Mindenki akit ismerek, valaha ismertem és valaha ismerni fogok ebben a világban vágyakból született.
Egy vagy két ember epekedő szerelméből, hirtelen fellobbanó halhatatlan vágyából arra, hogy a szépség az övé legyen.
Mert szülni, teremteni, új életet lehelni ebbe a világba csak szépségben lehet.
Ezért is van, hogy alapvetően minden gyermek istenien szép; csak később csúful meg, torzul el benne ez az eredendően tiszta, felsőbbrendű tökéletesség, ahogy a számára kijelölt élet feladataival megvívja a maga harcát.
Ebben a világban minden élet csírája maga az éltető vágy.
A vágy, amely minden cselekedetünk alfája és ómegája, kezdete és vége, ahonnan ered minden gondolatunk és ahová mindent bevégezve visszatérünk, mikor tárgyára lelve vágyunkat beteljesítjük.
Ezért nevezik az emberek világát a hindu-buddhista eszmerendszerben kámalókának, vágyvilágnak.
Itt mindent és mindenkit ez az ismeretlen erő hajt egyre csak előre, hogy tegyen-vegyen, mozduljon, egyre csak előre, valamilyen ismeretlen cél felé, amelyet az örök keresés hosszas folyamatában elfelejtettünk.
Nem véletlen tehát, hogy minden archaikus mítoszban az istenek rendjében a legelsők között ott van a megtestesült Érosz, aki, mint az ős-istenpár között fellépő vonzalom, egyesíti az ellentéteket, hogy megszülethessen maga a Világ.
Segítsége nélkül nem lenne semmi és senki, hiszen az ősnemző istenpárok között kiegyenlíthetetlen ellentét feszül; természetüknél fogva pontos ellenpárjai egymásnak, és nincs bennük semmi közös, ami a találkozást, az egyéválást lehetővé tenné.
Minden az ellen szól, hogy az ellentétek találkozzanak, és mégis a vágy ereje végzetes vonzalomként egymás felé fordítja meghasadt természetüket, hogy önmagukon felülkerekedve befogadják a másikat, és maguknál nagyobbat alkotva új teremtményt szüljenek erre a világra a kettőjük között létrejött összhang által.
A fenti általános mitologéma egy közismert változata gyönyörű líraisággal elevenedik meg Platón Lakoma című dialógusában.
Arisztophanész szájába adva gondolatait, Platón itt allegorikus módon arról mesél nekünk, hogy kezdetek kezdetén az emberek gömbszerűek voltak két fejjel, négy karral és négy lábbal.
Tökéletes gömbformájuk és egységes természetük révén erejükben az istenekkel voltak egyenrangúak és hatalmuk is vetekedett velük.
Éppen ezért Zeusz úgy döntött, hogy kettéválasztja az embert, férfiúi és női természetre, hogy erejüket és hatalmukat meggyöngítse – ne jelenthessenek veszélyt az istenek számára.
Igen ám, de a meghasadt emberi természet folyamatosan arra vágyott, hogy újra egész legyen, ezért a kettéhasadt párok egymásba ölelkezve az egyesülés vágyától hajtva nem engedték el egymást, és bizony belehaltak ebbe a szétválasztott állapotba.
A kettévágott emberre, eredendő természetének elvesztésével talált rá a halál.
Zeusz látván tettének szörnyűséges következményeit, megszánta az emberi nemet és megteremtette a nemi szerveket, hogy a kettéhasadt ember újra egyesülni tudjon elveszett felével.
Igen ám, de az újra-egyéválás lehetősége így is csak egyetlen rövid pillanatra adatott meg az embernek, aki ezáltal továbbra is halandó maradt.
Mégis az újra egyéváló emberpár pillanatnyi tökéletességéből új élet fogant, amely biztosítja az emberi nem fennmaradását.
Bizony sok mindent megmagyaráz nekünk ez a mitikus kép. Megérthetjük belőle, hogy az örökkön bennünk égő végzetes vonzalom a másik nem iránt azért van, mert pontosan az hiányzik belőlünk, amit a másik nem képvisel.
A férfiúi természet mindig és mindenkor csak a női természet befogadása által teljesülhet ki, míg a női természet mindig és mindenkor csakis a férfiúi természet befogadása által.
Kiteljesedésen pedig azt kell értenünk, hogy befogadva a másik nemet, egy röpke pillanatra megélhetjük magát a teljesség állapotát, a kettéhasadt test és lélek harmóniáját, kiegészülését, újraegyesülését.
Ez az a teljességérzet ami a mai kor szavaival leírva testi szinten, mint kéjérzet, lelki szinten mint szerelem, szellemi szinten, mint legmélyebb bizalom jelentkezik.
Az antik görögök a vágy eme három szintjét, megjelenési formáját az érosz (innen a testi szerelemre vonatkoztatott erotika szavunk), a fília (innen pl. a filantróp – emberbarát szavunk), és az agapé szavakkal illették.
A hindu-buddhista gondolatkörben pedig ugyanígy megkülönböztetik a vágy eme három aspektusát attól függően, hogy melyik megvalósítási szinten jelentkezik a káma (testi szerelem, lásd pl. káma-szútra), a bhakti (a lelki szinten megélt vonzalom, ugyanúgy mint a plátói szerelem) és a maitrí (a szellemi felismerésekhez és az Istenhez vezető vonzalom) szavakkal.
[ecwid_product id=”132930059″ display=”picture title price options addtobag” version=”2″ show_border=”1″ show_price_on_button=”1″ center_align=”1″]
Ezen túl a Platóni mítoszból azt is megérthetjük, hogy a másik nem iránt érzett vonzalom valódi tárgya igazából a halhatatlanság; és az, hogy a szépség, a teljesség, örökre a miénk legyen.
A szerelmes vonzerő tiszta formájában igazából az emberben lakozó, a halhatatlanság iránti vágy.
A halhatatlanságé, amelytől megfosztattunk azáltal, hogy eredendő egységes természetünk kettéhasadt és ebből kifolyólag csak akkor egyesül ismét, amikor a halhatatlanság vágyától, mámorító őrületétől hajtva egyetlen szerelmes ölelésben belefeledkezünk másik felünkbe.
Az emberi nem számára így a halhatatlanság, csak az emberek egymásba feledkezett szerelmének gyümölcse által, a gyermek által adatik meg.
A gyermekek által, akik fele részben a saját, fele részben pedig párunk természetét öröklik, így bennük egyben saját magunk és egy ’másik’ ember él tovább.
Valóban csodálatos és misztikus egyé válás ez, ahol két lélek testi-lelki egyesüléséből egy önálló élet születik, amely részben tartalmazza nemzőit és mégis több azoknál.
A halhatatlanság és a teljesség iránti vonzalom olyan erős minden egyes emberben, hogy amikor valaki szerelmes lesz valaki ’másba’, elfelejt mindent és mindenki mást, valami eszeveszett állapotba kerül, amiben nincs semmi ésszerű, racionális.
Egyfajta mánia keríti hatalmába, amely, mint Platón is mondja más helyütt a Phaidrosz nevű dialógusában, az isteni ihletettség egyik válfaja.
Csak amikor szerelmes lesz az ember, csak akkor kerül közel igazi eredendő természetéhez.
Ilyenkor mer csak igazán valaki valóban önmaga lenni. Ha kell, a szerelmes ember levetkőzi a társadalmi neveltetését, családi szokásait, a vele szemben támasztott külső elvárások minden béklyóját, ha kell nem eszik, nem iszik, csak egyetlen érző lélekként lángol és epekedik az iránt, akiben az isteni szépség szikráját fellobbanni látta.
Mert aki szerelmes lesz, akiben ez a végzetes vonzalom lángra kap, nem ismer határt és lehetetlent, mert ez az erő legbenső énjének, legigazabb szentélyében lángol.
[ecwid_product id=”132933477″ display=”picture title price options addtobag” version=”2″ show_border=”1″ show_price_on_button=”1″ center_align=”1″]
Ezért nem lehet beszélni egy szerelmes ember ’fejével’.
A szerelmes nem lát, nem hall, nem gondolkodik, csak érez és vágyódik a másik iránt. De mi ez a másik?
A vágyak által ismeretlen célok felé hajtott ember a másik iránt érzett vonzalmában már el is felejti, és szem elől téveszti magát a vágy titokzatos tárgyát.
Csak a másik kell, teljesen ésszerűtlenül minden áron, bármi áron, de hogy miért, az a lélek a vágy tüzétől égve elfelejti.
Platón szerint a vágynak, ez a szinte sohasem lelepleződő tárgya, maga a szépség.
A szépség, amely az eredendő ember valódi természete. Mikor szerelmünkben meglátjuk a szépet, mikor számunkra ő válik magává a megtestesült szépséggé, valójában emlékezni kezdünk.
Emlékezni arra, hogy kik is, és milyenek is vagyunk valójában. Tökéletesek, egészek, szépek. Mindenki. Kivétel nélkül.
Mikor szerelmesek vagyunk, tudjuk ezt.
A szerelmes vágytól égő ember tudja, és érezi hogy a világ szép és gyönyörű. Hogy minden és mindenki a barátja, társa, cinkosa, segítője, hogy szerelmét megörvendeztethesse.
Tudja magáról és szerelméről hogy mindketten tökéletesek, szépek, jók, és semmi nem győzhet ellenük. A szerelmes, szárnyakon repül a föld felett.
Lélekszárnyain egyre magasabbra és magasabbra repülve egyre nagyobb távlatból látja a világot, ezért képes mindent és mindenkit befogadni és szeretni.
Hát ezért a szerelmeseké ez a világ, és ezért ez a világ, a szerelem világa.
Szeretnéd megtudni, hogy a párod, vagy a kiszemelted valóban az Ikerlángod-e? Készítettünk erre egy ikerláng tesztet, kattints ide!
Szerző: Tarr Bence László
Forrás: tarrdaniel.com
Képek: pixabay