. Ha belépünk egy helyiségbe – ami lehet a munkahelyünk, vagy az otthonunk – annak atmoszférája meghatározza, hogy energiával töltődünk fel, vagy éppen fogy az erőnk.

A kínaiak évek óta tudatosan rendezik be a teret, hogy az életenergiájukat ily módon is serkentsék.

Hétköznapi varázslatok, avagy rítusok, amivel jobbá tehetjük a hétköznapjainkat
Hétköznapi varázslatok, avagy rítusok, amivel jobbá tehetjük a hétköznapjainkat

Mindezt rendszerbe foglalták, és feng shuinak nevezték el. De az európai hagyományban is megvan mindez, csak másként.

Modern házi oltár

– Minden tradicionális parasztház tiszta szobájának egyik sarkában volt egy olyan rész, ahol az ott lakók a számukra fontos dolgokat elhelyezték – mondja Tarr Bence László kulturális antropológus, buddhista tanító. – Például a gyerekek fényképe, az esküvői fotó, szentképek, gyertya, amelyet házi oltárnak neveztek, és ami harmonizálta ezt a teret.

– Ez már kiment a divatból.

– Tévedés, vannak olyan családok, ahol még ma is létezik házi oltár, és érdekes módon a kisebb gyerekeknél kezd újra divatba jönni. Csak ők már nem házi oltárt csinálnak, hanem egy helyre teszik azokat a tárgyaikat, amelyekhez erős és pozitív emlékek fűzik.

Például az kindertojás figurát, a mozijegy darabkáját, a plüssállatot, kirándulásról a gesztenyét, amelyek kabalák a számukra, és amikor rájuk pillanatnak, akkor ettől megnyugszanak, boldogok lesznek. Azok a felnőttek, akik az asztalukon, vagy a szekrény polcán gyűjtik kedves, fontos tárgyaikat, szintén mai, modern házi oltárt készítenek, amelyre örömmel tekintenek.

Egy nehéz nap után milyen varázslásra van szükség, hogy jól érezzük magunkat?

– A környezetünkben lévő hatóerőket irányítsuk tudatosan, törekedjünk olyan hangulatokat teremteni, ami nemcsak nyugtat, hanem erővel tölt fel.

Egy nehéz nap után milyen varázslásra van szükség, hogy jól érezzük magunkat?
Egy nehéz nap után milyen varázslásra van szükség, hogy jól érezzük magunkat?

Kezdjük mindjárt azzal, hogy amikor hazaérünk a munkából, ne vágjunk bele azonnal újabb tevékenységekbe. Ahogyan a régiek mondták: adjunk magunknak tíz percet, valóban érkezzünk haza. A tévé vagy a rádió bekapcsolása, a vasaló vagy a mosógép beindítása helyett hagyjuk, hogy az elménk lenyugodjon, és megtisztuljunk mindattól, ami egész nap foglalkoztatott bennünket.

Mit tegyünk?

– Először nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt, majd fogjunk egy tibeti hangtálat, vagy csengőt, amelyek olyan frekvencián szólnak, amik megnyugtatják a lelket és meggyorsítják a szervezet regenerálódását. Utána gyújtsunk meg egy füstölőt, tegyünk fel egy relaxációs zenét, és öt percet töltsünk el ilyen atmoszférában. Az egész napunk gondját és baját elfelejtjük, majd hozzákezdhetünk az otthoni tevékenységeinkhez.

Hogyan teremtsünk pozitív hangulatot a munkahelyen?

– Aki irodai körülmények között dolgozik, vigyen be szobanövényt és gondozza, valamint a személyes tárgyaiból is vigyen be egy-kettőt, amitől máris otthonosabban érezheti magát, és jobb lesz a kedve.

Mit tehet a bolti eladó?

– Vannak olyan foglalkozások, ahol a környezetet a dolgozó a legkisebb mértékben sem alakíthatja. Ráadásul van, aki egyenruhát visel, ilyenkor a kiegészítők játsszák az energetizáló szerepet. Viseljen amulettet, talizmánt, vagy olyan személyes tárgyat – ékszert, nyakláncot, karkötőt -, ami olyan erőt sugároz, ami fontos a számára.

A pénzcsinálásnak is van rituáléja
A pénzcsinálásnak is van rituáléja

A féldrágaköveknek őserejük van. Például a borostyánról, úgy tartják, hogy a kőbe zárt napfény. Nemcsak régen, hanem manapság is kezd újra divatba jönni, hogy a kisgyerekek nyakába akasztják, mert ez erősebbé és egészségesebbé teszi őket.

Álomfogók és a pénzcsinálás

– Mit tehetünk a rossz álmok, vagy az éjszakai félelmek ellen?

– Divatosak napjainkban, sok gyerek hálószobájában megtalálhatók az észak-amerikai indiánoktól származó álomfogók, amelyeken a hiedelem szerint a rossz álmok fennakadnak. De még nagyobb népszerűségnek örvendenek a tibeti szerencse csomók, amelyről védelmi energiákat feltételeznek, és amelyet a bejárati ajtóhoz, valamint a hálószobában az ajtóhoz közel, vagy az ajtóval szemben helyeznek el.

A pénzcsinálásnak is van rituáléja?

– Igen, Európában az a hiedelem járja, hogy soha ne legyen teljesen üres a pénztárcánk, legalább pár százas maradjon benne. Ugyanis az üres pénztárca baljós jel, elviszi a vagyont. De aki egy kis házi oltárhoz, vagy nevezzük a kedvenc tárgyak gyűjtőhelyéhez tesz egy talált pénzt, az máris a pénzszaporító rítust végez.

Mindez kicsit babonás hangzik.

– A hétköznapi varázslatok, mágiák mind hitbéli meggyőződésen alapulnak, és nem a tudomány, hanem a lélek, a psziché eszköztárához tartoznak. Vagyis, ha tudatosan tesszük ezeket a dolgokat, akkor a környezetünkben lévő láthatatlan erők a lelkünkre hatnak. És azért hatnak, mert hiszünk bennük. Készült egy felmérés, miszerint az embereknek 80 százaléka hisz a hétköznapi varázslatokban, és sokan önkéntelenül gyakorolják is, csak nem tudatosodik bennük, hogy például a kedvenc tárgyaik gyűjtőhelye nem más, mint a házi oltár.

Riporter: Izing Klára

Forrás: tarrdaniel.com

 

Index